Az régi és az új kereszt

A. W. Tozer kincseiből

A régi és az új kereszt

Ez a cikk a The Alliance Witness-ben jelent meg először 1946-ban. Gyakorlatilag a világ minden angol nyelvű országában kiadták, és traktátusként is terjesztették évtizedeken át.

Az új kereszt

Az új (modern) kereszt bejelentés nélkül és észrevétlenül jelent meg a népszerű keresztény körökben. Hasonlít a régi kereszthez, mégis más. A hasonlóságok felszínesek, a különbségek viszont alapvetőek.

Az új keresztből új keresztyén életfilozófia alakult ki, az új életfilozófiából pedig új keresztény módszerek, új típusú összejövetelek és új fajta igehirdetés következett. Az új evangelizáció ugyanazt a nyelvezetet használja, mint a régi, de a tartalma nem azonos a régivel, és a hangsúlyai is máshova esnek.

A régi kereszt soha nem lépkedett együtt a világgal, sőt, Ádám büszke teste számára az út végét jelentette, mert hatályba léptette a Sinai-hegyen törvényben foglalt ítéleteket. Az új kereszt azonban nem áll szemben az emberrel, sőt, barátságos haver lett, aki ha jól értelmezzük, határtalan mennyiségű tiszta szórakozást és ártatlan élvezeteket nyújt. Ádám életét semmiben sem gátolja az új kereszt. Élete motivációi maradhatnak változatlanok: továbbra is az élvezeteknek hódol, csak már nem trágár dalokat, hanem keresztény dalokat énekel, és ezentúl esténként csak vallásos filmeket néz és nem iszik töményet. A hangsúly továbbra is az élvezeteken van, noha erkölcsi és intellektuális szempontból itt már sokkal kifinomultabb szórakozásról van szó.

Az új kereszt, új és teljesen más evangelizációs megközelítésre bátorít. Az evangelizátor nem követeli a régi élet megtagadását az új élet befogadása előtt. Nem ellentéteket, hanem hasonlóságokat prédikál. A publikum figyelmét azzal ragadja meg, hogy kellemetlen követelésektől mentes keresztyénséget hirdet, amely ugyanazt kínálja, mint a világ, csak magasabb szinten. Akármi is legyen a féktelen világ éppen divatban lévő kívánsága, a pásztor ékesen bizonyítja, hogy az evangélium ugyanazt kínálja, azzal a különbséggel, hogy a vallásos termék jobb.

Az új kereszt nem okoz sérülést a bűnösnek, csak átirányítja. Ráállítja egy tisztább és vidámabb életútra, és egyúttal megmenti az önbecsülését is. A magabiztosnak azt mondja: “Légy magabiztos Krisztusban!” Az egoistának azt mondja: “Dicsekedj a sikereiddel az Úrban!” A lelkesedőnek azt mondja: “Jöjj és tapasztald meg a közösséghez tartozás igazi kalandját!” A keresztyén üzenet a legfrissebb divat irányába ferdült, hogy elfogadhatóvá váljon a nagyközönség előtt.

Az effajta gondolkodás hátterében meghúzódó filozófia meglehet, hogy őszinte, azonban az őszintesége nem menti fel a hamis volta alól. Azért hamis, mert vak. Teljesen szem elől veszíti a kereszt lényegét.

A régi kereszt

A régi kereszt a halál szimbóluma. Az emberi élet durva és kegyetlen végét hirdeti. A római időkben, ha valaki felvette a keresztjét, előtte végleg elbúcsúzott a barátaitól. Tudta ugyanis, hogy többé nem jön vissza. A kereszt nem kötött kompromisszumot, nem változtatott semmit, nem kímélt semmit. Teljesen megölte az embert, tökéletesen és alaposan. Nem próbált meg jóban lenni az áldozatával. Kegyetlenül és keményen lesújtott, és amikor a munkáját befejezte, az ember nem létezett többé.

