Egy elrendelt élet 1. rész

Részletek George Henry Lang An Ordered Life (Egy elrendelt élet) c. önéletrajzi írásából: An Ordered Life

Családom származását illetően az egyetlen hiteles információm az, hogy az eredeti családfő egy igen kies földterület bérlője volt, egy nagy és szépen rendben tartott földbirtokon, amelyet a nemes gazda kifejezetten kedvelt. De miután kiderült róla, hogy összeszövetkezett urának kibékíthetetlen ellenségével, és mivel éppen tetten érték – ahogy az ügyvédek mondanák, in flagrante delicto -, ezért  rövid úton eltávolították, feleségével együtt, aki tulajdonképp  belevitte egy ilyen esztelen hibába. Így jutott egy sorba a közönséges földművelőkkel. Hálátlanságának és helytelen magatartásának káros következményei végig nyomon követték minden egyes leszármazottjának az életét mind e mai napig. Természetesen, úgy hívták őket, Ádám és Éva. (11. old)

 

A sátánnak korlátozott a hatalma abban, hogy előre megmondja, mi lesz a jövőben. Ha, például, azzal lett megbízva, hogy egy bizonyos ítéletet végrehajtson, akkor azt előre be tudja jelenteni. De általánosságban véve, szolgáinak jóslatai megbízhatatlanok, és veszélybe csalnak. (12.old.)

 

Másrészt, anyai nagyapámtól a köszvényt örököltem, ami egy állandó megmentő az erő szellemi veszélyéből. Ez a testi nyomorúság általánosságban véve úgy összegezhető, hogy fiatal férfikorban bosszantó, középkorban figyelemelterelő, idős korban megnyomorító. Sok különböző formát ölt, és a szenvedő alany hálás lehet, ha a nyavalya nem marad meg egy helyen vagy testrészen, hogy azt véglegesen tönkre tegye. Isten enyhítő irgalmából, gyógyhatású készítmények segítségével csökkenteni tudtam az intenzitását, és mozgatni tudtam az egész testemben, megakadályozva így a rettegett fixálást egy adott helyen. De kétlem, hogy az öröklött és régóta meglévő köszvény gyógyítható lenne, a szó legteljesebb értelmében, kivéve Isten közvetlen hatalma által. Tapasztalatból ismerem ezt a hatalmat gyengeségben és betegségben, és többször fordultam Őhozzá ezzel az alkati bajjal kapcsolatban, de nem kaptam Tőle bizonyosságot afelől, hogy jónak gondolná megkönnyíteni a hajómat ettől a nehezéktől. Az Ő szeretete és akarata tökéletes, semmivel sem kevesebb, mint tökéletes. Boldog az, aki őszintén így tud énekelni: „Annak a gyengeségnek örülök, mely engem a szívedre von;  a küzdelmektől, miket erőd használ, leszek igazán áldottá.”  (19-20.old.)

 

A távoli múlt homályából egy halvány kép tűnik ki. A legkorábbi emlékem az, amikor a nővérem és én, mindketten nagyon kicsik lehettünk, egy kis háznak a kis kertjében gyönyörködtünk, és sarkantyúvirág magot szedegettünk „kapribogyó” mártáshoz főtt birkahúshoz. Ami nem is olyan jelentéktelen emlék egy emberi élet kezdetéről, mint ahogy azt egy felületes szemlélő gondolná. Egy kert élvezete és hasznossága, mi ez, ha nem egy elhalványult, mégis világos visszatükröződése az emberi történelem arany kezdetének, amikor „ültetett az Úr Isten egy kertet, és abba helyezte az embert, akit formált. És nevelt az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót” (1Móz. 2: 8-9)? „Abba” helyezte az embert, nem egy kopár sivatagba, nem egy viskóba a szegénynegyedben, nem egy bérlakás barátságtalan bezártságába, hanem egy kertbe. És az isteni sorrend nagyon jelentőségteljes; először szépség, azután hasznosság; először „tekintetre kedves” fák, aztán azok, amelyek „eledelre jók”. A hatalmas szolga, aki ezt az elbeszélést írta, megragadta ezt az igazságot, Mózesnek, Isten emberének az imádságában, ebben a könyörgésben: „Legyen az Úrnak, a mi Istenünknek szépsége (angolból) mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk” (Zsolt. 90: 17). Először a jellem, aztán a szolgálat; először az Istenhez való hasonlóság, aztán olyan munka, amelyet Isten megáldhat. Először bukás a büszke önerőlködésben, aztán negyven évnyi visszavonulás a sivatagban, hogy a szelídség szépsége kimunkálódjon; aztán erő, tevékenység, hatalom, tekintély, egy olyan életmű, mely örökre megmarad. (24. old.)

