James McConkey
Zsoltárok 1,1-3. “Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.”
Fiatal koromban üzlettársa lettem egy barátomnak egy nagybani jégkereskedésben. Mindketten fiatalok voltunk és mindenünket befektettük a vállalkozásba, sőt még jóval többet is. Idővel csalódásokkal kellett szembenéznünk. Két egymásutánban a téli olvadásokkal a jegünk odalett. Súlyos helyzet alakult ki. Nagyon fontos volt, hogy azon a télen, amelyről beszélek, legyen jegünk. Az időjárás hidegre fordult. A jég egyre vastagabb és vastagabb lett, készen arra, hogy begyűjtsük. Emlékszem, mennyire örültünk azon a délután, amikor több ezer tonnányi jégre kaptunk megrendelést, mert reméltük, ez teljesen kiemel majd minket pénzügyi nehézségeinkből.
Nem sokkal ezt megelőzően Isten megmutatta nekem az Istenre bízás igazságát. Jól az elmémbe véste, hogy rá kell bíznom a vállalkozásomat az Úrra, és teljes mértékben bíznom kell Őbenne. Ezt meg is tettem, már amennyire tudtam, hogy hogyan. Soha sem képzeltem volna, hogy ilyen próbatétel fog jönni. Azon a szombat estén tehát csendben lefeküdtem. Éjfélkor azonban baljós hangokat hallottam odakintről – elkezdett esni! Reggelre patakokban ömlött az eső. A domboldali házamból figyeltem a folyót. Sárga vízcsíkok kúsztak a jégen. Tudtam, ez mit jelent. A folyó az áradás szakaszában volt. Ugyanilyen körülmények miatt már kétszer odalett a jegünk. Délre a vihar teljes erővel tombolt, délutánra pedig súlyos szellemi válsággal néztem szembe.
Furcsának tűnhet, hogy szellemi válság alakuljon ki egy látszólag jelentéktelen dolog miatt. De megtanultam, hogy egy adott dolog, legyen az látszólag csekély, mély és messzemenő kihatással lehet az ember életére. Így volt velem is. Délutánra szemtől szemben találtam magam azzal a valósággal, hogy szívem mélyén ott volt az Isten elleni lázadás szelleme. Ez a lázadás úgy tűnt, egy sugallaton keresztül alakult ki a szívemben, amely ilyesmi lehetett:
“Te mindent Istennek adtál. Azt mondod, rábízod Istenre a vállalkozásodat. És így kell Neki megjutalmazni téged? Be fog csődölni a vállalkozásod, és súlyos pénzügyi nehézségbe jutsz.” A szívem egyre keserűbb lett annak kilátásán, hogy Isten elveszi a vállalkozásomat, amikor azt én csak törvényes célokra akartam használni. Aztán egy másik hang is súgott valamit: “Gyermekem, komolyan gondoltad, amikor azt mondtad, hogy bízni fogsz bennem? Bízol bennem a sötétségben ugyanúgy, mint a világosságban? Vajon tennék-e olyat, vagy megengednék-e bármit az életedben, ami nem a te javadat munkálja?” Aztán jött a másik hang: “De ez nehéz. Miért ne vigyázna Isten a jegedre? Miért venné el a vállalkozásodat, amikor az tiszta és becsületes, és a megfelelő módon akarod azt használni?” Nagyon hihető hang volt, és abban az adott pillanatban nem vettem észre a kígyó sziszegését abban a szóban, hogy “miért”.
Egyre növekvő intenzitással dúlt bennem életem egyik legnagyobb szellemi csatája. Két órahossza múlva Isten kegyelméből fel tudtam kiáltani, “Vedd a vállalkozásomat, vedd a jeget, vegyél el mindent; csak add meg nekem a teljesen átadott akarat legfőbb áldását”. Aztán békességem lett.
Odakint a vihar még dúlt, és elöntötte a jeget. De már úgy tűnt, nem számított, hogy tovább esett az eső vagy sem. Ott és akkor felfedeztem, hogy a szorongás és aggódás titka nem a körülményekben rejlik, hanem abban, hogy életünket és akaratunkat nem engedjük át teljesen Istennek, függetlenül körülményeinktől és környezetünktől.
