Idézetek DeVern Fromketől

Devern Fromke

 

„Nem lehet annál nagyobb, látható szolgálat, mint az a munka, ami a belső emberünkben ment végbe.”

„Az embereket saját magamhoz és saját működési körömbe akarom vonzani, hogy őket a gyülekezetem vagy kis királyságom számára használjam, vagy pedig mindig arra törekszem, hogy őket Krisztushoz kössem és azt keresem, amit Ő kíván az életük és szolgálatuk számára, még akkor is, ha sohasem kapcsolódnak az én munkámhoz és látásomhoz?”

„Mit is jelent az, hogy „pártszellem”? Az, ami az embereket inkább saját nézeteik, saját látásaik, saját módszereik és saját csoportjuk iránt teszi buzgóvá, mintsem Krisztus és Isten örökkévaló célja iránt.”

„Kihez könyörögsz? Hol állsz? Ha még mindig csupán az emberek és jólétük iránt aggódsz, akkor Istenhez folyamodsz segítségért. De ha egyszer már megragadtad Isten szívét és látást kaptál tőle, akkor az embereket fogod arra kérni, szánják oda magukat Istennek, hogy megvalósíthassa az Ő teljes célját.”

„Milyen nagyszerű lesz az a nap, amikor túllépünk a bennünket elválasztó szálakon, és meglátjuk az Atya örökkévaló céljának és végső szándékának szorosan összeszőtt fonalát.”

„Micsoda dicsőséges felismerés – szinte felfoghatatlan. Elgondolni, hogy az Atya elhatározta Önmagában, hogy Krisztust teszi munkája középpontjává. A mindenestől szépet, az Ő Fiát, hogy Ő legyen az első mindenben.”

„Azok a férfiak és nők, akik úgy ismerték meg Őt, mint aki minden mindenekben a számukra, tesznek bizonyságot arról, hogy Ő méltó egyedül.”

 

forrás: http://www.insearchofthecity.com/quotes-2/quotes-from-devern-fromke/

Kicsoda DeVern Fromke? 

DeVern Fromke több, mint ötven éve utazik és tanít Krisztus testében. Szolgált Kanadában, Brazíliában, Új Zélandon, Európában, Japánban, Isten-központú üzeneteket hirdetve. Miután diplomát szerzett a Seattle Pacific Egyetemen, dolgozott a Youth for Christ (Fiatalok Krisztusért) szervezetnél, számos középiskolában tanított, és a Heritage Christian iskola igazgatójakánt szolgált. Ma Indiana és Florida államokban él. Több könyv szerzője. Forrás: http://fromke.com/

 

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.