Napi kereszthordozás

Radu Gavriluṭ, Valea Draganului, 2026. 08. 18.

Van egy terület, amely mindennap jelen van az életünkben, és amelynek nyomot kell hagynia életünkön. Erről a témáról nem találtam jobb könyvet, mint ezt: Born crucified (Keresztre feszítve született). Szeretnék felolvasni egy bekezdést, amely a mindennapi keresztre utal: “Moule püspök hangsúlyozza, hogy a mindennapi kereszt szünet nélkül jelen van, nem megy szabadságra. Most, ebben az órában is, és majd holnap is. A keresztet a szégyen és a kivégzés eszközének szánták. Mi is ez a valami? Egyszerűen minden, ami egyre mélyebb próbára teszi önátadásunkat, minden, ami szégyennek és halálnak teszi ki a régi célokat, szándékokat, terveket, az énnek a régi szellemét és életét. Új helyzetek, új kihívások, nehéz körülmények – mindez próbára tesz minket: Isten akarata vagy az én akaratom lesz-e meg. Ha hajlandók vagyunk az Úrral együtt haladni, ha minden áron növekszik a valóság iránti vágyunk, akkor arcunkat szilárdan a kereszt felé fordítjuk. Mindannyian megtaláljuk a saját keresztünket a mindennapi úton, a lábunk előtt várva. A gondviselés által elrendezett körülmények olyan lehetőségeket kínálnak fel nekünk, amelyek ellentétben állnak az énnel. Ezek halálos eszközökké válnak akaratunk számára.”

Testvéreim, a kereszt mindennapi hordozása nélkül nem fogunk előrehaladni.

Valóban, Isten munkája – ahogy János testvér is mondta – elengedhetetlenül szükséges. De a legmélyebb munka, ami bennünk zajlik, ez az a munka, amely eljut a lényünk mélyéig, a saját énünkig. Ez nagyon nehéz. Csak az Úr tudja ezt feltárni előttünk, és csak akkor láthatjuk meg, mennyire nehéz is ez. Sokszor találkoztam olyan emberekkel, akik nehéz helyzetekben azt mondták nekem: „Nem tudok megbocsátani, nem tudom megtenni, nem tudok újabb lépést tenni, nem tudok továbbmenni.” És valójában nem vették észre, hogy szavaik mögött az énjük áll, amely nem akarja feladni önmagát, az ego, amely nem akar leszállni a trónról.

Nagyon barátságosak, udvariasak és szimpatikusak vagyunk, míg egy nap valaki közel jön hozzánk, és valójában az Úr akar hozzáférést szerezni egy olyan területhez az életünkben, ahol munkálkodni szeretne. […] Egy testvért forró szeretettel szeretni teljesen más dolog. Szeressétek egymást! Szeressétek egymást! A gyülekezet élete egyszerűen megváltozik, ha már nem táplálunk fenntartásokat a szívünkben egy sokbeszédű testvérrel szemben. Vannak gyengeségek, vannak dolgok, vannak olyan dolgok, amelyek szembe ötlőek, és beszélünk róluk, de valójában nem vesszük észre, hogy az adott testvérnek rengeteg jó tulajdonsága is van. Ezekről a dolgokról kellene beszélni. Egyszerűen negatív beállítottságunk van, és a gyengeségeket látjuk meg.

A gyülekezetünkben előfordult, hogy jött néhány testvér: „Ó, ez a testvér…”, és én néhányuknak azt mondtam: „Nem látjátok az életét? Vannak olyan területei, ahol nem adta át magát az Úr uralmának, de vannak olyanok is, amelyekben kiemelkedő, és nem tudjuk, hogyan beszéljünk ezekről a területekről.”

A mindennapi kereszt nagyon fontos. Krisztussal együtt keresztre lettünk feszítve. Emlékszem arra a pillanatra, amikor ezt valóságként láttam meg, és megszabadultam sok dologtól, de nehezen értettem meg, hogy a napi keresztet hordozni kell. Hiszem, hogy a dolgok mögött az Úr áll, aki meg akarja nyitni a szemünket, hogy lássunk. Ahogy olvasom, ez a könyv tele van ilyen példákkal, helyzetekkel és címekkel, amelyek arról a keresztről szólnak, amelyet hordoznunk kell, mert az egyetlen módja annak, hogy az énünk a trónjáról le legyen taszítva, és Krisztus vegye át a helyét az életünkben, az, ha hordozzuk a keresztet.

Mennyei Atyánk, köszönjük a te utaidat, mert elkészítettél számunkra egy utat, amely a dicsőségbe vezet. Ennek az útnak szoros kapuja és keskeny ösvénye van, amely az életre vezet. Uram, azt akarod, hogy ezen járjunk, nem akarod, hogy magunkért, a saját élvezeteinkért, a saját dolgainkért éljünk, hanem hogy életünk téged szolgáljon. Köszönjük mindazokat, akik szóltak, és azt, amit ma este hallottunk. Az Úr Jézus Krisztus nevében. Ámen.