A hitélet: személyes megtapasztalások az Úrral

Radu Gavrilut

Amikor Pál élete végéhez közeledett, ezt mondta: Meg akarom ismerni Őt, meg akarom ismerni az ő feltámadásának erejét (Fil. 3:10). Az Úrtól volt ez a vágy benne. A körülmények, amelyekben élünk, az Úrtól vannak elrendelve a számunkra, hogy a körülmények által megismerhessük Őt.

Néhány igeszakaszt fogok felolvasni Ábrahám élettörténetéből, hogy láthassátok, az Úr hogyan munkálkodott benne. Mi úgy gondolkodunk, ha szorult helyzetben vagyunk, hogy „Uram, szabadíts meg belőle!” Az Úr nem megszabadítani akar, hanem azt akarja, hogy megismerjük Őt. És ha jobban megismerjük Őt, másképpen, mint eddig, ez segíteni fog a további úton. A körülményeink nem véletlenül vannak, hanem Isten aprólékosan, minden részletre kiterjedően kiszámította a paramétereket. Azt hogy hova, milyen családba születtél, az nem véletlen. A szüleid, bármilyenek is, a legjobb szülők számodra, mert rajtuk keresztül megtanulhatsz valamit. Ha van férjed, akkor a férjed a legjobb a számodra. Ha osztálytársaid vannak, akkor azok a legjobbak a számodra. Ha osztályod van, akkor ők a legjobbak a számodra.

Mi foglalkoztat engem ebből az egészből? Miért nem adta fel Isten Ábrahámmal? Miért nem hagyta az út mellett? Mert amikor a dicsőség Istene megjelent Ábrahámnak, és amikor Ábrahám látta ezt, ott hagyott mindent, és elindult. Vitte magával Lótot is, de ment Kánaán felé. Miután az apja meghalt Háránban, Ábrahám el is jutott Kánaánba, és itt Kánaánban az Úr folytatta az Ő munkáját Ábrahám életében.

1Móz. 12: 4-7. Az a tény, hogy Ábrahám engedelmeskedett Istennek, és elment, oda vezetett, hogy Isten ismét megjelent neki. Ha engedelmeskedsz Istennek, és azt teszed, amit mond, akkor Ő újra kijelenti magát neked. Nem lehet Istent másképp megismerni, csak a körülményekben, amikben élsz, ha hallgatsz rá és vele jársz, akkor megismered Őt.

Most kihagynám azt a részt, ami Egyiptomban történt, hanem beszélek inkább arról, hogy mi történt azután, miután kijött Egyiptomból. Mikor el kellett, hogy váljon Lóttól, Isten újból szólt hozzá. Az a kérdés: mi számomra a keresztyén élet? Kerül egyáltalán nekünk valamibe? Mit fizetsz ezért? Kerüld neked ez valamibe? Vagy keresztyén vagyok, teszek, amit akarok, megyek, ahova akarok, semmi probléma. Ha így élsz, akkor az Úr soha nem fog megjelenni neked, hogy jobban megismerd Őt. Láttatok már olyan embereket, akik jól ismerik az Urat? Azok általában nem ijednek meg nagyon a nehéz helyzetekben, vagy ha megijednek is, meghallják az Úr hangját, mert az Úr szól hozzájuk, mert ők is engedelmeskedtek valamikor az Úrnak.

Volt egy fiú, aki nagyon sokat foglalkozott a számítógépekkel, és olyan dolgokkal is, amikkel nem kellett volna. Panaszkodott, szeretett volna szabadulni. Egyszer beszéltem vele, egy évvel később megint, és kérdeztem, hol dolgozol? Mondta, hogy egy gyárban dolgozik. És van a munkádhoz szükség az internetre? Nincs. Ha hozzáférésed van az internethez, akkor nem állod meg, hogy ne nézz dolgokat, és utána vádolod magadat. Mikor akarod befejezni? Lemondott az okos telefonról, vett egy ilyen klasszikus téglát, nincs internete, lemondott a tabletről is.

1Móz. 13:14-17. „Az Úr azt mondta Ábrahámnak, miután elvált Lóttól: ”Emeld föl tekintetedet …” Nincs senki olyan, aki elhagyott volna valamit az Úrért, és az Úr ne adott volna neki valami sokat helyette. De ha semmit nem vagy hajlandó elhagyni az Úrért, akkor az Úr nem jön ismét, hogy szóljon hozzád. Tudjátok, nemsoká az történt, hogy Lót hadifogoly lett, fogságba esett, és Ábrahám elment kiszabadítani.

1Móz. 14:17- 24. Szodoma királya felajánlotta a gazdagságukat, de Ábrahám nem fogadta el.

