Teljes öröm van Tenálad

Részlet Apostol Imre Teljes öröm van Tenálad igehirdetéséből:

„Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.” Zsolt. 16:11.

„ Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös [ember] megtérésén.” Luk. 15:8-10.

Mit csinált az asszony, amikor elveszett a drachma? Nem nyugodott bele, elkezdte keresni. A gyülekezetben is, az ilyen értelemben elveszett testvéreket meg kell keresni. Hogy kereste az asszony?

Először gyertyát gyújtott, azután kisöpörte az egész házat. És nem hagyta abba a keresést, amíg meg nem lett. Testvérek, itt van a gyülekezetnek is feladata. Nem törődhetünk bele abba, hogy valaki csak úgy elgurult. Nem szabad beletörődni abba, hogy egy testvérnek az élete haszontalan, csak ott van, csak vegetál, de nincs belőle senkinek semmi haszna, és örömtelen! Mi is ugyanezt tegyük, mint ez az asszony – legelőször is világosságot gyújtunk. Sötétben hiába söprögetett volna, világosságot kellett gyújtani.

Mielőtt ehhez a kereséshez hozzákezdenénk, kérjünk az Úrtól világosságot, hogy kihez hogyan kell közelednünk. Mert sötétben vakon, vagy vaktában csak rontunk a helyzetén, nem javítunk! De az Úr kész bölccsé tenni, és kész megvilágítani, hogy mit tegyünk. Akár az Ige által, akár valahogy a Szent Szellem megmutatja, hogy ehhez a testvérhez így kell közelíteni, ez a baj, ezért gurult el, ezért veszett el.

Mikor megvolt a világosság, az asszony kisöpörte az egész házat. Nyilván, ha elgurult, akkor nem ott volt, ami rögtön látszott, valami olyan helyre került, hogy az egész házat fel kellett fordítani. Pontosan úgy, mint amikor nagytakarítást szoktunk végezni. Tudjuk, hogy a lakásban takarítunk, minden nap valamennyit takarítunk, hetente még többet takarítunk, de van, amikor nagytakarítást csinálunk. Mert minden nap, minden héten nem húzzuk ki a szekrényt meg az ágyat.

A gyülekezeti életben is vannak olyan nehéz dolgok, mint amikor hozzá kell kezdeni a nehéz bútorokat kihúzgálni. Mert különben nem tudjuk kitakarítani, ami mögötte van. A gyülekezeti életben is vannak olyan nehéz ügyek, amihez nem merünk hozzányúlni! Hány asszony fél a nagytakarítástól, amikor az egész lakást fel kell forgatni, mindent kihúzogatni? Szóval félünk hozzányúlni nehéz dolgokhoz, pedig sejtjük, hogy mi van mögötte vagy alatta.

Ide kell a világosságon túl kérni az Úrnak az erejét, és az Úr bátorságát, mert nem a félelem szellemét adta, hogy merjünk kimozdítani nehéz dolgokat a helyükről, mert alatta ott van elrejtve egy testvér, akinek megakadt az élete. És hogyha kimozdult, merjünk kisöpörni mindent, ami kár és szemét. A bűnt. Ami titkos bűn, világiasságot, lustaságot, kényelmet, részrehajlást, önszeretetet, mindenféle földi kacatot, de egyet nagyon szeretnék hangsúlyozni: a nagytakarítást mindenkinek saját magán kell kezdenie. Nincs erkölcsi alapja a másik életéhez hozzányúlni annak, aki először nem takarította ki a saját életét.

Amikor egy ilyen kis pénzt keresünk, mint egy drachma, akkor gondosan kell ám keresni, nem olyan tessék-lássék módon, hogy jól van, megtettünk valamit! Egy ilyen kis ezüstpénz sokszor a rárakódott portól nem is látható, hogy hol van. Azt jegyezzük meg, hogy mi a pénzt keressük, nem a szemetet! Tehát nem azért nyúlunk egy testvérnek az életéhez hozzá, hogy a szemére vessük, hogy mennyi kacat, szemét, bűn, nyomorúság van az életében. Nem erre vagyunk kíváncsiak! Hanem arra, hogy az a testvér helyreálljon és hasznos legyen az Úr kezében és a gyülekezet számára. Eltévesztjük a célt, hogy ha a bűneit hánytorgatjuk, és azt hozzuk fel, és azon akadunk fenn! Annak a testvérnek meg kell érezni, hogy nem ellene megy a dolog, nem megszégyeníteni akarjuk, hanem megmenteni, helyreállítani, hogy hasznos legyen az Úr számára.

