“Beszédemet és igehirdetésemet nem bölcs szavak tették meggyőzőkké, hanem a Szellem és erő (hatalom) felmutatása” (1Kor. 2:4, Csia)
Ha a legcsekélyebb mértékben is önmagunban bízunk, kétségtelen, hogy nem fogunk a Szent Szellemre hagyatkozni. Csak azok az emberek, akiknek önereje megfeszíttetett, ismerik és hajlandók megismerni, hogy hogyan hagyatkozzanak Isten Szellemére és az Ő erejére. Pál Krisztussal együtt megfeszíttetett; így amikor ő szolgál, egyedül a kereszt szelleméről tesz bizonyságot, és nem önmagában bízik. Mivel Pál a kereszt útját használja, hogy a kereszt Üdvözítőjét hirdesse, ezért a Szent Szellem és az Ő ereje Pál bizonyságtétele mellett áll. Hadd mondhassuk el mi is Pál testvérünkkel együtt: “Nemcsak szóval szóltuk nektek az örömüzenetet, hanem hatalommal és Szent Szellemmel” (1Tesz. 1:5, Csia). Mert lehet, hogy megindítóan hangzik, amit mondunk, de mit ér, ha a Szent Szellem nem munkálkodik szavaink mögött?
Watchman Nee