Mi akadályozza és mi segíti elő Krisztus követését életünkben?

Szabó Zoltán

Máté 13:18-23. „Ti halljátok meg azért a magvető példázatát. Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. Ez az, a mely az útfélre esett. A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az igét, és mindjárt örömmel fogadja; De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik. A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, a ki hallja az igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem. Amely pedig a jó földbe esett, ez az, a ki hallja és érti az igét; a ki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.”

Lukács 8:18. „Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok, mert akinek van, annak adatik, akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle.”

Amióta meghallottam, hogy az Úr Jézus követése a témája a mostani alkalmunknak, azóta állandóan foglalkoztatott ez a gondolat. Hallottam hívő emberektől azt, hogy az Úr Jézus követése tulajdonképpen nem vonatkoztatható igazándiból miránk, mert a követés az egy külső dolog. A tanítványok követték az Urat, mert ott volt fizikailag testben mellettük, előttük, körülöttük, amerre ment, ők is mentek, de mibennünk a Krisztus élete. De nem helyes így állni az Igéhez. Az Ige sokszor beszél képekben. Pál apostol többször mondja például azt, hogy öltözzük fel a Krisztust. Szigorúan értelmezve a felöltözés is nem egy külső dolog?

Az Úr Jézus követése számunkra nem egy külsődleges dolog, hanem valami, ami nagyon is mélyről indul ki, lényünknek a mélyéből, és az ember egészét áthatja. Mondhatjuk úgy, hogy ha valaki újonnan születik, szintén Pál mondja a 2 Korintusban, hogy „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, újjá lett minden” (Károli fordítás szerint), de a pontosabb fordítások azt mondják, „valami új jött létre”. Elkezdődött egy új. Ez az új élet, ennek a kiteljesedése, az, ahogy teret nyer az ember életében, a lelkét uralma alá adja, ahogy meghatározóvá válik a számára, ahogy kiteljesedik ez az új bennünk, számunkra ez az Úr Jézus Krisztus követése. Mindenki, aki már egy idő óta megismerte az Urat, az tudja azt, hogy ez egy nem könnyű út. Fiatal korában, az út elején, minden hívő ember Péterhez hasonlóan gondolkodik. Péter azt mondta, „Hát én? Akár a tömlöcbe is, sőt akár az életemet adom érted” De nagyon hamar kiderült, hogy ez nem megy olyan könnyen. Nem egyszerű. Ugyanaz a Péter, aki ezt mondta, nagyon rövid idő elteltével megtagadta. Nemcsak ijedtében egyszer, hanem kétszer, háromszor is. Benne volt a vágy, benne volt az, hogy tényleg mindent odaadjon az Úrért, de ott volt benne valami, ami nagyon tiltakozott ez ellen, ami megakadályozta akkor ott, abban a helyzetben, sikeresen megakadályozta ezt.

Mi segíti elő az életünkben az Úr Jézus Krisztus követését? Mi segíti elő a hívő ember életében azt, hogy amikor hallja az Úr szavát, és igent mond rá, akkor ez valósággá, gyakorlattá, életté váljon? Vagy mi az, ami megakadályozza ezt? Az elmúlt időszakban az Úr a szívemre helyezte ezeket az Igéket a Máté 13-ból, a magvető példázatát különösen. De nem a megszokott módon. Biztos mindenki emlékszik arra, hogy sok igehirdetést lehet hallani, sok könyv írja és magyarázza. Különösen a különböző földek közötti különbség foglalkoztatott, miben áll az? Miért van olyan szív, amely olyan, mint az útszél? Mit jelent az, hogy valakinek az szíve, vagy az én szívem köves talaj? Mit jelent, a hétköznapi jelentése micsoda annak, hogy a világ gondja, meg a gazdagság csalárdsága megfojtja az Igét? És hogy lehet gyümölcsöt teremni? Tudjuk mindannyian azt, meg kedves Ige, hogy „az Úr Igéje élő és ható”.  Ahogy le van írva a Zsidókhoz írt levélben, ott úgy beszél az Igéről, mint egy ellenállhatatlan valami. De testvérek, ha az Úr Igéje ilyen ellenállhatatlan, akkor, ha önmagamra tekintek, őszintén, azt kell, mondjam, hogy akkor nem itt kellene, hogy legyek, harminc éves hívő élet után nem itt kellene tartanom. Ez a látszólagos ellentét, ez a szembenállás foglalkoztatott, és ebből akarok most megosztani valamit a rendelkezésemre álló rövid idő alatt, veletek, testvérek.

