Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól?

Radu Gavriluţ 

elhangzott: 2020. 11. 18.

Részlet:

“Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól? Vannak valamilyen speciális feltételek, vagy valamilyen általános feltételek? Testvérek, tudjátok, szerintem mi a legfontosabb dolog ebben a tekintetben? A dicsőség Istene megjelent Ábrahámnak Ur városában, és igen jelentőségteljes szavakat mondott neki: „Menj ki innen” – ő pedig kiment. Igaz, tétovázott valamennyit, és nem értette meg teljes mértékben Isten elhívását, de nem ez volt a probléma; itt arról volt szó, hogy hallgat-e az Úrra. Ő pedig engedelmeskedett. Hosszú utat tett meg, azután sokáig Háránban maradt, míg apja, Táré meg nem halt. Akkor pedig az Úr újra közeledett hozzá. Mi a feltétele, hogy az Úr kijelentést adjon? Az, hogy engedelmeskedjünk, ha Ő mond valamit. Másképp nem ad kijelentést. Ha valaki úgy éli le az életét, hogy a saját utaiban jár a saját kedve szerint, nem lesz része kijelentésben.

Ha mások megterhelve, elkeseredetten, szomorúan jönnek az alakalomra, nekem úgy kell jönnöm, hogy életet hozzak. Én más akarok lenni. Nem akarok ilyen lenni. Nem az összejövetelen akarok felüdülést nyerni. Én az alkalom előtt akarok felfrissült lenni, mert az alkalom után mindenki felfrissül, de én az alkalom kezdete előtt már ilyen akarok lenni.

Van bátorítás. És a mi szívünkben meg kell szülessen ez a vágy, hogy fenntartások nélkül kövessük az Urat, hogy átadjuk magunkat Neki, hogy Ő tudjon munkálkodni. Mert másképp mi is elcsüggedünk, látva azt, ami történik körülöttünk. Tehát ez a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól: kövessük Őt, engedelmeskedjünk Neki. És akkor, még ha nehéz helyzetek jönnek is, Ő ott lesz mellettünk. Láttátok, mi történt Lóttal. Neki nem volt kijelentése. Nagyon sokat veszített. Az angyalok egész éjjel nem tudták kihozni a házból, csak mikor már hajnalodott. Alig tudták rákényszeríteni, hogy kijöjjön a házból. Ennek tanulságnak kell lennie a mi számunkra. Imádkozzunk őszintén az Úrhoz: „Uram, nem szeretném, hogy a szívem dolgokhoz kötődjön. Nem akarom, hogy bármihez kötődjön a Te személyeden kívül.” És ha így járunk el, meglátjuk, hogy az Úr megáld. Jönni fognak a kijelentések, és olyanok leszünk, ahogy Sámuelről mondták: a látó. Mi is, mikor látunk, látók vagyunk. De ha nem látunk, összezavarodunk, tévelygünk. Az Úr munkálkodjon a szívünkben, hogy azok legyünk, akik teljes szívvel követik Őt. Ámen. “

teljes igeszolgálat:

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.