Az ádámi faj halálos ítélet alatt van. Nincs haladék és nincs szabadulás. Isten nem hagyhatja jóvá a bűn egyetlen egy gyümölcsét sem, bármennyire ártatlannak vagy szépnek is tűnjön az emberek szemében. Isten úgy menti meg az egyént, hogy előbb megöli, és aztán feltámasztja egy új életre.

Az a fajta evangelizáció, amely barátságos párhuzamokat von az Isten és az ember útjai között, a biblia szerint hamis, és a hallgatók lelkével kegyetlenkedik. A krisztusi hit nem párhuzamosan halad a világgal, hanem keresztül metszi a világot. Amikor Krisztushoz jövünk, a régi életünket nem egy magasabb szintre emeljük, hanem ott hagyjuk a kereszten. A gabonamagnak a földbe kell esnie, és el kell halnia.

Mi, akik az evangéliumot prédikáljuk, ne úgy gondolkozzunk önmagunkról, mint valamiféle ügynökök, akiknek az a küldetése, hogy Krisztus és a világ közötti jó kapcsolatot ápolják. Nem az a küldetésünk, hogy Krisztust elfogadhatóvá tegyük az üzleti világban, a sajtóban, a sport világában és az oktatásban. Mi nem diplomaták vagyunk, hanem próféták, és az üzenetünk sem kompromisszumkeresés, hanem ultimátum.

Isten életet kínál, de nem egy megjobbított régi életet. Az élet, amelyet ő kínál, halálból fakadó élet. Mielőtt valaki elnyeri, át kell mennie a halálon. Meg kell tagadnia önmagát és egyet kell értenie a vele szemben kimondott isteni ítélettel. Mit jelent ez az egyén számára, az elítélt, de Krisztus Jézusban életet talált ember számára? Hogyan lehet ezt a teológiát lefordítani a valós életre? Egyszerűen! Meg kell térni és hinni kell Jézus Krisztusban. El kell hagyni a bűnt, aztán önmagadat is. Ne takargass semmit, ne védekezz, ne mentegetőzz. Ne próbálj alkudozni az Istennel, hanem hajtsd le a fejed Isten búsult haragja előtt, és ismerd el, hogy méltó vagy a halálra.

Ezt megtéve, egyszerű bizalommal szemléld a Feltámadottat, mert belőle fakad az élet, az újjászületés, a tisztulás és az erő. Az a kereszt, mely véget vetett Jézus földi életének, most véget vet a bűnösnek. Az az erő, mely feltámasztotta Krisztust a halálból, most feltámasztja a bűnöst is egy új életre együtt a Krisztussal.

Mindazoknak, akik kifogásolják, illetve az igazság egyfajta beszűkült, privát változataként látják az eddig leírtakat, azt mondom: Pál apostoltól egészen máig Isten ráhelyezte a pecsétjét erre az üzenetre. Akár ezekkel, akár más szavakkal fogalmazzuk meg az üzenetet, az életet és erőt hozó prédikációk alaptartalma évszázadokon át változatlanul ez volt. A keresztyén miszticizmus hívei, a reformátorok és az ébredési mozgalmak igehirdetői egyaránt erre helyezték a hangsúlyt, az Isten jóváhagyását pedig jelek, csodák és a Szent Szellem hatalmas megnyilvánulásai bizonyították.

Hogyan merészeljük felhígítani az igazságot mi, akik az erő hagyatékának az örökösei vagyunk? Honnan vesszük a bátorságot arra, hogy az eredeti tervrajz vonalait kitöröljük, a Golgota hegyén bemutatott mintát módosítsuk? Isten őrizzen ettől! Prédikáljuk hát a régi keresztet, és meg fogjuk tapasztalni annak erejét!

források: Evezz a mélyre! (Lukács János)

Az ember: Isten lakóhelye (Lampadarul de aur)

Vetés és Aratás, 2008, 1. szám

 

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.