Itt olyan emberekről van szó, akik élő, valóságos Igével kerülnek kapcsolatba, nem különböző, felvizezett, vagy eltorzított, vagy igének nevezett dolgokkal. Igével, amely élő és ható. Igével, amely olyan, mint ahogy egy próféta mondja az Ószövetségben, „az Én beszédem nem tér hozzám vissza üresen” vagy „az Én Igém olyan, mint a sziklazúzó pöröly”. De akkor mi akadályozhatja meg azt, hogy az életemben vagy az életetekben ez a munka nap mint nap előre haladjon? Ha hallgatjuk az Igét, olvassuk az Igét, mi több, ha szól az Ige hozzánk, a szívünkhöz, akkor az Úr elnyeri azt, amire vár, azt a harminc-, hatvan- vagy százszoros termést? Ezzel szembesített a saját életemben az Úr. És ez foglalkoztatott.

Nem olvastam el magát a példázatot, mert tudom, hogy mindenki jól ismeri ezt az igeszakaszt, csak az Úr Jézusnak a személyes magyarázatát. „Ti pedig halljátok meg azért a magvető példázatát. Ha valaki hallja az Igét a mennyeknek országáról és nem érti.” Itt a Károli bibliában, a „mennyeknek” szó dőlt betűvel van. Ez azt jelenti, hogy be van toldva. Tehát „ha valaki hallja, az ország, vagy a királyság Igéjét.” Testvérek, lefordítva a mi számunkra tudjátok, hogy hangzik ez? “Ha valaki hallja az Igét, ami kifejezésre juttatja Istennek, Krisztusnak az igényét a teljes életünk felett.”

Isten Igéje a bűnösnek először az üdvösségről beszél. Arról, hogy Krisztus kétezer évvel ezelőtt mindent magára vett, mindent a keresztre vitt, mindenért megfizetett. Az Ő vére kiontatott, ezért van teljes bűnbocsánat. Így, ezen az alapon fogad el bármilyen hozzá forduló bűnöst az Atya. De ugyanez az Ige tovább beszél. Azt mondja, az Úr, hogy életet életért, az életemet adtam érted, most már az életed, te az enyém. Ő a feltétlen Úr. Nagyon megszokott a számunkra Isten Fiának a neve: Úr Jézus Krisztus. A mi gondolkodásunkban már valahogy elkoptatta a szocializmus, vagy a kommunizmus az „úr” szót. Volt sokszor, hogy enyhén vagy nem is csak enyhén gúnyosan hangzott, nem? Az is, hogy „uram” olyan hétköznapi, banális dolog. De az Úr Jézus Krisztus földön járta idejében a földön egy úr volt, a császár, a cézár. Azt mondták, a császár az úr. Ezzel van szembe állítva az, hogy akik megismerték Krisztust, azt mondták, hogy Krisztus az Úr. A császár a császár, megadjuk a császárnak, ami a császáré, de Jézus, a Messiás, a Krisztus, Ő az Úr. „Ha valaki hallja az Igét Krisztusnak az uralmáról, arról, hogy Krisztus azt akarja, hogy számomra Ő legyen az Úr”. Lehet, hogy az Úr az Igéből inkább közelebb áll a főnök fogalmához. Közülünk szinte mindenkinek van, vagy volt főnöke, vagy volt másnak a főnöke. Mit jelent ez? Azt, hogy amit ő mond, az történik.

