Egy elrendelt élet 2. rész

Részletek G. H. Lang An Ordered Life (Egy elrendelt élet) c. önéletrajzi írásából:An Ordered Life

Elhatároztam, hogy Isten Szavát következetesen fogom olvasni. A Bibliát azóta olvastam, mielőtt még bármi mást olvastam volna, de felületesen. Felmerült bennem, hogy talán nem olvastam el mindent, és ebből kifolyólag lehet, hogy vannak dolgok, amiket az én Istenem és Atyám el akart mondani nekem, amit nem tudtam. Természetesen ennek az egyszerű gyógymódja az, hogy elolvasni elejétől végig. Huszonnégy éves lehettem. Anélkül, hogy a nehezebb szakaszokon töprengtem volna, öt hónap alatt elejétől végig elolvastam.

Az első benyomásom az volt, hogy madártávlatból láthattam meg a világ történelmét Istennek a szemszögéből. Megfigyelhető volt, hogy Ő keveset vagy semmit sem mondott azokról az ókori eseményekről, melyekről emberi történészek sokat mondtak és mondanak, viszont sokat mondott azokról a személyekről és eseményekről, amiket ők figyelmen kívül hagynak. Ábrahám és Mózes erre példák. Csak az Isten céljaiban fontos események voltak kiválasztva és lejegyezve. Az emberi bölcsesség nem tudta felismerni ezeknek a személyeknek és történéseknek a fontosságát, és ezért figyelmen kívül hagyta őket.

Amikor elérkeztem az 1 Koritus 2:12-höz, ezt olvastam, “Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk”, beleértve “Istennek a mélységeit is” (10. vers). Ez azt jelentette, hogy a Könyv Szerzője, az igazság Szelleme velem volt, hogy megnyissa számomra még Istennek a mély titkait is, amelyeket abban közölt. Ez olyan volt, mintha egy tanulónak az általa használt tankönyv írója lenne a magántanára. Nyilvánvalóan ő mindent meg tud magyarázni neki, amit a könyvében leírt. Innentől minden már csak a diák befogadóképességén és szorgalmán múlik. Attól az órától fogva rászántam magam a Biblia aprólékos tanulmányozására, bizalommal és eltökéltséggel.

Mivel az Ószövetség sokkal hosszabb, mint az Új, úgy éreztem, nem lenne tanácsos mindig Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig végigolvasni, mert sokáig érnék oda azoknak a részeknek a tanulmányozásához, amelyek közvetlenül a keresztyénekhez szólnak. Erre az volt a gyógymód, hogy a kettőt egymás mellett párhuzamosan olvastam, és amikor a végére értem, visszatértem az 1Mózeshez és Mátéhoz. Ezt a gyakorlatot követtem naponta az elmúlt több mint ötven évben, és nem éreztem sem szükségét sem előnyét bármilyen más bibliaolvasási tervnek vagy elrendezésnek. Ez egyszerű és átfogó is egyben. Megvan az a további előnye, hogy a Szentírás minden témájával abban az arányban foglalkozom, amennyit a Szent Szellem annak szánt, és így a tanuló minden egyes témát olyan gyakran és olyan hosszan tanulmányoz, ahogyan az a Könyvben található. Az elme így megőriztetik az egyoldalúságtól, és elkerüli azt a gonoszt, hogy egyetlen tárgynak az embere legyen. Az igazság egyetlen teljes egész, és minden egyes különálló igazságot az egészhez való viszonyában és arányában kell megérteni. Így tehát Isten gyermeke Isten emberévé válik, minden jó cselekedetre felkészített lesz, és fog tudni másokat is bátorítani és felkészíteni (2Tim. 3:14-17).

~ ~ ~

Irodámnak voltak egyéb hasznos elemei is. Kifejlesztette annak fortélyát, hogy hogyan lehet kellemesen együtt dolgozni különböző típusú emberekkel, akik mindig ott vannak a közelben. Egy olyan szobában dolgozni, ahol ott vannak még sokan mások, elősegítette azt az erőt, hogy a saját munkámra koncentráljak, és ne figyeljek a környezetemre. Ez felbecsülhetetlen felkészítést jelent elmélyült olvasásra a vonaton, vagy az elmének az önmagában való elcsendesedésére, és az Istennel való közösség gyakorlására, mialatt mások ott vannak körülöttem. Így lehet a gondolatok fölött uralmat nyerni. Gladstone (az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke) mondta, hogy amikor bezárja hálószobája ajtaját, kizárja a politikát. Elméje nem maradt az Alsóházban, mialatt a teste az ágyban volt. Az elme gépezete fölötti ilyen uralom komoly és állandó fegyelmet igényel. Sok esetben kellett egyetlen nap során több üggyel is foglalkoznom. Azt a szokást alakítottam ki, hogy egyenként foglalkoztam velük, és amint eltettem a papírokat, velük együtt a fejemből is kitettem őket, hogy a következő ügyre tudjak koncentrálni. A rendszertelen, kapkodó gondolkodás időt vesztegető és pontatlan, a hibák termékeny forrása. A dologtalan elme számára a Sátán hiábavaló gondolatokat talál.