 

Talán nem volt meglepő, bár nem lehet rá mentséget találni, hogy egy vasárnap délután egy fiúval ellógtunk a vasárnapi iskolából. Egyik bűn szüli a másikat. Egy vörösbegy kedvesen énekelt a sövényen; fogtam egy követ, megfordultam és elhajítottam, és a szegény kis teremtmény összezúzva holtan esett a földre. Indokolatlan, gonosz cselekedet volt, amit mind a mai napig sajnálok. Bár hittem Krisztusban mint Megváltómban, a Szent Szellem még nem vett lakozást bennem. Ez ad magyarázatot arra, hogy sok hívő miért tesz sok olyan dolgot, ami nem méltó az Ő nevéhez, ami viszont olyan tény, mely nem bizonyítja, hogy nem hisznek igazán Krisztusban. Mint már említettem, a megváltásról és bűnbocsánatról jó tanítást kaptam, és elfogadtam Krisztust mint személyes Megváltómat, de a Szent Szellemről, aki megszentel és bennünk lakozik, nem jutott el a szívembe semmilyen tanítás (még ha tanították is fülem hallatára), és nem fogadtam be Őt hit által. Vegyék ezt a hívő szülők és tanítók a szívükre, és tanítsák meg a gyerekeknek az utóbbi témát ugyanúgy, mint az elsőt. Mert az Istennel való közösség ugyanannyira függ a víztől a medencében, mint a vértől az oltáron; a szentség megköveteli Krisztus Szellemét ugyanúgy mint Krisztust; a szolgálatban való erőhöz a Golgota utáni Pünkösdre van szükség. És a hitet mindegyik által kell gyakorolni haszonra, ami megköveteli, hogy mindkettőről kapjunk tanítást, látva azt, hogy a hit hallásból van, és nem tud hinni, ha előbb nem hallotta; mégpedig úgy nem hallotta, hogy azt meg is értette, és személyesen alkalmazta is. (31-32. old.)

 

A pontosság erénye úgy alakult ki bennünk, gyerekekben, hogy reggel 6:30-kor asztalhoz kellett ülnünk reggelizni, legyen az télen vagy nyáron, és ebben drága édesapánk adott nekünk példát, aki 7:10-kor elindult otthonról, hogy elérje a 7:20-as vonatot Londonba, (és ezt sohasem anélkül tette, hogy ne olvasott volna nekünk az Igéből,  és ne imádkozott volna velünk), hogy 8:30-ra beérjen az irodájába … Túlságosan sok fiatalnak ma az életvitele nagyon helytelen. Iskolában, egyetemen, munkahelyen muszáj nekik pontosnak lenniük; de amint elkezdődik a vakáció vagy a szabadság, egy olyan állapotba süllyednek, ahol az időt és a mások iránti előzékenységet teljesen figyelmen kívül hagyják, és órákat pazarolnak el reggel az ágyban. Ez az erkölcsi érzékük hiányát mutatja a bölcs és helyes dolgok cselekvése iránt; csak addig pontosak, amíg annak kell lenniük, és egyáltalán nem azért, mert ez így helyes és jó. Mégis, azok közül a dolgok közül, amelyeket használunk, az idő a legértékesebb, mert egy részét minden más cselekedetre kell fordítani. Gladstone-nak a St. Andrews Egyetem diákjaihoz intézett szavai maradandó benyomást tettek rám. Emlékezetből tudom idézni őket: „Uraim, hadd ajánljam önöknek az idővel való takarékosságot. Legnagyobb várakozásukon felüli kamattal fog önöknek fizetni.” (G.H.Lang, 33. old)

