A folyó és a fa

G.H.Lang

“És megmutatá nekem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jövén ki az ő utcájának közepén. És a folyóvizen innen és túl életnek fája volt, mely tizenkét gyümölcsöt terem, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók” Jel 22,1-2.

Az élet vizének folyója

Amikor Krisztus a Jn 7,38-ban az élő vizek folyamairól beszélt, akkor Isten Szellemére utalt. “Aki hisz énbennem, amint az írás mondja, élő víznek folyamai fognak annak bensőjéből folyni. Ezt pedig a Szellemről mondta, amelyet azok fognak kapni, akik hisznek” (angolból). Ez úgy tűnik, mindegyik igehelyre utal a Szentírásban, ahol az élő vízről mint jelképről van szó. Mivel ez a folyó itt a Jel 22,1-ben egy szimbólum, a kép többi része és az egész látomás is szimbólum. Az az alapvető igazság van itt kijelentve, hogy az egész örökkévalóságban és a világegyetemben, az élet Szelleme a szellem élete mindenkiben, aki él.

A folyó itt a városon folyik keresztül, ami az Úr fent idézett ígéretének a végső és leggazdagabb beteljesedése: hogy a hívő az a csatorna lesz, amelyen keresztül az élet Szelleme mások számára is elérhetővé válik. A városon keresztül folyó folyóból fognak inni a nemzetek.

A fa

Az ádámi Édenben (1Móz 2,7) két különleges fa volt: a tudás fája és az élet fája, és voltak még más gyönyörű és gyümölcsöző fák is. Ezek mind a folyóból nyerték életerejüket. Mindez a megdicsőült gyülekezetben fogja megtalálni legmagasztosabb beteljesülését, mind ismeretben, mind életben, szépségben és hasznosságban. És mindez bennük a Szellem által lesz.

Az ige, ahol a fa az embert jelképezi, a Zsolt 1,3. “Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” Ez a második olyan ige, ahol a folyót és a fát együtt látjuk. Itt maga az istenfélő ember a fa. Az, hogy a fa a folyó mellé van ültetve, azt jelenti, hogy szüntelenül a Szellemből iszik, a titka pedig az, hogy szívből gyönyörködik az Úr törvényében.

A harmadik ige, ahol a fát és a folyót együtt látjuk a Jer 17,7-8. “Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr; Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.” Itt a tanulság egy kissé más, de ez is érvényes. Az Istenben való valóságos, gyakorlati bizalom itt úgy jelenik meg, mint ami a Szellemmel való közösség titka, ami a szépséget, a gyümölcsöt és a kedvezőtlen hatások fölötti fölényt biztosítja.

A negyedik ige az Ez 47,1, ahol a folyó az oltár mellett folyik el. “A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább.” Nem lett volna Pünkösd, ha nem lett volna Golgota. Az engesztelő halál ajtót nyit az élet ajándéka számára. Ezt más képek is ugyanígy tanítják. A kenet olaját csak a vérre lehetett rákenni (3Móz 14,17), és a papot olajjal és vérrel kellett meghinteni, és úgy megszentelni (3Móz 8,30).

Az ötödik és utolsó ige a Jel 22,1, ahol a folyó a tróntól folyik ki, ami alapvetően ugyanazt tanítja, mint az 1. Zsoltár. A Szellemmel való közösség feltétele Isten királyi tekintélyének való teljes alárendelés, mert Isten csak azoknak adja a Szellemet, akik Neki engedelmeskednek (ApCsel 5,32). A királyságot teljesen alá kell rendelni Istennek, nemcsak Isten dicsőségére, hanem annak jólétére nézve is.   

forrás: The Revelation of Jesus Christ, G.H.Lang, Schoettle Publishing Company