Az első lecke Krisztus iskolájában

T. Austin-Sparks: Jézus Krisztus Iskolája

Az első lecke Krisztus iskolájában, részlet

Az első lecke, amit a Szent Szellem tanít nekünk: Krisztus különbözik tőlünk.

Az Úr Jézus teljesen más mint én: még akkor is, amikor azt gondolom, hogy tökéletesen igazam van, sohasem bízhatok az igazságomról való meggyőződésemben, amíg alá nem vetettem a saját igazságomat neki!

Dávid indítéka helyes volt, és Isten céljáról alkotott felfogása is helyes volt. Az, hogy Isten Jeruzsálembe akarja vitetni a frigyládát, helyes volt, de Dávid fellelkesedett az ötleten, és elkészíttette a szekeret. A jó szándék a legnagyobb hibába vitte őt.

Igen, lehet, hogy nagyon jó gondolatunk van az Úrért, de ezt alá kell rendelnünk az Úrnak, hogy teljesen meggyőződjünk a felől, hogy ez nem tőlünk származó gondolat, hanem az Úr gondolata született meg bennünk. Nagyon fontos megismerni Krisztust; Ő annyira más.

Tudjátok, ez a hívőket nagyjából két csoportba sorolja; általában ebbe a két csoportba lehet osztani őket.

Az egyik a hívőknek egy nagy csoportja, akiknek a keresztyénsége külső, nem személyes. Keresztyén életstílust vettek fel, és most sok olyan dolgot tesznek, amit egykor nem tettek. Járnak az összejövetelekre, olvassák a Bibliát, nagyon sok olyan dolgot tesznek, amit régebben nem volt szokásuk tenni; most pedig sok olyan dolgot nem tesznek, amit valamikor tettek. Ez az, ami többé-kevésbé érvényesül ebben a csoportban. Arról van szó, hogy valamit tesznek és valamit nem tesznek, valahova járnak és valahova nem járnak, hogy külsőleg jó hívők legyenek. Ez egy nagy csoport, a fény-árnyék különböző fokozataival. A hívőknek ez egy igen nagy csoportja.

Vannak mások, akik Krisztusnak ebben az iskolájában vannak, akik számára a keresztyén élet annak a belső dolga, hogy az Úrral járjanak, és az Urat a szívükben ismerjék meg, kisebb vagy nagyobb mértékben. Ez a jellemzője: egy valóságos, belső járás az élő Úrral, a saját szívükben.

Nagyon nagy különbség van e két csoport között.

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.