 

Az ókori időkben egy körülbelül tizenöt éves gyermek szomjúságtól haldoklott Palesztinától délre a sivatagban, egy bokor tövében. Azt olvassuk, hogy „Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott ahol volt” (1Móz. 21: 17), és vezetést és szabadítást küldött. Eltelik háromezer hétszáz év, de mi ez az Örökkévaló számára? Ő újra letekintett egy gyermekre, aki bajban volt, és vezetést és szabadítást adott. Nem tudom, hogy ez vajon az Ő saját jó Szelleme volt-e, aki azokat a szavakat az elmémbe súgta, vagy pedig angyal által szólt, mint Hágárnak Iszmáelről azon a napon, ott a sivatagban; de azt tudom, hogy az a megtapasztalás döntő tényezővé vált számomra az elkövetkező hatvan évben. Mint szüntelen várakozás kísért végig, mint valami, amit egyszerűen és erőlködés nélkül magától értetődőnek vettem, hogy Ábrahám Istene munkálkodni fog, szólni fog, vezetni fog, segíteni fog, és hogy a Biblia az a közvetítő eszköz, amelyet Ő üzenetei számára használni akar…  Sok őszinte és nem őszinte kétkedővel találkoztam már, és sok istentagadó irodalmat olvastam olyanoktól, akik a hit ellenségeinek vallották magukat, vagy kevésbé őszinte modernistáktól, akik keresztyénnek tüntették fel magukat; de éleselméjűségük és álokoskodásuk sohasem tévesztették meg, vagy nyugtalanították a lelkemet. Ismerem azt az Istent, akiről azt mondják, hogy nem létezik; hallottam a hangját abban a könyvben, amelyet becsmérelnek, nem is csak egyszer hallottam, hanem sok-sok alkalommal.  (34. old.)

 

Az egészséges és boldog élet legfőbb titka az, hogy „meglenni nélküle”. Wesley szavai mélységesen igazak és gyakorlatiasak: „Folyamatosan azon kellene fáradoznunk, hogy megszabaduljunk azoktól a hasztalan dolgoktól, amelyek körül vesznek minket; Istenünk általában hasonló módon rövidíti meg lelkünket a fölösleges dolgoktól, ahogyan mi a mi testünket.”  Az ilyen állapot, mint a féltékenység, keserűség, kapzsiság, ingerlékenység, lehangoltság a léleknek a fölösleges dolgai, olyan állapotok, amelyek egyszerűen fölöslegesek az igazi jólétünkhöz, sőt, annak tönkretevői. A test önző kényeztetése táplálja ezeket, és fel kell hagyni velük, mielőtt le lehet őket metszeni. (G.H.Lang, 35. old)

 

Azt követően, hogy önvizsgálatot tartottam és az Igét kutattam, megkaptam a megígért vezetést. A belső Hang újra szólt és ezt mondta: „Mindent, amit csak cselekesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala” (Kol. 3:17). Ez megvilágosította és eldöntötte a dolgot. Szívem azonnal ezt válaszolta: „Nem mernél odamenni abba a visszataszító kocsmába, …ahol férfiakat és nőket segítenek abban, hogy gyorsabban rohanjanak a pokol felé, mint kellene, és azt mondani annak a dagadt bárpultosnak, hogy az Úr Jézus nevében azért jöttem, hogy elrendezzem ennek az épületnek az újjáépítését, ha tűz esetén leégne, hogy maga folytathassa ezt az üzletét, és hálát adok Istennek és az Atyának, hogy ezt megtehetem.” …Láttam, hogy Isten nincs velem munkámnak ebben a részében, ezért nem maradhattam tovább ebben a helyzetben…. Megírtam a felmondásomat, és a tinta még nem száradt meg teljesen, amikor egy nyugodt, mindent átjáró békesség költözött a szívembe. A legkisebb nyugtalanság sem maradt bennem: tehát ez már valaki másnak volt a gondja, nem az enyém, oly gazdagon beteljesült az ígéret: „Kinek szíve/elméje Reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik” (Ézs. 26:3).