Nagyon érdekes az, hogy a legtöbb nyelven az, hogy „ige”, ami ige, a „logosz”, más nyelveken „szó”-ként van lefordítva. Kettő kivételről tudok: a latin és a magyar. Az ige szó, de a cselekvést fejezi ki. Az, ha elhangzik egy ige, akkor ott történik valami, kell, hogy történjen valami. Amikor valaki hallja Krisztus uralmáról az Igét, az a normális, az a természetes, ha történik valami változás. Miért nem történik minden alkalommal az életemben változás? Ez a példázat ilyen irányból derít fényt. Gondolkoztunk már azon személyesen, hogy milyen szívvel hallgatjuk az Igét? Hát persze, jó föld. Könnyű kimondani, de a gyümölcstermés mondja meg, minősíti a szívet. Testvérek, kezdettől fogva egyetlen hívő embernek a szíve sem jó föld. Szembe kell néznünk ezzel a valósággal. Mert ha jó föld lenne kezdettől, akkor az Úr csűreiben már nem lenne hely a sok termésnek.

Mit jelent az, hogy útfél? Mindenki tapasztalja a saját életében azt, hogy milyen sok irányból van nyomás, elvárás. Valahogy egyre inkább ez van a levegőben is. Szüleim nyugdíjasok, idősek. De elmondtam többször nekik, hogy – naponta bemegyek hozzájuk, most van lehetőségem, mert ott dolgozom a szülőfalumban – egyszer azt szeretném látni, hogy ülnek nyugodtan. Mindig az van, hogy jaj, még szükség lenne, hogy azt befejezzük, ez meg elmaradt tegnapról, ez meg múlt hétről. Nyugdíjasok, és ekkora nyomás van rajtuk. Nem, nincs megállás. Testvérek, ezek a dolgok letapossák úgy a szívünk talaját, hogy az Ige legjobb esetben is leesik, és pattog a kemény földön.

„Ha valaki hallja az Igét a mennyeknek országáról, és nem érti.” A Vida fordítás nagyon pontosan és ijesztően mondja, „Mindenkihez, aki hallja, de nem érti, eljön a gonosz.” Mindenkihez. Mit jelent megérteni az Igét? Az üdvösség, meg az egész hívő élet nem egy külső szabályokon alapuló valami, hanem egy nagyon személyes kapcsolat az élő Istennel, a mindenség Urával. Ha valakinek ilyen személyes kapcsolata van, az meghatározza azt, ahogy beszél. Egy nagyon halvány példa erre: a feleségem angol tanárnő. Jól tud angolul, jobban tudna beszélni az angol nyelvről meg a szabályokról, meg hogy kell szabatosan, szépen beszélni. De nekem nagyon ritkán, esetleg említést tesz valamiről. Mert azért mert a feleségem, teljesen másról van szó közöttünk.

Testvérek, az Igét megérteni nem azt jelenti, hogy tudok egy rendszeres teológiát, tudok kis vagy nagy előadást tartani Istenről, az Atyáról, az Úr Jézusról, a Szent Szellemről, mindegyiknek a munkájáról, ismerem a korszakok történetét részletesen. Ennek megvan a maga helye. De megérteni az Igét nem ezt jelenti. Azt jelenti, megérteni magamnak, hogy miért mondja nekem az Úr ma ezt? Szép dolog, vagy érdekes tudni azt, hogy mi történt Noé idejében, meg egyéb más dolgokat, meg kutatni a Jelenések könyvét, de ha ne értem meg azt, hogy az Úr mit mond nekem, mire hívja fel a figyelmemet, az pont olyan, mint valaki a KRESZ szabályait tanulmányozva azt mondja, hogy ez egy nagyon szép, logikus, összefüggő dolog, de amikor áthajt a piroson, az életébe kerülhet. Gyönyörködni lehet az Igében, meg kell is, de az életbevágóan fontos az, hogy ma megértsem, mit mond nekem az Úr az Igéje által. Aki nem érti meg, annak a szívének a felszínén marad az Ige. Sohasem lesz belőle termés. Testvérek, a gyakorlati dolog ezzel kapcsolatban az, hogy amikor halljuk az Úr hangját – az Úr Jézus azt mondja, „az én juhaim ismerik az én hangomat” – minden hívő ember tudja azt, amikor az Úr szól hozzá, ne hagyjuk annyiban, hanem kérdezzük meg, “Uram, hogy is értsem én ezt pontosan? Mi ezzel a célod? Mit akarsz mondani? Mi a teendő?” Ha így nem ragadjuk meg, „mindenkihez, aki hallja, de nem érti – nem érti meg a maga számára – eljön a gonosz, és elviszi.”

