Győzelem az aggodalmaskodás felett

James McConkey

Eszembe jut hívő életem egyik megtapasztalása. Az apám egy olyan betegségben haldoklott, amit az aggodalmaskodás okozott. Egy nagyon jó orvost hívtunk hozzá a városból. Sokáig bent volt az apámnál, majd kijött a betegszobából, és komolyan rázta a fejét. Nem volt remény. Az apám megfutotta a versenypályát. Aztán az én drága anyám arra kérte az orvost, beszélgessen el velem. Mert én magam is kezdtem testileg tönkre menni ugyanattól a rettegett ellenségtől, ami oly sok hívő embert legyőz – az aggodalmaskodástól. A jólelkű orvos leült velem a társalgóban, és őszintén elbeszélgetett velem. Alaposan kikérdezett és nagy szakértelemmel húzta ki belőlem a megalázó tényt, hogy az aggodalmaskodás áldozata vagyok és annak rettegett következményeitől szenvedek. Aztán hozzám fordult és röviden, tömören és határozottan mondta, semmit eltitkolni nem akarva, hogy ugyanannak a szokásnak váltam áldozatává, amiben az apám is tönkrement, és ha le nem győzöm, nincs remény a számomra, ahogyan az apám számára sem volt.

Felmentem az emeleti szobámba, és térdeimre estem. Lelkem fájdalmából felkiáltottam – Ó Krisztusom! Az orvos azt mondja, úrrá kell lennem az aggodalmaskodás felett. Egyedül te tudod, hogy mennyire ezt próbáltam tenni. Harcoltam, küszködtem, keserűen sírtam és kudarcot vallottam. Ó, Úr Jézus, ha te át nem veszed tőlem ezt, akkor nekem teljesen végem van. Ott és akkor teljes tehetetlenségben rávetettem magam Krisztusra. Valahogyan, ahol korábban csak küszködtem, most azt tapasztaltam, hogy bízom, úgy ahogy korábban sohasem. Attól kezdve Jézus Krisztus elkezdte nekem adni a győzelem szépségét a vereség komor hamuja helyett! – James H. McConkey, “Beauty for Ashes”

“Elküldött, hogy akik Sionban gyászolnak, azoknak fejére ékes koronát tegyek a hamu helyett, öröm olaját adjam nekik a gyász helyébe, és dicséret palástját adjam rájuk a csüggedés és szomorúság szelleme helyett. Akkor majd az igazságosság fáinak nevezik őket, akiket az Örökkévaló ültetett, hogy dicsőségét nyilvánvalóvá tegyék” (Ézs. 61,3).

forrás: https://www.path2prayer.com/holiness-and-spirituality-writers/james-mcconkey-devoted-writer-on-spirituality/james-mcconkey-worriment

James McConkey további bizonyságtételei a blogon:

Egy üzletember bizonyságtétele

Bízhatsz abban, Aki meghalt érted

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.