Az ilyen megtapasztalásnak a lélektana elég egyszerű. Az a férfi, akinek olyan jogi problémája van, amelyet nem tud megoldani és nyugtalanítja őt, odamegy az ügyvédhez, akinek a képességeiben és becsületességében teljesen megbízik, az ügyet a gondjaira bízza, és megkönnyebülve érzi magát, mert hiszi, hogy az ő ügye mostmár jó kezekben van. Péter inti a szenvedő szenteket, hogy ajánlják életük megtartását a hűséges Teremtőnek, azt cselekedve ezzel, ami helyes az Ő szemei előtt (1Pét. 4:19). Miután ezt megteszik, a szív megkapja azt a megnyugtató bizonyosságot, hogy minden jól van. Hogyan is lehetne másként, amikor ISTEN rendel el mindent?

Ézsaiás és Pál hasonló harci képeket használnak, hogy ezt megtanítsák és megmagyarázzák. Az előbbi egy olyan vidék képét tárja elénk, amelyet a kegyetlen ellenség lerohan, és az emberek a védtelen majorságból a megerősített városba menekülnek. Miután kapuin és falain belül vannak, a félelmet felváltja a békesség.  „Erős városunk van nékünk, szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt! Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hűség megőrzője. Kinek szíve (angolból: elméje) reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik; bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában örök kőszálunk van” (Ézs. 26:1-4). A „szív” (elme) szó alatt lehet a képzelet szót érteni. Aggodalmaink nagy része nem is igazán valódi körülményekből származik, hanem abból, amitől félünk, hogy bekövetkezik; ezek a képzeletünk kitalációi: „Nagyon sok bajom volt az életben, de nagy részük sohasem következett be.” A hit a jövőt, a holnapot nem fantomképekkel tölti meg, hanem ISTENNEL, és ezért békessége van. Pál egy kicsit változtat a képen. Úgy tekint a belső életünkre, mint egy olyan városra, ahova a félelem és gond be akarnak törni, és mindent fel akarnak dúlni, de Istennek a békessége őrt áll, amely megvédi a szíveinket és gondolatainkat. Az Úr maga van ott közvetlenül a közelben; fordulj Őhozzá, mondd el Neki szükségeidet és próbáidat, köszönd meg Neki végtelen irgalmát, amit már oly sokszor megtapasztaltál a múltban és jelenben; és az Ő közelségének, hűségének, elégséges voltának tudata be fog tölteni téged Istennek a békességével (Fil. 4:5-7). (54-55. old.)

 

Felkérték (Dr. A. T. Piersont) arra is, hogy hívő munkatársak egy csoportjának tartson egy kis beszámolót az életéről. Elmondta nekik, hogy egyszer egy előkelő gyülekezetnek volt a lelkésze, ahol nem volt szellemi megmozdulás. Miután elégedetlenné vált ezzel a halott állapottal, és imádkozott ezért, az Úr úgy kezdett válaszolni, hogy az impozáns épület kigyulladt, és kiégett. Az egyetlen szoba, ami megmaradt, a dolgozószobája volt, ahol a könyvei és papírjai voltak. Ez a szerencsés sorscsapás a színház épületébe kényszerítette őket a vasárnapi istentiszteletekre, ahol Isten hatalmasan munkálkodott a mostmár felkavart és felébresztett emberek között. Istennek megvannak az Ő hatékony eszközei a szántáshoz az aratás reményében.