„Amely a köves helyre esett, ez az, amely hallja az Igét, és mindjárt örömmel fogadja, de nincs gyökere benne, hanem csak ideig való, mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik.” A testvérek közül sokan, itt az Alföldön, akik az Alföld szélén élnek, nincs tapasztalatuk, milyen a köves, sziklás talaj. Mikor valahol van egy marék föld, de alatta a kő. A felszín jónak néz ki, lehet, még porhanyós is, de nincs lehetőség a mélységre. Kövek vannak a talaj felszíne alatt. Testvérek, mi lehet az életünkben ilyen akadály, amit a kövek fejeznek ki ebben a példázatban? Van egy idősebb testvér, aki nem olyan hosszú idő óta van velünk együtt, és valahogy a szava járása az, szokta mondani, hogy „meg vagyok győződve erről és soha, senki nem fog tudni meggyőzni az ellenkezőjéről.” Sokszor volt már példa, hogy meggyőződött, de testvérek, nevetséges így, de hány olyan dolog van, amit amikor hallunk, azt mondjuk, hogy „Nem, köszönöm szépen, ez nem így van, tudom én, hogy hogy van.” A jónak kinéző felszín alatt ott van egy kő, amin semmi nem hatol át, amiben nagyon biztos vagyok. Valakitől hallottam ezt, „ezt nekem ne mondja senki, hogy nem így van” – egy kő, amiről Isten mindenható Igéje is visszapattan.

Különösen a helyi gyülekezetekben, a testvérek között, gyakran kialakulnak feszült helyzetek, megbántások, bölcstelenül szólunk egymáshoz, sebeket okozunk, és ott marad a felszín alatt valami, és amikor a másik megszólal, akkor azt mondjuk, „hát tudom én azt, ezt tette velem tegnap vagy öt évvel vagy tíz évvel ezelőtt”. Elszorul a szívem, mikor arról hallok, hogy évek, talán évtizedek telnek el és testvérek között előjön az, hogy rendezetlen dolgok vannak és be nem gyógyult sebek. Testvérek, az ilyen az életünkben, a lelkünkben olyan, mint egy szikla, visszapattan róla. Amiatt, hogy éretlenek vagyunk, sokszor okozunk sebeket. Ezek elkerülhetetlen dolgok, de az Úr, a mi gyógyítónk, az Orvos, Akihez a legszörnyűbb sebekkel és fájdalommal oda lehet jönni, és Őneki megvan a maga egyedülálló gyógyszere, hogy begyógyítsa azt. Lehet, hogy a lelkünkből valami a halálba kerül, levesz, levág belőle, de Ő meggyógyít. És ha Ő meggyógyít, akkor az már csak egy emlék. Az látszik az embernek az arcán, ahogy beszél egy gyógyult állapotból, vagy ha vérzik, sebesült. Ezek is, testévek, ilyen dolgok.

Aztán ott van maga az egész emberi lélek, emberi természet, amely egy óriási nagy szikla a felszín alatt. Ha tovább lapozunk a 16. fejezethez, le van írva az a történet, amikor az Úr Jézus megkérdezi a tanítványait, „kinek mondanak engem az emberek?” És a tanítványok elmondják, hogy némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, vagy a próféták közül egynek, és az Úr Jézus kérdése személyes irányú: „És ti, kinek mondotok engem?” Péter válaszát mindannyian ismerjük. Ez az első igazi világosság arról, hogy kicsoda is az Úr Jézus. „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Azt mondja rá az Úr Jézus: „Boldog vagy te Péter – áldott vagy, ez azt jelenti – mert nem test és vér jelentette ki neked, hanem az én mennyei Atyám.” Péternek az Isten Igéje személyesen szólt és világosság gyúlt benne. Meghozta ez a termést azonnal a Péter életében? Nem. Miért nem? Mert ott volt a felszín alatt az az óriási nagy szikla, a saját emberi gondolkodása, és szükséges volt, hogy az Úr előbb azzal foglalkozzon. Amikor elhangzott Péternek ez a bizonyságtétele, az Úr Jézus azonnal elkezdett beszélni az Ő szenvedéseiről. Péter, a friss isteni kijelentés birtokosa mit mond? Leinti az Urat. Csak a felszínen maradt ez, és lepattant róla. Testvérek, az Úr Jézus helyre teszi Pétert kemény szóval, „Távozz tőlem, Sátán, botránkozásomra vagy nekem.”

