Watchman Nee, a Hát ezzel mi lesz c. könyvben az Aki győz c. fejezet végéről lemararadt az alábbi két bekezdés:
Éppen ekkor van az, amikor a győztesek életükkel és bizonyságtételükkel újra megerősítik, hogy Isten nem ember, hogy megváltozzon; az Ő mércéi nem változtak, és még mindig az a szándéka, hogy a végén egy mennyei várost szerezzen Magának, ma pedig egy mennyei embert. Isten arra támasztotta őket, hogy amit az egész gyülekezetnek, mint a Gyülekezetnek, tennie kellene, de nem teszi, azt ők reprezentatívan és a Gyülekezetért megtegyék. A győzedelmes mennyei emberhez hűen állják a sarat. Erről a győzelemről beszél itt az Ige.
A Jelenések könyvében János a győztesek működési terét mutatja be. Ez a vereséget szenvedett gyülekezeten belül van ma. Isten számára azok a fontosak, akik most, azokban a helyzetekben, amikben éppen vannak, megragadják azokat a helyzeteket Isten számára. Isten tervének van egy olyan része, amely mindegyikünket érint, éppen ott, ahol vagyunk, és Istennek ehhez győztesekre van szüksége. Ismétlem, nincs bennük semmi különleges jóság; az egyetlen megkülönböztető jegyük az, hogy nem rendellenesen rosszak! Isten mércéjéhez igazodnak, ennyi az egész. De mivel ismerik a keresztény életet, a Test mennyei elhívását és a Gyülekezet hadviselését, Isten kezében olyanok, mint egy kar, amely letaszítja a Sátánt a trónjáról. Elkészítik magukat a Gyülekezet érdekében, és harcolnak a Gyülekezetért. Minden erejüket latba vetik, de nem a saját érdekükben, hanem a Testért; és mivel ők készen vannak, Isten úgy látja a Gyülekezetet mint elkészített menyasszonyt. Ők mintegy meggyújtják a fáklyát, és amit a győztesek örökölnek, azt az egész Gyülekezet örökli.
A teljes fejezet letöltése:
forrás: https://archive.org/details/whatshallthisman00neew/mode/1up