Az asszony addig kereste, amíg meg nem találta. Nekünk is addig kell folytatni, amíg helyre nem áll az a testvér. Ez lehet, hogy sokáig tart, lehet, hogy nagyon fárasztó. Vannak testvérek, akik szinte reménytelennek tűnnek, de meg kell találni, helyre kell állítani, mert az Úr is ezt akarja. És ha meglesz, megtaláltuk, akkor lesz nagy öröm! A gyülekezetben is, meg annak a testvérnek is az életében.

Hogyha sokáig nem merünk egy ilyen nehéz kérdéshez hozzányúlni, akkor úgy járunk, mint amikor egy pénz elgurul, és nem keressük évekig. Arra annyi kosz, penész, pókháló, rozsda és mit tudom még mi rakódik rá, hogy alig lehet felismerni, hogy az pénz. Meg kell tisztítani ezektől a rárakódott szennyeződésektől, egészen addig, míg a pénzen levő arc felismerhető lesz és ragyog.

Az Úr Jézus kért egyszer egy adópénzt, és megkérdezte, kinek a képe van rajta? A császáré. Azt mondta, hogy akkor ami a császáré, azt adjátok meg a császárnak. De testvérek, a hívő embereken kinek a képe van? Nem azt mondja az Ige, hogy „kiket ismét fájdalommal szülök, mígnem kiábrázolódik bennetek a Krisztus”? Hát Isten nem a maga képére alkotott bennünket? A bűn ugyan eltorzított, de Krisztus azért halt meg, hogy újból Isten képe legyen látható a hívő emberen. Úgy kell megtisztítani, míg az Úrnak a képe ragyog azon a testvéren. Mert akinek a képe rajtunk van, annak a tulajdonai vagyunk. És az Úr Jézus nagyon drága áron vásárolt meg bennünket, hogy tulajdonai legyünk.

Amikor egy testvér így helyreáll, azt mondja az Ige, hogy „nagy lesz az öröm”, így fejezi ki, hogy „nagy lesz az öröm a bűnös ember megtérésén”. Feltehetnénk a kérdést: Az is bűn, ha egy hívő ember nincs a helyén? Nem követ el nagy bűnöket, csak nincs a helyén. Testvérek, igen, ez is bűn. Azt a szolgát, aki elásta a tálentumot és a gírát, a király megbüntette! De testvérek, amikor itt bűnről beszélünk, akkor általában ilyen erkölcsi bűnökre gondolunk: paráznaság, lopás, hazugság. A magyar nyelvben szépen látszik, hogy mi a bűn: úgy is nevezzük, hogy vétek. Ez azt jelenti, hogy ott a cél, oda kell lőnöm, oda akartam lőni, de elVÉTem. Az életünknek is van egy célja, amelyet Isten adott célként nekünk. Ha én azt elvétem, a tálentumom elásom, ha nem vagyok a helyemen, akkor vétkeztem, bűnt követtem el!

Legyen rajta az a testvér is, aki elvesztegeti az idejét, erejét, tálentumát, tehetségét, hogy minél hamarabb helyreálljon! Mert azért mi olyan drachmák vagyunk, akiknek van akarata, megszólalhatunk, kérhetjük az Urat, kiálthatunk az Úrhoz, mint például ahogy az egyik Ige mondja, „állíts helyre minket, világosítsd a Te orcádat, hogy megszabaduljunk”. Mikor aztán helyreáll valaki, annyira örült az asszony, hogy összehívta a szomszédjait: örüljetek együtt velem! Az Úr pedig azt mondta, hogy a mennyben is öröm lesz, Isten angyalai között!

Testvérek, ha egy testvér helyreáll, örül az a gyülekezet, ahol ez megtörtént, örülnek a szomszédok, és a távolabbi testvérek, gyülekezetek is, örülnek az angyalok, és örül Isten is. És ez a példázat erre szólít fel bennünket. Nem vagyunk annyira tehetetlenek, mint a drachma, amelyik elgurult. Akarhatunk kiszabadulni, kiálthatunk! És helyreállíthat az Úr.

A teljes igehirdetés, más hasznos, építő cikkel együtt letölthető a Letöltések oldalról is!