Tudjátok, hogy mi a következő Ige az Úr szájából? „Ha valaki Énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét.” Amíg a Péter életében ott vannak az óriási kövek, az isteni kijelentés nem termi meg a gyümölcsöt. Zárójelben itt még annyit, hogy az, hogy ha az Úr hangját meghalljuk, ha felismerjük a szívünkben, hogy szólt hozzánk az Úr, főleg a hívő élet sok hosszú, első éveiben kötelező módon következik ez a konfliktus. Jön a lehetőség, hogy megtagadjam önmagam és felvegyem a keresztet. És ezen dől el, hogy lesz valami abból a kijelentésből vagy nem. Ha azt mondom, hogy „Uram, ez túl sok ez az ár”, akkor annyival maradok, hogy el tudom majd mondani, hogy én akkor mit láttam, mit értettem meg, és pont. De az Úr abból nem nyer se harmincszoros, se hatvanszoros, se százszoros termést. Amikor az Úr föltárta ezt előttem, az első természetes reakcióm egy kis ijedelem volt. De testvérek, ez az útja annak, hogy a szívem talaja ne maradjon köves. Amikor az Úr szól, legyek kész arra, hogy hamarosan benyújtják a számlát. Megfizeted ennek az árát, hogy az Urat kövesd? Megfizeted az árát, hogy az Úr Igéje, a kapott kijelentés szerint élj, vagy nem? Ha nem, akkor úgy, mint Péter, szembe megyünk az Úr akaratával. „Isten őrizzen, hogy az legyen, amit te mondtál. Én jobban tudom, hát tudom én.” És ezzel maradunk. Nagyon komoly dolog, hogy ilyenek vagyunk. Ehhez nem kell rosszat tenni, ilyenek vagyunk, hanem amíg az Úr munkája el nem hozza az alkalmat, hogy megszabaduljak ettől, addig ilyen is leszek. Mikor az Úr szól, akkor kell az Úrnak igent mondani. „Igen, Uram, azt, amit te mondasz, megtagadom.” Egyébként honnan tudnánk, hogy mit kell megtagadni? Mindenkinek vannak gyenge dolgai, amire nem vagyunk büszkék. Azt mondanánk, „Uram, én inkább megtagadnám ezt.” De nem lehet, mert nem erről van szó. Hanem az, ami szembeütközés, ami összeütközik az Úr szavával, azt kell, mondjam, „Igen, Uram, leteszem. Fölveszem a keresztet.” Ha nem vagyok hajlandó erre, akkor az Ige gyökerének nincs helye az életemben. Gyökér nélkül pedig nem lesz termés, csak egy rövid virágzás.

„Amely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az Igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem.” Ha az első eset a gonoszra utalt, aki a felszínen maradt dolgokat elviszi, a második eset arra utalt, hogy akik önmagunkban vagyunk, attól kell megszabadulni, ez a harmadik eset a világnak a csábítására utal. Érdekes az, hogy sokáig úgy emlékeztem rá, úgy gondoltam, hogy a világ gondjai, de itt egyes szám van, a világ gondja. Ez az egész világkorszak, mióta az ember elbukott, egy kificamodott állapotban van. A világ gondja így vagy úgy megjelenik, ilyen vagy olyan formában mindenkit körülvesz. Nyáron, a mi vidékünkön nagyon nagy hőség volt, de a szokásosnál többször esett az eső is. Ez különösen kedvezett a gyomoknak. Sokszor szombattól hétfőig hihetetlenül nagyra nőttek. De testvérek, az a kőszikla, amit az Úr kirobbant az életemből, az már nem jön vissza, attól megszabadultam. De ezek a gyomok állandóan nőnek. Valamit fölcsillant a világ és azt mondja, „foglalkozz te inkább ezzel”, és elfojtja az Igét.

