Részlet A.W.Tozer The Pursuit of God című könyvének előszavából:
Wesley szavainak igazsága a szemünk előtt valósul meg:
“Az ortodoxia, vagy helyes tanítás a legjobb esetben is nagyon csekély része a hitéletnek. Jóllehet, a helyes magatartások nem maradhatnak fenn helyes vélemények nélkül, mégis a helyes vélemények fennmaradhatnak helyes magatartások nélkül. Lehet megfelelő vélemény Istenről akár az iránta való szeretet, akár a helyes magatartás nélkül. Ennek a Sátán a bizonyítéka.”
Az egészséges bibliamagyarázat elengedhetetlenül szükséges az Élő Isten Gyülekezetében. Enélkül egyetlen gyülekezet sem lehet Újszövetségi gyülekezet a szó szoros értelmében. De az igemagyarázatot végezhetik olyan módon is, hogy az a hallgatók számára semmilyen szellemi táplálékot sem fog nyújtani. Mert nem a puszta szavak azok, amelyek a lelket táplálják, hanem Isten maga, és amíg a hallgatók nem élik át személyesen Isten jelenlétét, addig semmire sem jutnak azzal, hogy hallották az igazságot. A Biblia önmagában nem cél, hanem eszköz abban, hogy az embereket Isten bensőséges és valóságos ismeretéhez vezesse, hogy megtapasztalják Őt, hogy örvendezzenek az Ő jelenlétében, hogy szívük legmélyén megízleljék és megismerjék magának Istennek a benső jó ízét.
Magyarul megjelent a következő címmel: A.W.Tozer, Isten utáni vágy, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 2005.