Akiket eleve ismert, azokat eleve el is rendelte

Egy sima arcú, sima beszédű kérdező azt kérdezte, hogy az eleve ismerésben nincs-e benne az eleve elrendelés is. Ha jobban kifejtette volna, akkor valószínűleg azt hangoztatta volna, hogy egy ember nem tudja előre, hogy egy esemény bizonyosan bekövetkezik-e, csak akkor, ha hatalmában van az, hogy azt az eseményt ő előidézze, és szándékában is áll előidézni azt.

Mr. West megkért, hogy válaszoljak. Ez a gondolat új volt a számomra. Mint Nehémiás, amikor a király hirtelen egy alkalmatlan kérdést tett fel, „imádkoztam a menny Istenéhez”,  és rádöbbentem, hogyha erre a kérdésre a válasz igen, akkor az ateista azt mondaná, hogy tehát akkor Isten a bűn szerzője, és neki kell a legfőbb Bűnösnek lennie.

Hogy pontosítsam, miről is volt szó, megkérdeztem: „Az úr a kérdést általánosságban érti, vagy egy konkrét esetre?” „Csak általánosságban” – válaszolta. Akkor ezt mondtam: „Ebben az esetben a válasz: nem; mert lehet, hogy előre tudom, hogy egy betörő be akar törni a házamba, de ezt én nem rendeltem el előre.”

A kérdező nyilvánvalóan zavarba jött, és nem firtatta tovább a témát, de az elnök, a Társaság vezetője ezt mondta, „Az ön Könyve ön ellen szól”, és a Róma 8: 29-re utalt, „akiket eleve ismert, azokat eleve el is rendelte.” A Szentírás pontos és aprólékos ismerete elengedhetetlen. Azt válaszoltam, hogy a szöveg nem azt mondja, hogy „akiket eleve ismert, tehát azokat  eleve elrendelte”, hanem „eleve el is rendelte” , és hogy az „is” azt mutatja, hogy az eleve elrendelés hozzáadódott, nem pedig benne foglaltatott az eleve ismerésben. Erre nem jött válasz. Az eleve elrendelés témáját a World Chaos című könyvemben hosszabban kifejtem.

forrás: G.H.Lang, An Ordered Life, 2011, Kingsley Press, USA

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.