Az ősi zsidó hagyomány szerint az éjszakát három őrváltásra, római hatásra pedig négy őrszakra osztották. Az éjszaka negyedik őrszaka a hajnali 3:00 és 6:00 közötti időszaknak felel meg. Ezt az időszakot gyakran az éjszakából a hajnalba való átmenethez kapcsolják, amely a várakozás és az isteni beavatkozás idejét szimbolizálja. Az éjszaka negyedik őrváltására vonatkozó egyik legjelentősebb … A negyedik őrváltás olvasásának folytatása
Címke: Isten dicsősége
Miért maradt még ott két napig?
Streams in the Desert, Augusztus 10. "Amikor tehát meghallotta, hogy [Lázár] beteg, még két napig ott maradt, ahol éppen tartózkodott" (János 11:6). Ennek a csodálatos fejezetnek az elején az a kijelentés áll,hogy „Jézus szerette Mártát, a lánytestvérét és Lázárt”, - ezzel azt akarja tanítaninekünk, hogy merjük elhinni és bizonyosnak lenni afelől, hogy Isten velünk való … Miért maradt még ott két napig? olvasásának folytatása
A pusztában Istenért
M. E. Barber (1869-1930) "A csipkebokorban lakozó" 5Móz 33,16. A pusztában Istenért! Egy közönséges bokor lángol! Áldott Uram, hadd legyek Neved dicsőségét hordozó! Csak egy közönséges bokor legyek, melyben Isten lakhat, melyen keresztül Isten szólhat, s elmondhatja az emberek iránti vágyakozását, szeretetének minden célját. Nem földi tűzzel, de fentről jövő dicsőséggel lángoló, mert a bokorban … A pusztában Istenért olvasásának folytatása
Életre kelne-e még ezek a csontok?
Christian Chen Részlet Ezékiel könyvéről tartott konferencia 12. részéből. Elhangzott: Brazília, 2016. Ézsaiás 49:1-3. "Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről. Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be … Életre kelne-e még ezek a csontok? olvasásának folytatása
Közöttünk van-e Isten jelenléte?
Christian Chen Részlet Ezékiel könyvéről tartott konferencia 2. részéből. Elhangzott: Brazília, 2016. Ezékiel könyvében az 1-24. rész Isten dicsőségének eltávozásáról szól. Isten dicsőségének a szentek szentjében kellene lennie. Isten dicsősége azonban fokozatosan kivonult a templomból. Mintha vonakodott volna ezt megtenni, nem akart eltávozni a templomból. Ezékiel úgy írja le, mintha Isten dicsősége az Olajfák hegyéről … Közöttünk van-e Isten jelenléte? olvasásának folytatása



