A pohár, 2. rész: A bennünk élő Krisztus

Francis Frangipane

The Cup, Part Two: Christ Living in Us

Igazi látással rendelkezni nem ugyanaz, mint istenfélő motivációval rendelkezni. Lehet valakinek közvetlenül Istentől jövő látása, és közben mégis a hírnévszerzés és az ambíció hajtja, a beteljesítésre törekedve. Jézus azt prédikálta, hogy Isten királysága közel van. Ez egy látás. De azt is tanította, hogy: “Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét …” (Máté 16:24)

Ha Jézust követjük, akkor figyeljük meg, hogy mindannyian a saját egyedi keresztünket kaptuk: “vegye fel az ő keresztjét.” Isten egy egyedi tervezésű keresztet készített a testi ambícióink keresztre feszítésére, miközben úton vagyunk a látásunk elérése felé.

Figyeljük meg Józsefet: Isten adott neki egy álmot a jövőjéről, de ahelyett, hogy csendesen latolgatta volna Istentől kapott élményét, felmagasztalta magát a tíz idősebb testvére előtt. Biztosította őket, hogy egy napon mindannyian mint a búzakévék le fognak borulni őelőtte, megalázkodva. Testies éretlensége egy testi, sőt ördögi tervet szült testvérei között: arra törekedtek, hogy megöljék. József látása Istentől volt, de a motivációiból hiányzott a jellem, és a tettei majdnem az életébe kerültek (lásd 1 Mózes 37).

Isten mégis Józseffel volt, még a szellemi ismereteinek hiányában is. Nekünk pedig örvendeznünk kell, mert Isten szintén velünk van, még  éretlenségünkben és ambíciónkban is. Viszont azt is meg kell értenünk: Egy igazi látás megöl téged, mielőtt beteljesít téged. Józsefnek meg kellett tanulnia bízni Istenben, bármilyen körülmények vagy igazságtalanságok között is találta magát; hosszútűrővé kellett válnia, másokat szolgálva, míg el nem érkezett az idő, amikor álmai valósággá váltak.

“Mindaz ideig, amíg szava beteljesedett, az Úr beszéde megpróbálta őt.” (Zsolt. 105:19)

Vegyük figyelembe: a Mindenható biztosan elvihette volna Józsefet Egyiptomba egy veszélytelenebb úton is. József eljuthatott volna az érettségre a családja között is, anélkül, hogy eladták volna rabszolgának. Mivel az álmok és magyarázatok ajándékát kapta, a Szent Szellem egyszerűen adhatott volna neki egy álmot, hogy költözzön Egyiptomba (amit meg is tett egy másik Józseffel évszázadokkal később). Amikor pedig már biztonságosan ott lett volna, József álommagyarázási híre eljuthatott volna a Fáraó fülébe, pont a megfelelő időben, mondjuk a király vészjósló álmai utáni reggelen. József, az “álom-szakember”, a megfelelő pillanatban a megfelelő pozícióba került volna.

Isten ehelyett a szükségesnél tizenhárom évvel korábban vitte Egyiptomba. A fiatalembernek sorozatosan kellett szembesülnie és felülkerekednie ismétlődő helyzetekben, miközben a bensőjében meghalt önmagának. Elárulták és elhagyták; rabszolgává tették, szexuális kísértés érte, megrágalmazták és börtönbe zárták. Mennyire reménytelen volt a helyzete! De még ezután találta szemben magát azzal a megpróbáltatással, hogy elfelejtkeztek róla. Mindezek ellenére József bízott Istenben, és növekedett mind bölcsességben, mind szellemi feddhetetlenségben.

Isten nem egyszerűen olyan embert akart, aki álmokat tud magyarázni, hanem olyan embert, aki uralkodni tud a szívén, amikor elhagyják, igazságtalanok vele, rágalmazzák, elutasítják és elárulják, és mégis mindezektől függetlenül Isten embere marad.

József szabadon tartotta a szívét a keserűségtől, ami leterheli a lelket, amikor többször is fájdalom éri. Olyan ember volt, aki sírva fakadt, amikor végül meglátta a testvéreit. Ők voltak azok, akik nevettek rajta, miközben a kútból kiáltott hozzájuk, majd otthagyták volna, hogy hosszú és fájdalmas szenvedéssel haljon meg, ha nem járt volna arra egy karaván, és így eladták Józsefet a kereskedőknek. József bosszút állhatott volna – le a fejükkel! De a Szentírás feljegyzi, hogy a családjával való társalgás közben ötször is elfordult és sírt; egyszer pedig “hangos sírásra fakadt, úgy hogy meghallották az Egyiptombeliek, és meghallotta a Fáraó háznépe is.” (1 Mózes 45:2)

József szilárd jellemű ember lett, egy olyan ember, akinek az ambíciói meghaltak, de a látása élt. Kiitta a poharat, amit Istentől kapott, és az álma valósággá vált. Jézus is kiitta a poharat, ami Neki adatott, és mi megtapasztaltuk az üdvösséget. De mindannyiunknak megvan a pohara, amit ki kell inni az elhívásunk felé vezető úton. Nem lesznek rövidített utak a hatalomhoz. Ki fogjuk inni utolsó cseppig, és bár megöl minket, mégis élni fogunk. De ez már nem mi leszünk, hanem a bennünk élő Krisztus.

(Az ambíció halála nyomán)