Fordított sorrendben

Cornelius Vanderbreggen, Jr. egyszer azt mondta, hogy a Filippi 3:10-et – “Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához” – fordított sorrendben tapasztaljuk meg.

1. Egy adott helyzetbe kerülünk, amelyben azt választjuk, hogy úgy cselekszünk, ahogyan Krisztus tenne, hogy olyanok legyünk, mint Ő az Ő halálában.

2. Ebben a döntésünkben szenvedésben lesz részünk – de váratlanul mély, bensőséges közösséget fedezünk fel Ővele – az Ő szenvedéseiben való közösséget.

3. Ebben a helyzetben meg fog mutatkozni az Ő feltámadásának ereje.

4. Az egész dolognak az lesz a vége, hogy megismerjük Őt , ó, de mennyire sokkal jobban.

(…) Az a fontos, hogy hogyan viselkedsz. Keserűség vagy neheztelés van benned amiatt, hogy ilyen körülmények között kell élned és dolgoznod? Vagy azt kéred az Úrtól, formáljon Fia képére, keresed a Vele való közösséget ebben az emberi szenvedésben, számítva arra, hogy feltámadásának ereje meg fog mutatkozni, bízva abban, hogy jobban meg fogod Őt ismerni, amikor a fegyelmezés ideje elmúlik, és megelégszel ezzel? A körülmény idővel elmúlik, de az a kijelentés, amit Őróla, az Ő szeretetéről és az Ő hatalmáról kapsz, örökre meg fog gazdagítani. Ne érts félre. Nem azt mondtam, hogy jobb keresztyén leszel azután. Még csak azt sem mondtam, hogy erősebb keresztyén leszel. De azt igenis mondom, hogy gazdagabb keresztyén leszel.

(forrás: Isobel Kuhn, Az arénában (In the Arena), Evangéliumi Kiadó, Budapest)

"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap"

Cornelius Vanderbreggen, Jr. egyszer azt mondta, hogy a Filippi 3:10-et  – “Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához” – fordított sorrendben tapasztaljuk meg.

1. Egy adott helyzetbe kerülünk, amelyben azt választjuk, hogy úgy cselekszünk, ahogyan Krisztus tenne, hogy olyanok legyünk, mint Ő az Ő halálában.

2. Ebben a döntésünkben szenvedésben lesz részünk – de váratlanul mély, bensőséges közösséget fedezünk fel Ővele – az Ő szenvedéseiben való közösséget.

3. Ebben a helyzetben meg fog mutatkozni az Ő feltámadásának ereje.

4. Az egész dolognak az lesz a vége, hogy megismerjük Őt , ó, de mennyire sokkal jobban.

(…) Az a fontos, hogy hogyan viselkedsz. Keserűség vagy neheztelés van benned amiatt, hogy ilyen körülmények között kell élned és dolgoznod? Vagy azt kéred az Úrtól, formáljon Fia képére, keresed a Vele való közösséget ebben az emberi szenvedésben, számítva arra, hogy feltámadásának ereje meg fog…

View original post 78 további szó

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.