James McConkey
Zsoltárok 1,1-3. “Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.”
Fiatal koromban üzlettársa lettem egy barátomnak egy nagybani jégkereskedésben. Mindketten fiatalok voltunk és mindenünket befektettük a vállalkozásba, sőt még jóval többet is. Idővel csalódásokkal kellett szembenéznünk. Két egymásutánban a téli olvadásokkal a jegünk odalett. Súlyos helyzet alakult ki. Nagyon fontos volt, hogy azon a télen, amelyről beszélek, legyen jegünk. Az időjárás hidegre fordult. A jég egyre vastagabb és vastagabb lett, készen arra, hogy begyűjtsük. Emlékszem, mennyire örültünk azon a délután, amikor több ezer tonnányi jégre kaptunk megrendelést, mert reméltük, ez teljesen kiemel majd minket pénzügyi nehézségeinkből.
Nem sokkal ezt megelőzően Isten megmutatta nekem az Istenre bízás igazságát. Jól az elmémbe véste, hogy rá kell bíznom a vállalkozásomat az Úrra, és teljes mértékben bíznom kell Őbenne. Ezt meg is tettem, már amennyire tudtam, hogy hogyan. Soha sem képzeltem volna, hogy ilyen próbatétel fog jönni. Azon a szombat estén tehát csendben lefeküdtem. Éjfélkor azonban baljós hangokat hallottam odakintről – elkezdett esni az eső! Reggelre patakokban ömlött az eső. A domboldali házamból figyeltem a folyót. Sárga vízcsíkok kúsztak a jégen. Tudtam, ez mit jelent. A folyó az árvíz szakaszában volt. Ugyanilyen körülmények miatt már kétszer odalett a jegünk. Délre a vihar teljes erővel tombolt, délutánra pedig súlyos szellemi válsággal néztem szembe.
Furcsának tűnhet, hogy szellemi válság alakuljon ki egy látszólag jelentéktelen dolog miatt. De megtanultam, hogy egy adott dolog, legyen az látszólag csekély, mély és messzemenő kihatással lehet az ember életére. Így volt velem is. Délutánra szemtől szemben találtam magam azzal a valósággal, hogy szívem mélyén ott volt az Isten elleni lázadás szelleme. Ez a lázadás úgy tűnt, egy sugallaton keresztül alakult ki a szívemben, amely ilyesmi lehetett:
“Te mindent Istennek adtál. Azt mondod, rábízod Istenre a vállalkozásodat. És így kell Neki megjutalmazni téged? Be fog csődölni a vállalkozásod, és súlyos pénzügyi nehézségbe jutsz.” A szívem egyre keserűbb lett annak kilátásán, hogy Isten elveszi a vállalkozásomat, amikor azt én csak törvényes célokra akartam használni. Aztán egy másik hang is súgott valamit: “Gyermekem, komolyan gondoltad, amikor azt mondtad, hogy bízni fogsz bennem? Bízol bennem a sötétségben ugyanúgy, mint a világosságban? Vajon tennék-e olyat, vagy megengednék-e bármit az életedben, ami nem a te javadat munkálja?” Aztán jött a másik hang: “De ez nehéz. Miért vigyázna Isten a jegedre? Miért venné el a vállalkozásodat, amikor az tiszta és becsületes, és a megfelelő módon akarod azt használni?” Nagyon hihető hang volt, és abban az adott pillanatban nem vettem észre a kígyó sziszegését abban a szóban, hogy “miért”.
Egyre növekvő intenzitással dúlt bennem életem egyik legnagyobb szellemi csatája. Két órahossza múlva Isten kegyelméből fel tudtam kiáltani, “Vedd a vállalkozásomat, vedd a jeget, vegyél el mindent; csak add meg nekem a teljesen átadott akarat legfőbb áldását”. Aztán békességem lett.
Odakint a vihar még dúlt, és elöntötte a jeget. De már úgy tűnt, nem számított, hogy tovább esett az eső vagy sem. Ott és akkor felfedeztem, hogy a szorongás és aggódás titka nem a körülményekben rejlik, hanem abban, hogy életünket és akaratunkat nem engedjük át teljesen Istennek, függetlenül körülményeinktől és környezetünktől.
Akkor éjjel teljes békességben aludtam. Az eső tovább esett a jegemre, és úgy tűnt, a vállalkozásomnak reggelre teljesen becsődöltek. De nem így lett. Éjfélkor egy másik hang jött kívülről, a szél hangja. Reggelre az év legrosszabb hóvihara jött ránk. Estére a higany nulla fok alá süllyedt. És néhány napon belül a legjobb minőségű jeget gyűjthettük be.
Isten nem az én jegemet akarta. Viszont akarta az én meghajlott akaratomat, és abszolút bizalmamat Őbenne. Amikor akaratom átengedésének kérdése megoldódott, visszakaptam a jeget. Nemcsak azt, hanem Ő meg is áldotta a vállalkozást, engem pedig tovább vezetett, míg végül teljesen kivezetett belőle, és egy olyan helyre vitt, amit Ő már a kezdetektől kiválasztott a számomra: az Ő igéjének tanítása. Ha életedet Istennek adod, vajon Ő tönkre fogja tenni azt? Nem! Ha bízol Jézus Krisztusban, Isten helyreállítja, meggazdagítja és megdicsőíti életedet úgy, mint soha azelőtt.
*Taken from “The Surrendered Life,” James McConkey, Silver Publishing 1923
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 