"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap"
Részlet John Saunders Hűtőszekrényekről és belső égésű motorokról című írásából:
Mi hiányzik?
Az embertársi kapcsolatok. A tartós, elkötelezett, nem felszínes, rendszeres, mindennapos embertársi kapcsolatok.
Figyeljük meg azt a környezetet, ami az első században létezett. Mindenki ismert mindenkit az adott településen, és minden egyes személy az emberi kapcsolatok környezetében élte életét. Nem volt elszigetelődés, még kevésbé elkülönülés. Ott voltak egymás számára. Az első századi testvéreink annyira közel voltak egymáshoz, ami a mi tapasztaltunkból ki lett szakítva – környezetünk által. Ahelyett, hogy összetartanánk és egymás számára elérhetővé tennénk magunkat, környezetünk hajlamos arra, hogy elszigeteljen bennünket, és függetlenséget adjon az embertársi kapcsolatoktól. És ez halált jelent a gyülekezet számára. Századunk gyülekezetének környezetében nincs lehetősége Krisztus Testének, hogy együtt felépüljön szeretetben.
Ebben a kérdésben üzenetem valójában azoknak a hívőknek szól, akik az Úrért kiléptek a vallási rendszerből. Az úgy nevezett keresztyén vallási rendszer sohasem lesz megfelelő környezet az igazi gyülekezeti élet számára. A legtöbb…
View original post 187 további szó