Mihelyt a termés megengedi
Bizonyos, hogy a Krisztus visszajövetelét megelőző időszak nehéz és veszélyes lesz. Viszont Isten naptárában több van, mint kiterjedő ítéletek és az Elragadtatás. Most és a második eljövetel közötti időszakban, Isten országának lesz egy jelentőségteljes, bár még mindig csak részleges, helyreállítása a földön (Dániel 2:44; Máté 24:14; Máté 13). Egy szellemben érett embercsoport lesz az Ő eljövetelének az előőrse, élcsapata. Mielőtt az Úr megdicsőül a földön, meg fog dicsőülni a gyülekezetben (Ézs. 60:1-3; Efézus 5:27). A Krisztushoz való hasonlóság, szellemi érettség elérése azokban, aki az Urat követik, nem pusztán mellékes, másodlagos dolog lesz a végidők eseményeinek listáján; ellenkezőleg, ez lesz a legfőbb látványosság.
Figyeljük meg, mit tanított Jézus. Azt mondta:
„Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. És alszik, és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja, miképpen. Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban. Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett” (Márk 4:26-29. Károli). „Mikor pedig a termés beérett, mindjárt nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás.” (Vida). „Mihelyt pedig a termés megengedi, a gazda azonnal nekiereszti sarlóját, mert az aratásnak itt az ideje” (Csia).
Jézus Isten királyságát egy földművelőhöz hasonlította, aki várta gabonájának érését. A betakarítás időszakában a földművelőket két fontos dolog érdekli: az aratás mennyisége és minősége. Több mint 30 évig Iowa állam keleti részén éltem. Ott voltak olyan kukorica és szójabab földek, amelyek lehet, hogy jól indultak, de nem hoztak jó termést vagy csenevésszé lettek a szokatlanul magas vagy alacsony hőmérséklet következtében. Emiatt a földművelők beszántották a termést a földjükbe, mert az nem érett be. Nem volt érett búzaszem („teljes búza”) a kalászban.
Éppen úgy, ahogyan a földművelő nem takarítja be a termést, ha az nem érett be, Isten olyan Krisztus-követőket keres, akik szellemi érettségre jutottak. Isten teljes növekedést akar, nemcsak teljes számot. Figyeljük meg: Jézus azt mondta, „mihelyt a termés megengedi”, Isten nekiereszti sarlóját. Krisztus visszajövetele nem egy bizonyos „naphoz vagy órához” van kötve; a betakarítás szellemi érettségéről van szó, amely megindítja a végidők eseményeinek nagyszerű kibontakozását. Látjátok, Isten nemcsak az óráját nézi; Ő a gabonáját is figyeli.
Hogyan néz ki a szellemi érettség? Olyan keresztyének, akik „foglyul ejtenek minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen Krisztusnak” (2Kor. 10:5). Isten Krisztushoz való hasonlóságot keres, amely bennünk érik meg, a korszak végének közeledtével.
„Az embert … Isten képére” – ez volt a kiinduló gondolat, amelyet a Mindenható célul tűzött ki, mielőtt az idő elkezdődött (1Móz. 1:27). Az Atya legfőbb célja nem az isteni harag kitöltése. Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy azt gondoljuk, istenek vagyunk, vagy, hogy elfoglaljuk Krisztus helyét; ez azt jelenti, hogy Krisztus valóságosan elfoglalta a mi helyünket (Gal. 2:20). Így néz ki a teljes búzaszem a kalászban: teljesen Krisztushoz hasonlítani.
Elég sokáig azt gondoltuk, hogy az Atyát a betakarításnak csak a számértéke érdekli. Természetesen, a megváltott emberek száma döntő fontosságú: „a pogányok teljességének” be kell mennie a királyságba (Róma 11:25). Azonban, a Mindenható nemcsak számokat akar; Ő szellemi érettséget is kíván.
Tehát Isten nem a naptárt nézi, hogy „Ó, 2015 van (vagy 2020 stb.). Eljött az ideje, hogy megítéljem a világot.” Nem. A földművelő nem aratja le a termést, mielőtt végig nem járja a szántóföldjét, és megvizsgálja a gabonát, megnézi a szemek nedvességtartalmát és teljességét. És ha érettnek találja, csak ezután kezd hozzá a betakarításhoz. Tehát, a termés érettsége dönti el, hogy mikor van az aratás napja.
Oly sok hívő ragadt le a szellemi éretlenség állapotában. Könnyen megsértődnek, gyakran szétszórt a figyelmük, nem imádkoznak, nincsenek szellemi fegyelmezés alatt. Azt gondoljuk, Isten egyszerűen csak azt kéri tőlünk, tartsunk ki, az Úr viszont többet keres. Pál azt mondja, Isten célja a gyülekezetben az, hogy „mindnyájan eljussunk az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Efézus 4:13).
Ebben a pillanatban is, szerte a világon, a hívők egyre inkább kezdenek Krisztushoz hasonlóvá válni. Sokan halnak meg hitük miatt. De fedetlen arccal, mintegy tükörben szemlélik, az Úrnak dicsőségét, és ugyanarra az ábrázatra változnak át, dicsőségről dicsőségre (lásd 2Kor. 3:18). Amikor a termés megengedi, az Atya nekiereszti sarlóját, mert az aratás valóságosan elérkezett.
Imádkozzunk: Urunk Jézus, amint Te továbbra is keresed a szellemi teljességet az aratásban, segíts nekem, hogy teljes férfikorra nőjek fel, hogy mint egy beérett kalász, valóságosan Hozzád hasonlóvá váljak.
forrás: When the Crop Permits