Szellemi állóképesség

Részlet G. H. LANG An Ordered Life c. önéletrajzi írásából:

A legtöbb fiatal férfi és nő szellemi állapotát akkoriban Unityben a szellemi állóképesség jellemezte… Willie Miles és egy másik fiatal társa arra a merészségre vállalkoztak, hogy leereszkedjen egy 300 láb (kb. 100 méter) meredek szakadékba… Willie 200 lábnyit (kb. 68 métert) gurult lefelé, amikor fennakadt a bozótban… Kórházba szállították, és szóltak nekem, hogy látogassam meg. Arcából alig látszott ki egy-két centiméter, és félő volt, hogy a sérült vesék felmondják a szolgálatot. De elméje ép volt, és a Krisztusról tett bizonyságtétele, amit az egész kórházi osztály hallott, megható volt. Felépült, és az ő felesége lett May Thompson. Ugyanez a szellemi állóképesség fejlődött tovább benne, és vitte őt keresztül felesége elvesztésének fájdalmán.

Ennek (a szellemi állóképességnek) legfőbb forrása Krisztusnak mint az életünknek tapasztalati megismerése volt, a titka pedig a következő: először is nagyon sok jó táplálék – az élő Ige, Istennek az írott Igéjén keresztül; másodszor, tiszta légkör – Istennek a jelenléte, az imádság által kimunkálva; aztán, a keresztyén szolgálat tevékenységeiben megszerzett egészséges gyakorlat, amelyet már vázoltam. Ahol ezek a tényezők gyülekezetet kapnak, akkor ott meg tudnak nyerni, tartani és nevelni fiatalokat mellékes célok és vonzó programok nélkül.  Nincs is más fontosabb dolog, mint hogy a gyerekek magában a családi körben találják meg kellő érdeklődésüket, körzeti programok nélkül. Unityben szellemi szempontból a legkevésbé segítő elem a Keresztyén Törekvő Csoportok voltak. A vezetők hatékonyak és odaszántak voltak, és fáradozásuk sem volt hiábavaló; de minden gyülekezetközi szervezetben van egy erőteljes hajlam, hogy a szívben azt az érzetet keltse, hogy ahhoz a nagyobb, külső szervezethez tartozik, nem pedig a helyi gyülekezethez. Ezt ötven éven át megfigyeltem, mind az összes különféle Csoportokban, és a hasonló ifjúsági mozgalmakban, melyek manapság oly nagyon megszaporodtak. Hála legyen Istennek azokért a fiatalokért, akiket ezek a közvetítő eszközök Krisztushoz hoztak; de gyerekkoromtól egész mostanáig, idős koromig legalább ugyanannyit láttam üdvösségre jutni a megszokott gyülekezeti élet és közösség során, és az azt követő növekedésük és stabilitásuk általában sokkal jobb volt, mint bárhol máshol, Isten gyülekezetén, a helyi közösségen kívül. Az utóbbi az egyetlen közösségi szféra, amit az Újszövetség elismer, és amelyet természetesen Isten leggazdagabb áldása kísér.

Ha megkérdezik, mit lehet tenni a fiatal hívőkért, amikor a gyülekezet unalmas és élettelen, a válasz ez: Elevenítsd meg te! Ne kezdj el holmi emberi szervezetet annak reményében, hogy majd az megadja (talán helyettesíti) azt a hatást, amit csak Isten teremthet meg. És a haldokló gyülekezetek megelevenedhetnek, ahogy majd később látni fodjuk ebben a könyvben.

Az emberek által kitervelt szervezetek másik irányvonala, amely ma oly általános, egy rejtett, de észlelhető degenerációt/elkorcsosulást idéz elő a keresztyén fiatalokban, mindkét nemben. Szinte alig valószínű, hogy kimunkálja azt a szellemi állóképességet, életerőt, kitartást, amit az előbbiekben hangsúlyoztam. Egyszer meghívtak, hogy beszéljek egy ifjúsági összejövetelen, egy gyülekezetben. Körülbelül hatvanan voltak jelen, tizenhéttől harmincöt évesekig, ígéretes fiatal anyag. Az első háromnegyed óra ismétlődő sorokból álló énekek éneklésével telt. Az egy dolog, hogy az ilyen fajta énekek bizonyos igazságokat véshetnek a gyermekek elméjébe, még akkor is, ha ennek jótékony hatása nem egyenértékű azzal, ha olyan énekeket tanítunk nekik, amelyek komoly alapigazságokat tartalmaznak, mint amiken közülünk néhányan gazdagodásunkra felnőttünk; de az, hogy az említett korú és tipusú hívők ezt akarják, az szánalmas, főleg, ha az előénekes erőteljesen arra törekszik , hogy az énekeseket felspanolja egy pusztán emberi lelkesedés szintjére. A szívet sem készíti fel egészségesen arra, hogy az azt követő Igemagyarázatból épüljön.

Az összejövetelt követően azt mondtam a vezetőnek, hogy gyermekkoromban,  ha azokat a fiatal fiúkat és lányokat, akikkel együtt voltunk, meghívták volna, hogy háromnegyed órát énekléssel töltsenek, sértve éreztük volna magunkat, mintha az időnknek nem lenne magasabb rendű értéke, vagy nem akarnánk semmi jobbat. Igenis akartunk valami jobbat; azt akartuk, hogy megnyíljon az Ige számunkra, Istennek és az Ő Fiának megismerésére, és nem volt szükségünk semmi másra, és nem is akartunk semmi mást. A pusztában Isten Izrael számára csak mannáról és vízről gondoskodott. Amikor más étel után sóvárogtak, „Megadta nekik amit kívántak, és ösztövérséget (sivárságot, soványságot) bocsátott lelkükbe” (Zsolt. 106: 15).

Mert a hívő számára Isten csak Krisztust és a Szellemet adja, más étel szükségtelen és káros. Ismertem egy elég fiatal fiút, aki, amikor megtudta, hogy lámpás előadás (kb. mint a diavetítés ma) lesz az éves ifjúsági találkozón, sajnálkozott, és azt mondta, inkább azt szeretné, ha igei tanítás lenne.

(forrás: G. H. Lang, An Ordered Life, Chapter 4, 2011 Kingsley Press)