Hívők egy csoportja megkérte Dr. Piersont arra, hogy vázolja fel nekik, mit tart ő a gyülekezet számára újszövetségi alapszabálynak. Miután ezt megtette, felkérték arra, legyen a lelkipásztoruk. Boldogan el is fogadta volna, hogy bizonyítsa, az alapszabály működőképes. Ám ugyanakkor az Úr világossá tette számára, hogy egy másik gyülekezet volt az általa számára kijelölt szolgálati terület, tehát odament. Ebben a gyülekezetben volt három vagyonos ember, akiknek egyáltalán nem tetszett, hogy az új lelkész szellemi beállítottságú, és ellene van az Isten házában megtűrt testiességnek /világiasságnak, amiben ők örömüket lelték. Egy akarattal arra adták magukat, hogy mindenben keresztbe tegyenek neki, és a helyzet nagyon nehézzé vált. Dr. Pierson nem tett semmit sem, csak annyit, hogy elmondta a gyülekezet Fejének, hogy Ő volt az, aki őt idehozta, és mellette kell állnia, és cselekednie. Nagyon rövid időn belül az Úr valóban cselekedett, mégpedig drasztikusan. Egy héten belül mind a három kikerült a gyülekezetből.  Az egyiket nyilvános botrányon kapták, a másikat sikkasztáson érték, a harmadikat pedig valami hasonló törvénysértésen, aminek a jellegére már nem emlékszem pontosan. Az Úr még ma is hatékonyan tud cselekedni Anániással és Diotrefésszel.

Neville Sherbrooke tiszteletes meghívott több lelkészt és még másokat is, hogy találkozzanak egy közös reggelire Dr. Piersonnal, Cliftonban. (Dr. Pierson) azzal kezdte, hogy bár előtte kérte az Urat, hogy mi legyen a téma, csak ott és akkor helyeződött a szívére, hogy  Pálnak az efézusi vénekhez intézett búcsúzó szavairól beszéljen, az Apcsel. 20-ból. Ahogy a végén együtt mentünk el, azt mondta, hogy azt gondolja, az Úr az összegyűlt igehirdetőknek bizonyítékát akarta adni annak, hogy a Szent Szellem hogyan van segítségünkre, hogy alkalomhoz illő üzenetet szóljunk.

Dr. A. T. Pierson elmondta, hogy amikor befejezte a főiskolát, és néhány kitüntetést is kapott, azt gondolta, fel van készítve a szolgálatra. Mivel tanult logikát és szónoklattant, bárkit meg tudott győzni. De meg kellett tanulnia azt, hogy a „Szellemnek a megmutatása” (1Kor. 2: 4) az, amely elengedhetetlen és hatékony. Egy mondat abból a beszédből kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem: „Van egy mondásunk: Magna est veritas et praevalebit  – Nagy az igazság és uralkodni fog. De ez ebben a korszakban soha sincs így. Ebben a korszakban az igazság mindig a kisebbségnél van; és effelől oly annyira meg vagyok győződve, hogy ha azon veszem észre magam, hogy a többséggel értek egyet valamiben, akkor gyorsan átsietek a másik oldalra, mert tudom, hogy tévedek.”

Egy amerikai tudósító idézi ezeket az elismerő szavakat egy másik amerikaitól, Dr. J. P. Masse-től: „Dr. A. T. Pierson elméje egy intellektuális óceán volt, amelyből minden gondolatfolyam eredt, és amelybe minden gondolatfolyam torkollott.” Ez a hatalmas, kiművelt, jól-raktározott elme teljesen Isten dicsőségének és az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak volt szentelve.

Az ilyen jellemet és szolgálatot csak magas áron lehet megszerezni. A brisztoli Mr. G. F. Bergin elmondta nekem, hogy Dr. Pierson, akit ő jól ismert, egyszer egy jómódú gyülekezet pásztora volt, magas fizetéssel (évi 2000 font), városi és vidéki házzal együtt. Azt mondta feleségének, úgy érzi, ez az életmód nem alkalmas arra, hogy gyermekeiket az Úrnak neveljék. Ezért ott hagyták azt a gyülekezetet, és egy olyan lelkészi állást fogadott el, ahol évi 600 fontot kapott, és házat nem. Az Úr válaszolt, és egész családja örömet jelentett neki, és az Úr munkájának szentelték életüket. Amikor eljött az ideje, utazó szolgálatra adta magát, az anyagi szükségletekben az Úrra hagyatkozva, Goerge Müller példája alapján. Dr. Piersonnak Geroge Müller életéről szóló könyvének az előszavában ezért írhatta azt James Wright, hogy úgy érzi, Dr. Piersonnak kellett megírnia a hit eme emberének hivatalos életrajzát, mert ő ezt a meggyőzés hevével és erejével tudta tenni. (60-61. old.)

