Szükség néktek újonnan születnetek

“Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jönnek majd az én nevemben , akik ezt mondják, Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek. (Máté 24:4-5)

Három terület van, ahol a hitető munkálkodik: az istentelen világ, a vallásos világ és a szellemi világ. Megtévesztéseit úgy alakítja, hogy azok illeszkedjenek az adott területhez. (…) Igen, vallásosan is lehet megtévesztettnek lenni, más szóval, vannak olyanok, akiket éppen saját vallásosságuk téveszt meg, és ez egy igen erős, hatalmas becsapottság. Olyan erő van ebben a megtévesztésben, ami úgy tűnik, mindenféle próbálkozást meghiúsít, amely foglalkozni próbál vele. A vallásosság hiteti el, téveszti meg, csapja be. Hát mi többet lehet elvárni annál, mint hogy valaki elismeri Isten létezését, megadja Istennek a tiszteletet: az Istennel kapcsolatos dolgok iránt aktívan érdeklődik, eljár a vallásos alkalmakra, és tevékenyen részt vesz vallásos elfoglaltságokban, és legfőbb érdeklődése a vallásos dolgok és a vallásos világ felé fordul? Mi többet lehet elvárni? Mi baj van ezzel?

Szenvedjetek el, ha azt mondom, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy ez egy hatalmas megtévesztés lehet. Gyakran pontosan ez homályosítja el az egyetlen alapvető dolgot, az igazi, élő kapcsolatot Istennel. “Szükség néktek újonnan születnetek” (János 3:7), és a vallás(osság) nagyon gyakran ezt a lényeget homályosítja el. A vallás(osság) nem érv az üdvösség mellett. A vallás megtalálható a föld legsötétebb helyein is. Egyetemesen létezik egy tudatos kapcsolat egy felsőbbrendű imádat tárgyával, amely imádatot követel. Az emberek elméje és képzelete elkezd működni, hogy valamilyen kifejezést adjon ennek a tudatosságnak, ennek a felsőbbrendű imádat tárgyának, melyet a képzelet néha fából, kőből vagy égitestekből alkot.

Megkérdeztem embereket, hogy újjá születtek-e, és azt mondták, “Nem szükséges, lekonfirmáltam.” Az ilyen válasz egy szélsőséges eset lehet, és nem kritizálásnak szánom, csak illusztrációnak. Felveheted a vallásosságot, mert vallásos temperamentumod van, de ez nem jelenti azt, hogy üdvösséged van. A sátán épp oly erősen és szorosan tarthat saját vallásosságod megmentetlen állapotának markolatában,  mint a világiakat tartja annak élvezeteivel. Őneki mindegy, hogy téged mivel tart fogva, a legesztétikusabb vallásos tevékenységekkel, önsanyargatással és hasonlókkal addig, amíg vissza tud tartani téged a lényegtől. Szeretteim, óriási a különbség az Istennel  a Jézus Krisztusban  való egység és a vallásos formalizmus között. Nagyon nagy szükség van az olyan szolgálatra, ami leleplezi a megtévesztést a vallásos emberek között is, és megérteti a vallásos emberekkel annak a ténynek a lényegbevágó fontosságát, hogy Istennel az újonnan születés által kerülhetünk kapcsolatba.

forrás: T. Austin-Sparks from: Christ The Power Of God – Chapter 3

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.