"...Tiszta inget kértem. Ilyenkor mindig veszekedés szokott lenni. Egy másikat is kértem, semmi más okból, csupán azért, hogy kipróbáljam, valóban csodát tettél-e. A második inget is megkaptam minden ellenvetés nélkül. Reggelihez ültünk. Én nagyon kedves voltam Henrietthez. A csodához méltó akartam lenni, nehogy türelmetlenségem által tönkretegyem. Henriett mert a csészémbe. Ezt nem tette menyegzőnk óta, … Kettőnk élete olvasásának folytatása
Szerző: filippi314
Fordított sorrendben
Cornelius Vanderbreggen, Jr. egyszer azt mondta, hogy a Filippi 3:10-et – “Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához” – fordított sorrendben tapasztaljuk meg. 1. Egy adott helyzetbe kerülünk, amelyben azt választjuk, hogy úgy cselekszünk, ahogyan Krisztus tenne, hogy olyanok legyünk, mint Ő az … Fordított sorrendben olvasásának folytatása
A gyülekezet a kereszt által épül
Részlet Stephen Kaung A Kereszt c. füzetéből: A kereszt dicsősége a gyülekezet. Urunk Jézus mondta, „Ezen a kősziklán építem fel az én ekklézsiámat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Máté 16:18). Ezt követően mindjárt azt mondta tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie és meg kell halnia; de a harmadik napon feltámad a halálból. Más … A gyülekezet a kereszt által épül olvasásának folytatása
A Gyülekezet – Isten gondolata szerint
T. Austin-Sparks Isten gondolata nem a keresztyénség; nem is olyan gyülekezetek, amelyek a keresztyénség szervezett központjai; nem is a keresztyén tanítás és vállalkozás propagálása. Isten gondolata az, hogy legyen egy olyan népe itt a földön, akikben és akik között Krisztus a minden, és Ő van mindenekben. Ez a Gyülekezet. Felül kell vizsgálnunk a gyülekezetről alkotott … A Gyülekezet – Isten gondolata szerint olvasásának folytatása
Egy új középpont
DeVern Fromke Részlet az Ultimate Intention (Isten végső szándéka) c. könyvéből: Hívők sokaságáról tudunk, akiket jól megtanítottak rá, mi az ő helyzetük Krisztusban. Meggyőződéssel beszélnek az elvégzett munkáról, mely által megbocsátást, szabadulást, győzelmet és erőt nyertek – és örvendeznek annak, hogy mindez értük történt. Itt van azonban a baj, a csapda. Soha nem váltottak középpontot. … Egy új középpont olvasásának folytatása




