Isten barátainak közössége

Részlet John Saunders Az igaz imádatról c. igehirdetéséből

A Bibliában az égő áldozat első két előfordulását hadd mondjam el nektek. Az első az 1Móz 18,1-2-ben található. „Azután megjelent neki az ÚR Mamré tölgyesében, ahogy ő a sátor ajtajában ült, a hőség idejében. Fölemelte szemét, és látta, hogy íme, három férfi áll előtte. Meglátva őket, eléjük sietett a sátor ajtajából, és földig hajolt.” Ábrahám meghajtotta magát a földig. Azt a héber szót, hogy „meghajtani magát” legtöbbször úgy fordítják az Ószövetségben, hogy „imádni, hódolni”. Itt van Ábrahám, nagy fejedelem, aki egyszer háromszáznyolcvan férfit vezetett háborúba, akik mind a házánál születtek. Biztos vagyok benne, hogy ő volt akkor a leggazdagabb ember a világon, az akkori kicsi világban. Hatalmas fejedelem volt, ezernél is több szolgával, megszámlálhatatlanul sok állattal. És amikor felnézett, és meglátta ezt a három férfiút, akkor ez a hatalmas ember önszántából meghajtotta magát lábaik előtt: ez a cselekedet pedig az imádat, a hódolat, a tisztelet kifejezése volt. Tehát az első helyen a Bibliában, ahol imádatról van szó, Ábrahámot látjuk Isten lábánál.

Ez az imádat kifejezése. De tudjátok, az igazi imádat az, amikor a szív állapota megegyezik az imádat külső kifejezésével. Nem úgy, mint Anániás és Szafíra esetében. Az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát; azaz szívük valósága megegyezik a szellemi imádattal, amit kifejeznek.

Másodszor az imádat az 1Mózes 22-ben fordul elő. „Ezek után az Isten próbára tette Ábrahámot, és monda neki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, a te egyetlen egyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok neked.” Azt gondolom, Ábrahám legalább annyira nem akarta ezt megtenni, mint amennyire mi nem akarunk élő áldozatok lenni. Izsák valószínűleg már serdülőkorú volt ekkorra, elég nagy volt már ahhoz, hogy ő vigye a fát, és azt mondja: „Atyám, itt van a tűz és a fa, de hol van az áldozat?” Ábrahám szerette ezt a fiút, és Isten azt kérte tőle, ami a legdrágább volt neki, ami valaha is az övé volt.

Tehát Ábrahám kora reggel felkelt. Az a reggeli felkelés az imádat egy cselekedete volt. Megnyergelte a szamarát – az imádat egy cselekedete volt. Felvágta a fát az égő áldozathoz. El tudjátok képzelni, milyen lehetett minden egyes fahasábot feldarabolni, tudva, hogy azok az ő fiának a testét fogják égetni? Elindult, és elment arra a helyre, amit Isten mondott neki. Annak az útnak minden lépése az imádat egy cselekedete volt. „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te”. A harmadik napon Ábrahám felemelte szemeit, és látta a helyet messziről. A harmadik nap a feltámadás napja. Mi már tudjuk ezt, de Ábrahám nem tudhatta. Ábrahám azt mondta a szolgáinak, „maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk (imádjuk Istent) és visszatérünk hozzátok.” „Imádjuk Istent.” „Letesszük azt, ami számunkra a legdrágább.” „Az élő Isten rabszolgája leszek.” „Élő áldozat leszek az élő Isten számára.” „És a fiamat az élő Istennek áldozom.” E bizonyságtétel által kapta Ábrahám azt a címet, hogy „Isten barátja”.

Emlékeztek, mit mondtam korábban? Amikor odajöttök az Úr lábához, és ezt mondjátok: „Uram, Uram”, Ő azt mondja majd: „Gyere fel ide a trónomra, barátom”. A Biblia azt mondja, hogy Isten úgy beszélt Mózessel, mint ember beszél a barátjával: szemtől szemben, de Ábrahám az egyetlen, aki ezt a nevet kapta: „Isten barátja”. De a barátok közösségében van elég hely számodra és számomra is. Jézus azt mondta: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én mondok néktek.” „Ti az én barátaim vagytok, ha azt mondjátok: Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied.” „Ti az én barátaim vagytok, ha nekem adjátok magatokat, mint élő áldozatok, és az én rabszolgáim lesztek”.

A teljes igehirdetés letölthető: Az igaz imádatról

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.