A jó föld milyen? Az a jó föld, amibe az Úr kegyelméből az Ige felszántotta a letaposott útfélt, amiből az Úr kegyelméből az Ige oda hatott, hogy a kövek el legyenek távolítva, és ahol rendszeresen foglalkozik az Úr Igéje a gyomokkal, tövisekkel. Ismeritek, testvérek, biztos, Jerikó elfoglalásának történetét. Ez a Jerikó elfoglalása kiábrázolja azt, hogy az Úr hogyan munkálkodik. Hogy omlottak le Jerikónak a falai? Isten szava szerint kellett cselekedniük. Tehát kell ennek a két tényezőnek a találkozása: az Úr mond valamit és én elindulok. Tulajdonképpen az Úr szava bomlasztotta le a kőfalakat, mert trombitálhatnánk reggeltől estig, semmi nem omlana le. Az emberi szív azt kérdezi, de akkor miért kell körbejárni? Testvérek, ne kérdezzük ezt, hanem ha az Úr mondja, akkor induljunk el, és megtörténik. Ez is egy ellentmondásnak tűnik, hogy az Ige oldja meg a szívem problémáit, hogy termő talajjá váljon. Tehát akkor miért nem oldja meg magától? Mert az Úr azt akarja, hogy vele együtt munkálkodók legyünk. Izrael népe engedelmeskedett, voltak bölcs szívű vezetőik, akik azt mondták, „Gyertek, az Úr azt mondta, nem értjük, pontosan miért, meg hogy, meg mi, nem is tudjuk, pontosan mi lesz, de az Úr azt mondta, járjátok körül a várost holnap is, holnapután is. Nagyon nehéz valamit hétszer megtenni. Kétszer megtesszük, az erősebbek még háromszor is, de hétszer? Hatszor megtettük, semmi nem történt. Induljunk holnap is? Igen. Ha az Úr mond valamit, Ő meg fogja tenni, Ő már a maga részét elvégezte. Amikor megteszem én is, amire az Ige hív, akkor válik a szívem talaja jó földdé. Mennyi a harmincszoros termés? Biztos, akinek a fizetése vagy a nyugdíja húsz százalékos emelést kap, hirtelen el tudja gondolni, hogy mire költi, nem? Kevésbé valószínű az ötvenöt százalékos emelés, de még arra is van elképzelésünk. A kétszerese, ugye? Hirtelen nem tudnánk mit kezdeni a harmincszorosával. Testvérek, ilyen az isteni mérték. Ha az Ige szól és én megfizetem azt a nekem nagynak tűnő árat, mert amikor megtagadom önmagamat, az halálos dolog, de harmincszor, vagy hatvanszor vagy százszor többet kapok. Ez olyan, mintha odaadok öt forintot, és százat kapok helyette. De mi az az öt forint? Miért kell az az Istennek? Ez az Úrnak az útja. Ez a Krisztus követése, testvérek. Megszólít az Úr, akkor engedelmeskedjek, ha szól az Úr, akkor ne hagyjam annyiban, míg meg nem értem a saját magam számára. Ha nem értem meg, akkor jön a gonosz. Ezzel befejezem.

Figyelemreméltó, hogy a három evangélista, aki visszaadja ezt a példázatot, kicsi különbséggel adja vissza. Ezek nem ellentmondanak egymásnak, hanem kiegészítik egymást. A jó föld, Máté szerint az, aki megérti az Igét; Márk szerint, a Károli fordításban a jó föld az, aki beveszi; és Lukács szerint a jó föld az, aki megtartja az Igét. Testvérek, megérteni, magunkévá tenni, bevenni és megtartani. Ez fölszántja a rögös talajt, ez lépésről lépésre leszámol önmagunkkal, az énünkkel. Aki megtartja, az gondol arra is, hogy ne csábuljunk el a világ csábítása után, hanem újra meg újra visszahoz az Úr szeretetéhez, és akkor megjelenik a termés is. Áldja meg az Úr a szívünkben az Ő Igéjét, hogy vegyük nagyon komolyan. Ezért olvastam fel azt a verset is Lukácstól, megismételve befejezem: „Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok, mert akinek van, annak adatik, akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle.” Ámen.

Karácsond, 2015. november