G. H. Lang
Mi, akik ma élünk, vegyük nagyon komolyan az egész világon zajló erőteljes központosítási törekvéseket. Mind ezek a tervezetek és gazdasági intézkedések – bármennyire is jó szándékú törekvések legyenek a demokratikus országokban -, könnyen fordíthatók Krisztus tanítványainak bojkottjára, amint azt a Jelenések könyve megjövendöli számunkra (Jel 13,16-18).
Ezért tehát a hívő szilárd akarattal tökélje el szívében, hogy Megváltójához és Urához teljesen hű marad, megértve az Igéből, hogy mi az Ő akarata, és mindenek fölött utasítsa vissza, hogy bármilyen formában vagy mértékben hitetlenekkel legyen egy igában (2Kor 6, 14.7,1). Nem tudunk a világból kimenni, és elkerülhetetlen, hogy a hitetlenekkel érintkezzünk, sőt, bizonyos mértékű együttműködés még helyénvaló is lehet. Például Krisztusban hívők és nem hívők együtt dolgoznak egy ruhagyárban, vagy a mezőgazdaságban; vagy együtt segítenek a betegeken és sebesülteken. De az iga olyan megegyezés, amely arra kötelez két embert, hogy együtt cselekedjenek, és megakadályozza őket abban, hogy külön váljanak. Mert az ilyen igában a hívő kénytelen tovább menni a hitetlennel, bármennyire is istentelen az út vagy a cselekedet. Ez a fajta iga egyszerűen meg van tiltva a keresztény számára, és olyan, mint a házasságtörés vagy a gyilkosság.
Bátorságot és erőt kell merítenünk, és ezt csak a Báránnyal való bensőséges kapcsolatból meríthetjük, melyet személyesen és kitartóan ápolunk, az Ő Szelleme közösségében, szavának való engedelmességben, rendületlenül várakozva Őrá rejtett imaéletben. Így lehet az iránta való szeretetünk égő szeretet, és csak ez a szeretet ad erőt minden szolgálathoz és szenvedéshez.
forrás: G. H. Lang, The Revelation of Jesus Christ, Schoettle Publishing Company