A gazdag ifjú, aki igent mondott

Into All the World: Count Zinzendorf and the Moravian Missionary Movement bejegyzés alapján

„Egyetlen szenvedélyem van – Ő, egyedül csak Ő.” (Ludwig von Zinzendorf)

A gazdag ifjú, aki igent mondott

Minden idők egyik legnagyobb missziói mozgalma azzal a gazdag ifjúval kezdődött, aki igent mondott az Úrnak. Nikolaus Ludwig von Zinzendorf gróf 1700-ban gazdag nemesi családban született, és az egyik legősibb osztrák nemesi családhoz tartozott. Hat héttel a fiatal Ludwig születése után apja tuberkulózisban halt meg, és amikor négy éves lett, anyja újra férjhez ment. Ekkor elkerült pietista Lutheránus nagyanyjához, aki sokat alakított jellemén és hitén.

Hat éves korában beleszeretett Jézusba, és iskolai évei alatt tovább erősödött Krisztusba vetett hitében. Életének rendszeres része volt az imádság, Bibliaolvasás és éneklés. A Biblia mellett a legdrágább kincse Luther Kisebb Katekizmusa (Smaller Catechism) volt. Zinzendorf kitűnő tanuló volt, és 15 éves korára görögül tudta olvasni a klasszikusokat és az Újszövetséget, és folyékonyan tudott latinul és franciául.

Zinzendorf egyetemi tanulmányait Wittenbergben végezte, ami akkor a lutheránus teológia fellegvára volt. Miután wittenbergi tanulmányait befejezte, körútra indult Európába, hogy meglátogasson különböző tanulási központokat.

Európa minden szépsége ellenére semmi sem hasonlítható ahhoz az élményéhez, amiben egy düsseldorfi múzeumban volt része, ahol Krisztussal különös módon találkozott.  Míg figyelmesen nézte Domenico Feti „Ecce Homo” festményét, ami a töviskoronát viselő, szenvedő Jézust ábrázolta, elolvasta az alatta lévő feliratot, „Ezt tettem érted, mit tettél te értem?” Zinzendorf azt mondta magában, „Régóta szeretem Őt, de tulajdonképp soha sem tettem érte semmit. Mostantól megteszek bármit, amit Ő akar, hogy tegyek.”

1721 májusában Zinzendorf megvette nagyanyja birtokát Berthelsdorfban. 1722. szeptember 7-én feleségül vette Erdmuth Dorothea von Reuss grófnőt, aki barátjának, Henrinek volt a húga, és aki szilárd hitű, odaszánt pietista volt.

Egy eseménydús napon minden megváltozott, amikor egy morvaországi menekült a drezdeni háza ajtaján kopogott. A férfi neve Christian David volt. Hallotta, hogy Zinzendorf kész megnyitni otthonát a hitükért üldözött morva menekültek számára. Zinzendorf igent mondott a kérésre, és 1722 decemberében egy tíz főből álló morva csoport érkezett hozzá. Birtoka a „Hernnhut” nevet kapta, amit azt jelenti, „az Úr őrködik” vagy „őrködés az Úrért.” Ez csak a kezdet volt. 1725 májusára kilencven morva telepedett le Hernnhutban. 1726 végére a menekültek száma 300 főre emelkedett.

A közösségen belül azonban problémák kezdtek adódni az istentiszteletben lévő különbségekből, gazdasági nyomásból, nyelvi nehézségekből és más kérdésekből kifolyólag. Zinzendorf elkezdett találkozni különböző családokkal imádság és lelkigondozás céljából, és segített helyreállítani az egység és szeretet lelkületét. Egy olyan megállapodásra szólította fel őket, hogy „azokat a pontokat keressék és hangsúlyozzák, amelyekben egyetértenek,” és ne a különbségekre összpontosítsanak. Ez a megbékélés és megújulás folyamatát indította el a közösség tagjai között. 1727. május 12-én mindannyian aláírtak egy egyezményt, hogy életüket az Úr Jézus Krisztus szolgálatának szentelik.

100 évig tartó imalánc

1727 fontos év volt. A morva közösség számára ez szellemi fordulópontot jelentett, és az imádság szelleme kezdett elterjedni közöttük. Együtt arra kötelezték magukat, hogy gyakran összejöjjenek és imádságban és éneklésben öntsék ki szívüket az Úrnak.  Augusztus 5-én egy közös éjféli imaórát követően Zinzendorf 12-14 másik emberrel az egész éjszakát imában töltötte. Néhány nappal később 1727. augusztus 13-án, szerdán a Szent Szellem mindegyikükre kitöltetett. A morva testvérek egy hatalmas „pünkösdöt” tapasztaltak meg az úrvacsorai közösség alatt, ahol a Szellem leszállt Zinzendorfra és a közösségre. Ez a tapasztalat radikálisan megváltoztatta a közösséget, és az imádság és misszió olyan lángját gyújtotta meg, amely még az elkövetkező évtizedekben is égett. Arra a napra visszanézve Zinzendorf később így emlékezett: „Az egész hely Istennek az emberek közötti látható lakóhelyét képviselte valóságosan.”

Így kezdődött a morváknak az imádság iránti olyan elkötelezettsége, egy 24 órás imalánc, amely megszakítás nélkül száz évig tartott. Augusztus 26-án 24 férfi és 24 nő együtt arra kötelezték magukat, hogy ki-ki a napból egy-egy órát imádsággal tölt, hogy az imádság megszakítás nélküli legyen. Mások is kapcsolódtak a közbenjárókhoz, és számuk 77-re emelkedett. Mindenki gondosan betartotta azt az egy órát, ami neki lett kijelölve, és a heti imaóra alkalmával megosztották egymással az imakéréseket.

Az imádság szelleme a közösségben nemcsak a felnőtteket érintette, hanem a gyerekekre is kiáradt. Isten a gyermekek szívét is megérintette és ők is elkezdtek hasonló terv alapján imádkozni. A gyerekek imái és könyörgései nagy hatással voltak az egész közösségre. A szülőket és a közösség más tagjait is mélyen megindította a gyermekek ébredésért és missziókért mondott imái.

Attól az időtől kezdve a morva közösség folyamatosan imádkozott ébredésért és az evangélium terjedéséért. A morva gyülekezet tagjai folytatták a szünet nélküli „óránkénti közbenjárást” és „Isten boldog embereiként” váltak ismertté. Imádságaik a világ legnagyobb missziói mozgalmainak a katalizátora lett.

Folytatása itt olvasható: A morva testvérek és John Wesley