Lerombolván az értelem minden elképzelését

PDF Lerombolván az értelem minden elképzelését "És fogadást tettek, hogy ezután az Urat, az ő atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel fogják keresni.  És ha valaki nem keresné az Urat, az Izráel Istenét, megölettessék kicsinytől fogva nagyig, úgy a férfi, mint az asszony. És megesküvének az Úrnak felszóval, kiáltással, trombita- és kürtszókkal. És örvendezett az egész … Lerombolván az értelem minden elképzelését olvasásának folytatása →

Gyenge ma a gyülekezetek szellemi ereje?

Richard Jacobson Ebben az epizódban a test építéséről szeretnék beszélni. Amikor a templomba/gyülekezetbe járók megtudják, hogy én már nem járok intézményesített egyházba/gyülekezetbe, néha megkérdezik tőlem, hogy akkor hogy jutok szellemi táplálékhoz. Őszintén szólva, ezen a kérdésen mindig meglepődöm. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy nem akarnak többé állandóan étteremben enni, nem kérdezném meg tőlük, hogy … Gyenge ma a gyülekezetek szellemi ereje? olvasásának folytatása →

Oszlopok és szegek

"Mi azonban nem fogunk mértéktelenségig dicsekedni, hanem csak annak a mérővesszőnek mértékéig, amelyet Isten osztott ki nekünk akkor, amikor hozzátok is eljutottunk" (2Kor. 10:13, Csia) Isten minden egyes szolgájának megvan szolgálatkörének az a mértéke, amit Isten szabott ki az ő számára; minden egyes hívőnek van egy Isten által kijelölt pályája, amit meg kell futnia. Ha … Oszlopok és szegek olvasásának folytatása →

Barnabások kerestetnek

Radu Gavrilut ... Ha megsejtesz valamit abból, hogy mi van az Úr szívén, ha megsejted, hogy mennyire szívén viseli az Úr a gyülekezet építését, hogy miért is akarja Ő felépíteni az Ő házát, hogy mi lesz a végcélja? Ha nincs nyitva a szemünk, akkor nem tudunk végig menni az úton, de ha nyitva a szemünk, … Barnabások kerestetnek olvasásának folytatása →

Szellemi állóképesség

Részlet G. H. LANG An Ordered Life c. önéletrajzi írásából: A legtöbb fiatal férfi és nő szellemi állapotát akkoriban Unityben a szellemi állóképesség jellemezte… Willie Miles és egy másik fiatal társa arra a merészségre vállalkozott, hogy leereszkedjen egy 300 láb (kb. 100 méter) meredek szakadékba… Willie 200 lábnyit (kb. 68 métert) gurult lefelé, amikor fennakadt a bozótban… … Szellemi állóképesség olvasásának folytatása →