A 4. őrváltás

Az ősi zsidó hagyomány szerint az éjszakát három őrváltásra, római hatásra pedig négy őrszakra osztották. Az éjszaka negyedik őrszaka a hajnali 3:00 és 6:00 közötti időszaknak felel meg. Ezt az időszakot gyakran az éjszakából a hajnalba való átmenethez kapcsolják, amely a várakozás és az isteni beavatkozás idejét szimbolizálja. Az éjszaka negyedik őrváltására vonatkozó egyik legjelentősebb … A 4. őrváltás olvasásának folytatása

Miért maradt még ott két napig?

Streams in the Desert, Augusztus 10. "Amikor tehát meghallotta, hogy [Lázár] beteg, még két napig ott maradt, ahol éppen tartózkodott" (János 11:6). Ennek a csodálatos fejezetnek az elején az a kijelentés áll,hogy „Jézus szerette Mártát, a lánytestvérét és Lázárt”, - ezzel azt akarja tanítaninekünk, hogy merjük elhinni és bizonyosnak lenni afelől, hogy Isten velünk való … Miért maradt még ott két napig? olvasásának folytatása

Folytasd a hit énekét

Christian Chen Margaret Barber 42 évesen tért vissza Kínába. Ezúttal azonban nem volt missziós társaság, amely támogatta volna. Egyetlen társa a 22 éves unokahúga, M. L. S. Ballard volt. Ábrahámhoz hasonlóan, nekik is hit által kellett kimenniük. Amikor hajójuk elérte a Fehérfogú Szikla kikötőjét, Barber kisasszony úgy érezte, Pei Ya Tam a számukra kijelölt hely. … Folytasd a hit énekét olvasásának folytatása

A hitnek kipróbálttá kell lennie

Radu Gavriluţ, elhangzott: 2023. január 22-én Lukács 18, 1-8: „Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Így szólt: az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: … A hitnek kipróbálttá kell lennie olvasásának folytatása

Egy üzletember bizonyságtétele

James McConkey Zsoltárok 1,1-3. "Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, … Egy üzletember bizonyságtétele olvasásának folytatása