Az ország meghódítása

W. Graham Scroggie, részlet The Land and Life of Rest c. könyvéből

A központi hadjáratról viszonylag részletesen beszél az ige a Józsué könyvének 6-9. fejezeteiben. Mind a történelemben, mind a szellemi tapasztalatainkban a kezdet rendkívül fontos. A szellemi hívő életben a helyes kezdet – akárcsak az üzleti életben vagy egy futó versenyen – nagy előnyt jelent. A szellemi küzdelem kezdetén nyílik meg számunkra a lehetőség, hogy megtanuljuk: önmagunkban nagyon gyengék vagyunk, Isten pedig nagyon erős;

hogy megtanuljuk: a magunkban bízás ostobaság, az Istenbe vetett hit viszont bölcsesség;

hogy megtanuljuk: az engedetlenség mindig katasztrófát eredményez, az Isten kinyilatkoztatott akaratának való engedelmesség pedig mindig áldást hoz;

hogy megtanuljuk: az imádság hiánya vereséget jelent, az állandó éberség és a Mindenható Istenbe vetett alázatos bizalom pedig győzelemhez vezet.

Jó, ha minél hamarabb megtanuljuk ezeket a tanulságokat, mert sok szomorú tapasztalattól őriztetünk meg a küzdelem későbbi szakaszában.

Józsué Kánaán középső részének meghódítása után figyelmét először dél felé, majd észak felé fordította; és, mint már említettük, a déli területek sorsa két csatától függött: a gibeoni és a bet-horoni csatától; az északi területek sorsa pedig egy csatától, a Mérom vizénél vívott csatától. E két hadjárat egyikében sem ismétlődtek meg azok a hibák, amelyeket az első hadjárat során elkövettek. Itt nem volt már önbizalom, engedetlenség, kapzsiság és imádsághiány; éppen ellenkezőleg: egyszerű hit Istenben, gyors cselekvés és kompromisszumok nélküli hadviselés jellemezte őket.

Az új helyzetekhez új módszereket alkalmaztak; az eszközöket a célokhoz igazították; a szívek bátrak voltak, az elmék éberek, a kezek pedig szorgalmasak. Akkor így volt, és most is így kell lennie, ha meg akarjuk nyerni csatáinkat, és ha le akarjuk győzni minden ellenségünket.

Sok tanulságot meríthetünk a Józsué könyvének ebből a második részéből, amely a keresztény küzdelemről szól.

Megtanulhatjuk:

hogy a bűnnel szemben állandóan szükség van a küzdelemre;

hogy ebben a küzdelemben két lehetőség áll előttünk : vagy a győzelem vagy a vereség;

hogy ebben a gonosz elleni harcban isteni Parancsnokunk van, és Őt kell követnünk engedelmesen és bátran, és Ő több mint győztesekké tehet minket;

hogy semmilyen gonosz sem tekinthető olyan jelentéktelennek, hogy ne bánjunk el vele gyökeresen;

hogy amikor vereséget szenvedünk, annak okát imádság által ismerhetjük fel, viszont az okozott kár helyrehozásához az imádságnál többre lesz szükségünk;

hogy ellenségeink legyőzése nem egyszerre és hirtelen, hanem fokozatosan történik;

hogy egy csatában elért győzelem még nem jelenti azt, hogy a hadjáratot is megnyertük, mint ahogy egy csatában elszenvedett vereség sem jelenti azt, hogy az egész hadjáratot elveszítettük;

hogy Isten segítsége a mi erőfeszítésünkkel együtt ér célba; hogy Isten felhasználja odaszánásunkat céljai eléréséhez, és Ő harcol azokért, akik Őérte harcolnak;

hogy mivel Isten ellenségei sokfélék, a velük szembeni fellépés módja is sokrétű kell, hogy legyen;

hogy Istenben bízni és közben cselekedni nem mondanak ellent egymásnak, hanem kiegészítik egymást;

hogy Isten törvényét nem csodálatunkra, hanem engedelmességünkre adták; és amelyben egyaránt ott van az Ebal (áldás) és a Gerizim (átok) is;

hogy amikor Isten azt parancsolja, hogy az ellenséget teljesen irtsuk ki, akkor a vele való szövetségkötés bűnnek számít;

hogy szellemi dolgokban megtapasztalt győzelmeinket jegyezzük fel – Isten dicsőségére, saját bátorításunkra és mások tanítására.

A könyv román nyelven a Lampadarul de Aur kiadó gondozásában jelent meg:

https://www.lampadaruldeaur.ro/