A pohár, 3. rész: A vezetés arra szóló elhívás, hogy meghaljunk

Francis Frangipane

The Cup, Part Three: Leadership is a Call to Die

A Máté 20:17-19-ben Jézus igyekezett felkészíteni a tanítványait a rájuk váró nehézségekre. Figyelmeztetett, hogy közeledik az idő, amikor őt kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítik a megváltás érdekében. Ennek a kimondottan komoly figyelmeztetésnek a közepette, szinte hihetetlen, hogy Jakab és János anyja azt kérte Jézustól, teljesítse családja ambícióit! Azt mondta: “Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te királyságodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.” (21. vers)

Az anyának az előmenetelen, a pozíción és a helyezkedésen járnak a gondolatai; Jézusnak a korbácsoláson, gúnyolódáson és a halálon. Az asszony a koronát kívánta; Krisztus a keresztről beszélt. Jézus válasza nem csak az asszony ambícióinak a lecsendesítésére szól, hanem a miénkhez is: “Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, amelyet én megiszom?” (22. vers)

Megdöbbentő módon, ezt válaszolták Neki: “Meg.” Valójában fogalmuk sem volt a kifizetni való árról. Csak a büszkeség, a tudatlanság és az ambíció beszélt belőlük. De hallgassuk csak, hogyan válaszolt nekik Jézus: “Az én poharamat megisszátok ugyan; de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette.” (23. vers)

Akik igazi szellemi beteljesülésre vágytok, figyeljetek csak! Jézus azt mondta nekik, hogy Én nem tudom beteljesíteni az ambíciótokat. Én csak azt tudom megmutatni nektek, hogy hogyan kell meghalni.

Mégis, éretlenségükben is tudta Jézus, hogy győzni fognak. Biztosítja őket: “Az én poharamat kiisszátok.” Ki fogják nőni az emberi ambíciót és nagy példaképekké válnak számunkra. És mi is ki fogjuk inni az Ő poharát. Jézus azzal folytatta, hogy elmondta, mi van ebben a pohárban, ezzel ismét döfést mérve az ambíció sárkányára:

“És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (27-28. vers)

Ha előmenetelt akarunk Krisztusban, akkor figyeljük meg azokat a szavakat, amiket a hatalomhoz vezető bejáratról mond: “szolga…szolgáljon… váltságul.” Figyeljük meg, hogy nem emelte ki a jutalmat, amiből sok van; Ő a feltámadás igazi erejéhez vezető utat mutatta meg nekik. Add magadat “váltságul” a családodért, a gyülekezetedért vagy városodért. Vedd fel az imádság, böjt és másokért gyakorolt hit pozícióját. Állj a résre, hogy mások élhessenek. Ez az a pohár, ami a szellemi beteljesedéshez vezet.

De hadd biztosítsalak afelől, hogy ez nem valami mélabús ösvény; ez a mennyei élethez vezető ösvény. Mert amikor Krisztus bennünk éli az Ő életét, akkor Ő egy mindent elsöprő és kitartást adó örömmel jön. A Szentírás azt mondja, hogy Krisztus az előtte levő örömért tűrte a keresztet (lásd Zsidó 12:2). A kereszt megszabadít bennünket a magunkba való elmélyülés börtönéből; felszabadít Isten tényleges valóságára, akinek a jelenlétében “teljes öröm van”, és akinek jobbjában “gyönyörűségek vannak örökké” (Zsoltár 16:11).

Valaki így érvelhet: “Te ezt nem érted, Francis, én megsérültem.”

Igen, mindannyian élünk át szívfájdalmat és csalódást, és a megtapasztalt fájdalom igen mély tud lenni. Mégis, miközben az igazunkat keressünk, őrizkednünk kell az önsajnálat hangjától. Valójában az önsajnálat tartja életben az összes sebünket. A kereszt hordozása helyett a sérelmünket hordozzuk. Meg kell dorgálnunk az önsajnálatot és ráparancsolni, hogy távozzon. Mi Krisztus követői vagyunk! Ezért bocsássuk meg a sérelmet és engedjük el. Ez nem valami mély igazság; ez Krisztus alapvető ösvénye!

Pál az életében tapasztalt csodák és értékek forrásáról írt. Így szólt: “… hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való. Mindenütt nyomorgattatunk … de meg nem szoríttatunk … Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben” (2Korinthus 4:7-10).

Mi ez a “Jézus halála”? Azt jelenti, meghalni úgy, ahogyan Jézus meghalt: amikor jönnek a sértések, amikor igazságtalanság ér, amikor az emberek cserbenhagynak vagy akár elárulnak minket, akkor a megváltásba állunk bele; az irgalom imádságát imádkozzuk: “Atyám, bocsáss meg nekik.” Az ambíció beteljesedésének egyetlen útja az, ha az az ambíciónk, hogy Krisztus általunk ki legyen ábrázolva.

Pál így folytatta: “Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben. Azért a halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.” (2Korinthus 4:11-12)

Szeretteim, a halálnak van egy munkája, amit elvégez bennünk. Vajon nem pontosan ez az, amire mindenek felett vágyunk: “a Jézusnak élete…látható legyen a mi halandó testünkben”?

Pál ezt mondja: “Azért a halál mibennünk munkálkodik.” Örökkévaló Alkotónk kezeiben a halál nem az ellenségünk; voltaképpen szövetségesünkké válik a lelkünk átváltozási folyamatában. Olyan munkát végez el bennünk, amit mi máskülönben nem tudunk elvégezni. Ugyanis régi énünk halála vezet el oda, ahol Jézus élete megnyilvánul.

Ebben rejlik a valódi szellemi beteljesedés; nem abban, hogy törekszünk helyet szerezni magunknak, hanem abban, hogy letesszük önmagunkat, hogy helyet szerezzünk Jézusnak.

A vezetés arra szóló elhívás, hogy meghaljunk. A szellemi érettség az, hogy nagyot iszunk Krisztus poharából.

(Az ambíció halála nyomán)