Egy nagy igen és egy végső nem

A. B. Simpson

“Mert minden embernek megjelent az Isten (rendkívüli, meg nem érdemelt) kegyelme, amely üdvösséget hoz. Amely arra tanít minket, hogy elutasítsuk az istentelenséget és a világi (erkölcstelen) kívánságokat, és értelmes, egyenes, istenfélő életet éljünk (olyan életet, amelynek a célja, szellemi érettséget tükrözni) ebben a jelenlegi korban.” Titusz 2:11-12.

Mondjunk nemet a hústestnek, a világnak és önmagunk szeretetének, és tanuljuk meg a szent önmegtagadást, amiből az engedelmes élet nagy része áll. Nem szabad táplálnunk a hústestet, és ne adjunk elismerést az alacsonyabb rendű életnek. Mindennek mondjunk nemet, ami földi és önző. A hitből való élet nagyon nagy része egyszerűen abból áll, hogy megtagadjuk önmagunkat.

Azzal kezdjük, hogy egy nagy igent mondunk Istennek, és aztán azzal fejezzük be, hogy egy örökre szóló nemet mondunk önmagunknak, a világnak, a hústestnek és az ördögnek.

A tízparancsolat majdnem minden parancsolata azzal kezdődik, hogy “Ne…”. Az 1Korintus 13. részében, amely a szeretet gyönyörű bemutatása, a legtöbb jellemző tagadó alakban van: mi az, amit a szeretet nem tesz, nem gondol, nem mond és nem az. Így fogod te is megtapasztalni, hogy az Istennek átadott élet legnagyobb része igazából nemet mondás.

Nem a magamé vagyok, Őhozzá tartozom,
Egyedül az Övé vagyok, Őhozzá tartozom.

forrás: Simpson Devotional

“11 For the [remarkable, undeserved] grace of God that [a]brings salvation has appeared to all men. 12 It teaches us to reject ungodliness and worldly (immoral) desires, and to live sensible, upright, and godly lives [lives with a purpose that reflect spiritual maturity] in this present age” Amplified Bible

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.