A Galata 5:22-ben a Szellem gyümölcseként az első a szeretet, az utolsó az önfegyelem. Az előbbi az utóbbi nélkül sajnos nincs kiegyensúlyozva és csonka. Az önfegyelemnek ott kell kezdődnie, ahol minden tevékenység kezdődik, a gondolatokban. Az agynak nem kellene olyan motornak lennie, ami magától elrohan, mert az irányítója nincs szolgálatban. Amikor ilyen uralmat nyerünk fölötte,  akkor azt a gépkezelő tetszése szerint megállíthatja, és hagyhatja nyugodni. A túlhajtott motor túlmelegszik. Az olyan elme, amely sohasem nyugszik meg, könnyen gerjeszt felfűtött érzéseket, haragot és más olyan állapotokat, ami ártalmas saját magának és másoknak is. Ez a képesség, hogy megálljt parancsoljunk gondolatainknak, amikor akarjuk, a legfőbb titka annak a nagyon értékes egészség-helyreállító áldásnak, hogy aludni tudjunk, amikor akarunk.

Az önfegyelemnek ki kell terjednie minden tevékenységre. Kiváló terv abbahagyni egy könyvnek az olvasását, amikor egy lenyűgöző vagy izgalmas szakasznál járunk. Ha nem tudjuk abbahagyni az olvasást, az legalább annyira ártalmas rabszolgaság, mint amikor valaki nem tudja abbahagyni a dohányzást, vagy a beszédet, vagy az ivást. Azt tapasztaltam, hogy Lorna Doone annyira izgatta az elmémet, hogy már nem tudtam irányítani, ezért becsuktam a könyvet Jan Ridd farmja megtámadásánál, és több évig nem nyitottam ki újra. A sakk annyira lekötötte a gondolataimat, hogy az elmém akkor is a problémák megoldásával foglalkozott, amikor a figyelmemet másra kellett volna fordítani, ezért abbahagytam. Hamarosan azt követően, hogy Bristolba kerültem, egy olyan család fogadott be, ahol négy fiatal gyermek volt. Azt az űrt, amit négy húgom és öcsém hiánya okozott, ők töltötték be, és azt vettem észre, hogy nem könnyen hagyom el a ház ajtaját. Elhatároztam, hogy nem lépek be újra addig, amíg képes nem leszek arra, hogy olyan könnyen elhaladjak mellette, mint amilyen könnyen belépnék rajta.

Ezek ártalmatlan és jó dolgokban tanúsított önfegyelem példái. Aki az önfegyelmet ilyen dolgokban gyakorolja, az annál inkább megkapja Isten Szellemének a segítségét, hogy az elme és a test olyan szokásai fölött uralkodjon, amelyek bűnösek. Míg az önfegyelem így uralja a belső és külső embert, addig az ‘én’ nem tud behatolni az élet céljaként; a lelket szabaddá teszi, hogy másoknak szolgáljon, amely a szeretet élete; tehát a Szellem első és utolsó gyümölcse összekapcsolódik, hogy létrehozza, körülövezze és megelevenítse az összes többi erényt.

~ ~ ~

Moody és Sankey hozta létre a misszió eme modern típusának mintáját. Nincs kétség affelől, hogy első próbálkozásuk Istentől való volt. Harminc vagy annál is több évvel később magam is találkoztam olyanokkal, akik akkor tértek meg.  Meglehet, hogy sok azt követő próbálkozás az első utánzásaként emberi és nem isteni szervezés volt. Dr. Pierson Sankey személyes barátja volt, de énekeskönyvéről ezt mondta nekem: „Erős ott, ahol gyengének kellene lennie, és gyenge ott, ahol erősnek kellene lennie.” Szükséges visszamennünk az eredeti apostoli tervezéshez: ők az Úrra vártak, hogy minden munkájában Ő kezdeményezzen, legyen az különleges vagy hétköznapi. Ha Ő Pált Korinthusba küldi, akkor azt fogjuk látni, hogy Neki sok népe van ott. Ha Ő nem engedi Pálnak, hogy Efézusba menjen, az azért van, mert a munkálkodás ideje ott még nem érkezett el. Az Ő irányítása, amikor azt elfogadjuk, valóságos és tökéletes.