Akkor éjjel teljes békességben aludtam. Az eső tovább esett a jegemre, és úgy tűnt, a vállalkozásomnak reggelre teljesen befellegzett. De nem így lett. Éjfélkor egy másik hang jött kívülről, a szél hangja. Reggelre az év legrosszabb hóvihara jött ránk. Estére a higany nulla fok alá süllyedt. És néhány napon belül a legjobb minőségű jeget gyűjthettük be.
Isten nem az én jegemet akarta. Viszont akarta az én meghajlott akaratomat, és abszolút bizalmamat Őbenne. Amikor akaratom átengedésének kérdése megoldódott, visszakaptam a jeget. Nemcsak azt, hanem Ő meg is áldotta a vállalkozást, engem pedig tovább vezetett, míg végül teljesen kivezetett belőle, és egy olyan helyre vitt, amit Ő már a kezdetektől kiválasztott a számomra: hogy az Ő igéjét tanítsam. Ha életedet Istennek adod, vajon Ő tönkre fogja tenni azt? Nem! Ha bízol Jézus Krisztusban, Isten helyreállítja, meggazdagítja és megdicsőíti életedet úgy, mint soha azelőtt.
*Taken from “The Surrendered Life,” James McConkey, Silver Publishing 1923
McConkey egy másik bizonyságtétele:
Bízhatsz abban az Emberben, aki meghalt érted (The Surrendered Life)
Egy este elmentem egy közeli városba, hogy ott meghallgassak egy tanítást az odaszentelésről, de semmilyen konkrét üzenetet nem kaptam belőle. Viszont amikor az igehirdető letérdelt imádkozni, elejtett egy mondatot: “Ó Uram, Te tudod, hogy bízhatunk abban az Emberben, aki meghalt értünk.” Ez lett az üzenet számomra. Felálltam, és elindultam a vonathoz. Míg az utcán mentem, mélyen elgondolkoztam mindazon, amit számomra az odaszentelés jelenthet, és elkezdtem félni. És akkor ott, az utca és a forgalom zajában jött hozzám ez az üzenet: “Bízhatsz abban az Emberben, aki meghalt érted.” Felszálltam a vonatra. Amíg utaztam hazafelé, a változásokra, az áldozatokra, a csalódásokra gondoltam, amit az odaszentelés jelentene a számomra, és féltem. És akkor, a vonat zakatolása és az emberek hangzavarán túl újra elért az üzenet: “Bízhatsz abban, aki meghalt érted.” Hazaértem és felmentem a szobámba. Ott a térdeimen megláttam az addigi életemet. Már régóta keresztyén voltam, elöljáró a gyülekezetben, évek óta felügyeltem a vasárnapi iskolát, de még igazán sohasem engedtem át az életemet Istennek. Mégis, ha a dédelgetett terveimre gondoltam, amelyek meghiúsulhatnak, vagy az elképzeléseimre, amelyeket át kellene adnom, vagy a hivatásomra, amit lehet, hogy fel kellene adnom, féltem. Nem láttam azokat a jobb dolgokat, amiket Isten tartogat számomra, ezért a lelkem vonakodni kezdett. És akkor, hirtelen, utoljára, újra, meggyőző erővel egészen a szívembe hatolt a megvizsgáló üzenet: “Gyermekem, gyermekem, bízhatsz abban az Emberben, aki meghalt érted. Ha Őbenne nem bízhatsz, akkor ugyan kiben bízhatsz?” Ez pontot tett a végére. Mert egy szempillantásban megláttam, hogy Arra, aki annyira szeretett engem, hogy meghalt értem, teljes mértékben rá bízhatom minden dolgát annak az életnek, amit Ő megmentett.
Barátom, bízhatsz abban az Emberben, aki meghalt érted. Bízhatsz Benne, hogy azon az úton fog vezetni, ami a legjobb a számodra ezen a világon. Bízhatsz Benne, hogy nem fog meghiúsítani csak olyan tervet, amit a legjobb meghiúsítani, de véghez visz minden olyan tervet, ami Isten dicsőségére és a te legfőbb javadra van. Bízhatsz Benne, hogy nem kér engedelmességet csak arra, ami a legnagyobb áldást hozza mind a te életed, mind Isten királysága számára. Bízhatsz Benne, hogy nem fog megfosztani semmitől, ami a legfőbb javadat szolgálja, és teljesen rád árasztja kegyelmének és szeretetének gazdagságát.
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 