1Móz. 15:1. Isten ismét megjelent Ábrahámnak látomásban. „Ne félj Ábrahám, én vagyok a te pajzsod, jutalmad igen bőséges.” Lehet, hogy mi nem sokba néznénk, ha Isten ezt mondaná nekünk: Én vagyok a te jutalmad. 2. vers: Uram, mit adhatsz nekem? … Mert nem adtál nekem utódot… Tekint föl az égre, ennyi utódod lesz. És Ő hitt az Úrnak. Érted, mit jelent, hogy az Úr kijelentse magát neked? Ha nem hagysz el semmit, nem mondasz le semmiről, nem jelenik meg az Úr. Ha Ábrahám elfogadta volna Szodoma kincseit, akkor tovább nem ismerte volna meg az Urat. Valahányszor valaki lemond valamiről az Úrért, és engedelmeskedik az Úrnak, az Úr kijelenti magát, megjelenik neki. Nem azzal kezdi, hogy megváltoztassa a körülményeket. „Ábrahám, ne félj, én vagyok a te pajzsod, és a te igen bőséges jutalmad.” Köztünk is vannak olyanok, akik azt mondhatnák, Uram, mit adhatnál nekem? De előtte szükséges az, hogy megértsd, el kell utasítanod a világot, hogy ne szeresd a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ne fogadd el a szemek kívánságát és az élet kérkedését, és akkor az Úr lesz a jutalmad. Testvérek, ez a hitélet, hogy megtapasztalásaid legyenek az Úrral. Hogy megismerd Őt azokban a helyzetekben, amelyekben vagy. És ezekben átmenve megtapasztalni az Urat sokkal nagyobb dolog, mint megszabadítva lenni a helyzetből. Olyanok vagyunk, mint Izrael népe, akik állandóan elégedetlenkedtek, zúgolódtak, ha valami nem jól ment. Tudjátok, mi történt azzal a néppel? Azok meghaltak a pusztában. Isten azt mondta nekik, beviszlek titeket egy tejjel és mézzel folyó földre. De nem hitték el.

Isten azt mondja, Ne félj, én vagyok a te pajzsod, és a te jutalmad igen bőséges. Tudjátok mi történt később: egy adott pillanatban Ábrahám nem győzte kivárni, annak ellenére, hogy Isten megígérte, nem Eliézer lesz az örökösöd, hanem aki tőled származik. Isten azt mondta neki, nézz föl az égre, ha meg tudod számolni a csillagokat, akkor meg tudod számolni az utódaidat is. Ábrahám akkor hitt az Úrnak, és Isten igazságosságnak számította be ezt neki. De eltelt valamennyi idő és Ábrahám mégis kételkedni kezdett, nem tudott várni.

1Móz. 16:1- 3. Sok év eltelt ezután anélkül, hogy Isten szólt volna Ábrahámnak.

1Móz. 17. Mikor Ábrahám 99 éves volt, megjelent az Úr neki és ezt mondta, „Én vagyok a mindenható Isten, járj énelőttem, és légy feddhetetlen, légy tökéletes. Szövetséget kötök veled, és nagyon megsokasítom utódaidat.” Isten meglátogatta Ábrahámot, és nemsoká megszületett Izsák. 99 éves korban, amikor emberileg nem lehetett gyereke, akkor tapasztalati úton meg kellett, hogy ismerje a mindenható Istent. A nehezek, a körülmények, amelyeken átmegyünk, ezekben meg kell, hogy tapasztaljuk az Urat. Ő a Mindenható Isten, El Saddaj. Különböző helyzetekben, különböző módon jelent meg Isten Ábrahámnak, Isten nekünk is ki akarja jelenteni magát a mi körülményeinkben. Nem arra van szükségünk, hogy megszabaduljunk egy élethelyzetből, hanem hogy ott felismerjük az Urat. Mondjuk azt az Úrnak, Uram, nem azt akarom, hogy kivegyél innen, hanem téged akarlak megismerni ebben a helyzetben. Te vagy a Mindenható Isten. Nem szabadulni akarok, nem azt akarom csak, hogy minden áron megússzam, és biztonságban, jól legyek, hanem Téged akarlak megismerni. Én vagyok a Mindenható Isten.

Mit jelent az, hogy kijelentésed legyen az Úrtól? A helyzetben, amiben vagy, és nem találsz semmi kiutat, ha könyörögsz is, hogy szabadítson meg az Úr, nem szabadít meg, azért, mert Ő ki akarja jelenteni magát neked abban a helyzetben. Miután felismerjük Őt, akkor az Úr azt mondja, most már nincs értelme annak, hogy tovább itt tartsam őt ebben a helyzetben, meglátta, amit meg kellett, hogy lásson, akkor tehetem egy még nehezebb helyzetbe.

„Hogy megismerjem Őt.” Legyen a mi szívünkben is ez a vágy. Törékeny emberek vagyunk, problémákkal, kísértésekkel, mint Ábrahám. 86 éves korától 99-ig nem szólt hozzá semmit az Úr. Miután átment a fegyelmezésen, újra szólt hozzá: Én vagyok a Mindenható Isten. Ha valaki felismeri az Urat a nehézségekben, amelyekben átmegy, az egy gazdag ember. Ha nem ismered fel az Urat a nehézségekben, akkor ugyanaz maradsz, és azt fogod mindig mondani: Uram, szabadíts már meg, szabadíts már meg, nem bírom. Imádkozzunk úgy, hogy Uram, meg akarlak téged ismerni a helyzetekben, amikben vagyok, nem akarok csak úgy megszabadulni, hanem előbb megismerni Téged. Ha így imádkozunk, meglátjuk, mi lesz az eredménye.

Cécke, 2017. október

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s