Amint vagyok

(Just as I am…)

CHARLOTTE ELLIOT (1789-1871) – Charlotte Elliot 32 éves korában rokkant lett, és még 50 évet élt állandó fájdalmak között. Egy hívő testvér megjegyezte, „Miss Elliot bármelyik énekét meg lehetett volna írni fél óra alatt, de több mint egy fél évszázadnyi szenvedés van benne a megírásukban.” Súlyos betegség következtében depresszióba esett. 1822-ben apja vendégül látott a házukban egy ismert evangélistát, Dr. Cesar Malant, Genfből. Látva a lány búskomorságát, megkérdezte tőle, „Hívő vagy?”.  Charlotte azzal válaszolt, hogy hevesen kikelt Isten és a családja ellen, és nem akart többet beszélni erről a témáról. Az évek alatt kedvetlenné, keserűvé és neheztelővé vált. Néhány nap múlva bocsánatot kért, és azt mondta, először rendbe akarja tenni az életét, mielőtt hívő lesz. Malan ránézett és így válaszolt, „Jöjj Hozzá úgy, amint vagy.” Hirtelen megnyíltak a szemei. Ez a két szó „amint vagyok” kitörölhetetlenül ott élt tovább a szívében 14 éven át, míg egy napon megírta ezt az éneket. Amikor halála után a családja átvizsgálta hátrahagyott papírjait, több mint 1000 levelet találtak, amiket megőrzött, melyekben emberek fejezték ki hálájukat azért, ahogyan ez az ének megérintette az életüket. (forrás: Christ in Song, 2007, Hymn Treasury Archive Publishers)

Magyarul két változata is ismert:

Dallamszerző: William B. Bradbury

Amint vagyok, csak úgy jövök,
Nem az erőm, de szent erőd,
A véred mos le minden bűnt,
Isten Báránya, ím jövök!

Vihartól tépve rongyosan,
Kétségtől verve kínosan,
Ellentől űzve fáradtan
Isten Báránya, ím jövök!

Amint vagyok, én elveszett,
Nálad keresve menhelyet,
Fényt, gazdagságot, életet,
Isten Báránya, ím jövök!

Amint vagyok, Te elfogadsz,
Bocsánatot bűnömre adsz,
Tebenned bízom: üdvöt adsz,
Isten Báránya, ím jövök!

Amint vagyok, mert Lelked vár,
Előled semmi el nem zár,
Tied vagyok egészen már,
Isten Báránya, ím jövök!

A másik verzió dallamszerzője: Joseph Barnby

Amint vagyok, sok bűn alatt,
De hallva hívó hangodat,
S mert értem áldozád magad,
Úr Jézus, így jövök.

Amint vagyok, nem várva, hogy
Lelkemnek terhe, szennye fogy,
Hozzád, ki megtisztíthatod,
Úr Jézus, így jövök.

Amint vagyok, bár gyötrelem,
S kétség rágódik lelkemen,
Kívül harc, bennem félelem,
Úr Jézus, így jövök.

Amint vagyok, vak és szegény,
Hogy kincset leljek benned én,
S derüljön éjszakámra fény,
Úr Jézus, így jövök.

Amint vagyok, nincs semmi gát,
Kegyelmed mit ne törne át,
Hadd bízza lelkem rád magát,
Úr Jézus, így jövök.

Amint vagyok, hogy a Te szent
Kegyelmed tudjam mit jelent,
Már itt, s majd egykor odafent,
Úr Jézus, így jövök.

Itt hallgatható meg:

http://krisztusielet.network.hu/video/reformatus_enekek/460amint_vagyok_sok_bun_alatt