Szabályszerűen – személyre szabott pályán

Részlet John Saunders The God Of Preparation (A Felkészítés Istene) című könyvéből:

Előszó

Az élő Isten a felkészítés Istene. Örökkévaló céljai kibontakozását nem bízza a véletlenre. A legjelentéktelenebbnek tűnő részletet is kidolgozta, és gondoskodott a Gyülekezetét érintő minden követelményéről.

Ami elmondható Isten gyülekezetéről, mint egészről, elmondható újjászületett gyermekeiről is, mint egyénekről. Az Úr személyre szabott pályát állított fel minden egyes hívő számára, és ez a pálya egy versenypálya. Az a tény, hogy ez egy pálya, azt jelenti, hogy pontosan úgy kell megfutnunk, ahogyan azt az Úr lefektette számunkra. Ha nem ezt tesszük, diszkvalifikálnak – kizárnak – a versenyből. Ha szeretnénk Pállal együtt elmondani, hogy „futásomat elvégeztem” (2Tim. 4,7), akkor a versenypályánkon nem lehet kanyarokat levágni, szakaszokat kihagyni és akadályokat kikerülni.

Miután elmondtuk mindezt, azt is el kell mondanunk, hogy személyes pályánkat úgy tervezték, hogy azt lehetetlen legyen saját erőnkből végigfutni. Pályánkat úgy tervezték, hogy saját erőnk, saját forrásaink – önmagunk végére jussunk. Ezt a pályát befejezni és ezt a pályát végig futni csak egy másik Élet ereje által lehetséges, amely a Szent Szellemből ered. Isten kész arra, hogy elvégezzen bennünk minden felkészítő munkát, hogy biztosan végig fussuk a pályát, és nemcsak hogy végig fussuk, hanem hogy jól fussuk meg. Ó, bárcsak azt hallanánk Attól, Aki a forrása mindannak, amire szükségünk van a célba jutáshoz: „Jól vagyon!”

(forrás: John Saunders: The God of Preparation, 1999)

“Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd” (2Tim. 2:5.)
Ki merne az atlétika versenypályán meghúzott vonalon kívül lépni? Mindenkinek a megjelölt vonalon belül kell futnia. Ez a 2Tim. 2 jelentése, amely azt mondja, hogy “ha küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd”, vagyis a szabályoknak megfelelően. Milyen szomorú, hogy sok hívő lelkesen fut, mégis nem a szerint a pálya szerint futnak, amit Isten jelölt ki.  Saját buzgóságunk, fáradozásunk és tevékenységünk nem helyettesítheti Isten szabályát és akaratát. Isten akaratán kívül futni veszteséghez vezet. Mivel az Úr jelölte ki előttünk a pályát, azon kell futnunk, mielőtt számíthatnánk a jutalom elnyerésére.  (Watchman Nee)

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.