 

Itt van annak az egyetértésnek egy illusztrációja, amely biztosítja az imameghallgatást. Ez nem csupán emberi egyetértés, hanem olyan, amelyet a Szent Szellem munkált ki. Lehet, hogy a hívők egy bizonyos dologban nem tudják megérteni Istennek a gondolatát/akaratát, és lehet, hogy egyetértenek abban, hogy rosszul kérjenek. De a Szellem tudja, mi Isten akarata, és mi a szándéka; Ő tudja a lelkeket/elméket összehangolni azzal a szándékkal, és ezután az imádságuk Isten akarata szerinti lesz, és bizonyosan meg is adatik, amit kérnek (1János 5:14-15). A „szimfónia” mint zenei szakkifejezés van itt  „egyetértés”-nek fordítva. A Szent Szellem a karmester, aki megérinti a szíveket, akik lehet, hogy elhelyezkedésüket illetően messze vannak egymástól, mint a zongora basszus és szoprán billentyűi, és harmóniába hozza az ő vágyaikat Istennek az akaratával. Ezért alapvetően fontos, hogy fogékonyak legyünk a Szent Szellem érintésére. ( 57. old.)

 

Ez a fájdalmas epizód megmutatta nekem annak a megjegyzésnek az igazságát és bölcsességét, amit a Bethesda gyülekezetből James Wright, George Müller veje és az Árvaházak vezetésében egyben útódja is, tett nekem. A pásztori és felvigyázói/püspöki felelősségekről beszélgetve, amelyeket készültem átvenni, ezt mondta: „Ne feledd, hogy tekintélyed tisztán erkölcsi alapokon áll, és amint az vitathatóvá válik, tekintélyed elveszíted.” A király hatalmat tud gyakorolni katonái által, a bíró a rendőrség által, de egy gyülekezetnek a véne nem rendelkezik ilyen erőforrásokkal a lázadókkal szemben, hacsak Pálhoz hasonlóan nem képes mozgósítani a mennyei Bíróság rendőrségét (Máté 18: 18; 1Kor. 5: 3-5; 1Tim. 1: 19-20). Ebből meglátható, hogy elengedhetetlen, hogy az Isten házának előljárója fenntartsa azt a magas erkölcsi jellemet és méltóságot, amit az 1Timóteus 3 és Titusz 1 előír az ilyenek számára; mert csak az ilyen tud „inteni, feddni teljes méltósággal”, úgy, hogy ne vessék meg (Titusz 2: 15), és csak az ilyennek a döntését hagyja jóvá a mennyei Bíróság. (74. oldal)

 

Ha azt akarjuk, hogy a hit növekedjen, próbákkal kell edzeni; ha azt akarjuk, hogy rendkívüli módon növekedjen, rendkívüli módon kell megpróbálni. Kegyelmes Atyánk ezt pénzügyi dolgainkon keresztül tette meg. (77. old.)

 

Egy este egy szakmabeli csavargó jött be kéregetni. Miután meghallgattam kiagyalt történetét, adtam neki egy hatpennist, és megkérdeztem: „Most mennyi pénze van?” „Hat penni, uram, az ön jóvoltából.” „Tudja, hogy maga most hat pennivel gazdagabb, mint én?” „Mire gondol, uram?” „Arra, hogy én most odaadtam magának az utolsó hat pennimet. Én most tulajdonképp szegényebb vagyok magánál. De a különbség közöttünk ez: nekem van egy gazdag mennyei Atyám. Ő arra tanított engem, hogy segítsek azokon, akik szükségben vannak; és nekem csak oda kell mennem Hozzá, és elmondani, hogy úgy tettem, ahogyan Ő kívánta, aztán megkérni Őt arra, hogy segítsen nekem, ahogyan Ő megígérte, és Ő mindig meg is teszi. De amikor maga le van égve, akkor magának házalni kell menni, hazugságokat kitalálni, és koldulni.” Ezt egy rövid felszólítás követte, hogy keresse Istent önmaga számára. Sohasem jött vissza, de meglepő lenne, ha valaha is elfelejtené ezt az interjút. (78. old.)

 

 

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s