Az ősi zsidó hagyomány szerint az éjszakát három őrváltásra, római hatásra pedig négy őrszakra osztották. Az éjszaka negyedik őrszaka a hajnali 3:00 és 6:00 közötti időszaknak felel meg. Ezt az időszakot gyakran az éjszakából a hajnalba való átmenethez kapcsolják, amely a várakozás és az isteni beavatkozás idejét szimbolizálja. Az éjszaka negyedik őrváltására vonatkozó egyik legjelentősebb … A 4. őrváltás olvasásának folytatása
Címke: hit
Miért maradt még ott két napig?
Streams in the Desert, Augusztus 10. "Amikor tehát meghallotta, hogy [Lázár] beteg, még két napig ott maradt, ahol éppen tartózkodott" (János 11:6). Ennek a csodálatos fejezetnek az elején az a kijelentés áll,hogy „Jézus szerette Mártát, a lánytestvérét és Lázárt”, - ezzel azt akarja tanítaninekünk, hogy merjük elhinni és bizonyosnak lenni afelől, hogy Isten velünk való … Miért maradt még ott két napig? olvasásának folytatása
Az ország meghódítása
W. Graham Scroggie, részlet The Land and Life of Rest c. könyvéből A központi hadjáratról viszonylag részletesen beszél az ige a Józsué könyvének 6-9. fejezeteiben. Mind a történelemben, mind a szellemi tapasztalatainkban a kezdet rendkívül fontos. A szellemi hívő életben a helyes kezdet - akárcsak az üzleti életben vagy egy futó versenyen - nagy előnyt … Az ország meghódítása olvasásának folytatása
Mindig imádkozni kell
A. B. Simpson Legyen ez a mai nap az imádság napja! Ismerjük fel, hogy legfőbb szolgálatunk és erőnk abban áll, hogy imádságban Istenhez folyamodunk az emberekért. Legyünk engedelmesek a Szent Szellem imádágra indító szavának! Tekintsünk minden nyomásra úgy, hogy azok tulajdonképp imádságra való felhívások. Ápoljuk a szüntelen való imádság és az állandó közösség szellemét. Tanuljuk … Mindig imádkozni kell olvasásának folytatása
A hit – látás
James McConkey, Believing is seeing, részlet A hit, mely most nem ért mindent - látni fog.Mária és Márta nem tudták megérteni, mit cselekszik Uruk. Mindketten így szóltak hozzá: „Uram, ha itt lettél volna, a testvérem nem halt volna meg.” Mindezek mögött mintha ilyen gondolatok rejlenének: „Uram, nem értjük, miért maradtál távol ilyen sokáig. Nem értjük, … A hit – látás olvasásának folytatása