~ ~ ~

Ennek (szellemi állóképességnek) legfőbb forrása Krisztusnak mint az életünknek tapasztalati megismerése volt, a titka pedig a következő: először is nagyon sok jó táplálék – az élő Ige, Istennek az írott Igéjén keresztül; másodszor, tiszta légkör – Istennek a jelenléte az imádság által kimunkálva; aztán, a keresztyén szolgálat tevékenységeiben megszerzett egészséges gyakorlat, amelyet már vázoltam. Ahol ezek a tényezők gyülekezetet kapnak, akkor ott meg tudnak nyerni, tartani és nevelni fiatalokat – mellékes célok és vonzó programok nélkül.  Nincs is más fontosabb dolog, mint hogy a gyerekek magában a családi körben találják meg kellő érdeklődésüket, körzeti programok nélkül. Unityben, szellemi szempontból a legkevésbé segítő elem a Keresztyén Törekvő Csoportok voltak. A vezetők hatékonyak és odaszántak voltak, és fáradozásuk sem volt hiábavaló; de minden gyülekezetközi szervezetben van egy erőteljes hajlam, hogy a szívben azt az érzetet keltse, hogy ahhoz a nagyobb, külső szervezethez tartozik, nem pedig a helyi gyülekezethez. Ezt ötven éven át megfigyeltem, mind az összes különféle Csoportokban, és a hasonló ifjúsági mozgalmakban, melyek manapság oly nagyon megszaporodtak. Hála legyen Istennek azokért a fiatalokért, akiket ezek a közvetítő eszközök Krisztushoz hoztak; de gyerekkoromtól egész mostanáig, idős koromig legalább ugyanannyit láttam üdvösségre jutni a megszokott gyülekezeti élet és közösség során, és az azt követő növekedésük és stabilitásuk általában sokkal jobb volt, mint bárhol máshol, Isten gyülekezetén, a helyi közösségen kívül. Az utóbbi az egyetlen közösségi szféra, amit az Újszövetség elismer, és amelyet természetesen Isten leggazdagabb áldása kísér. Ha megkérdezik, mit lehet tenni a fiatal hívőkért, amikor a gyülekezet unalmas és élettelen, a válasz ez: Elevenítsd meg! Ne kezdj el holmi emberi szervezetet annak reményében, hogy majd az megadja (talán helyettesíti) azt a hatáskört, amit Isten teremthet meg. És a haldokló gyülekezetek megelevenedhetnek, ahogy majd később látni fogjuk ebben a könyvben.

Az emberek által kitervelt szervezetek másik irányvonala, amely ma oly általános, egy rejtett de észlelhető degenerációt, elkorcsosulást idéz elő a keresztyén fiatalokban, mindkét nemben. Szinte alig valószínű, hogy kimunkálja azt az életerőt és kitartást, amit az előbbiekben hangsúlyoztam. Meghívtak, hogy beszéljek egy ifjúsági összejövetelen egy gyülekezetben. Körülbelül hatvanan voltak jelen, tizenhéttől harmincöt évesekig, ígéretes fiatal anyag. Az első háromnegyed óra énekléssel telt. Az egy dolog, hogy a kórusénekek bizonyos igazságokat véshetnek a gyermekek elméjébe, még akkor is, ha ennek jótékony hatása nem egyenértékű azzal, ha olyan énekeket tanítunk nekik, amelyek komoly alapigazságokat tartalmaznak, mint amiken közülünk néhányan gazdagodásunkra felnőttünk; de az, hogy az említett korú és típusú hívők ezt akarják, az szánalmas, főleg, ha az előénekes erőteljesen arra törekszik , hogy az énekeseket felvillanyozza egy pusztán emberi lelkesedés szintjére. A szívet sem készíti fel egészségesen arra, hogy az azt követő igemagyarázatból profitáljon.

Az összejövetelt követően azt mondtam a vezetőnek, hogy gyermekkoromban,  ha azokat a fiatal fiúkat és lányokat, akikkel együtt voltunk, meghívták volna, hogy háromnegyed órát énekléssel töltsenek, sértve éreztük volna magunkat, mintha az időnknek nem lenne magasabb rendű értéke, vagy nem akarnánk semmi jobbat. Igenis akartunk valami jobbat; azt akartuk, hogy megnyíljon az Ige számunkra, Istennek és az Ő Fiának megismerésére, és nem volt szükségünk semmi másra, és nem is akartunk semmi mást. A pusztában Isten Izrael számára csak mannáról és vízről gondoskodott. Amikor más étel után sóvárogtak, „Megadta nekik amit kívántak, és ösztövérséget (sivárságot, soványságot) bocsátott lelkükbe” (Zsolt. 106: 15). Mert a hívő számára Isten csak Krisztust és a Szellemet adja, más étel szükségtelen és káros. Ismertem egy elég fiatal fiút, aki, amikor megtudta, hogy diavetítés lesz az éves ifjúsági találkozón, sajnálkozott, és azt mondta, inkább azt szeretné, ha igei tanítás lenne.

~ ~ ~

George Rogers egyik igehirdetése erről az egy mondatról szólt: „Pál maga gyalog akarván jönni” (Apcsel. 20:13). A következő tanulságokat vonta le belőle:

  1. Pálnak megvolt a saját véleménye. Az igehirdető nem lehet gyenge jellemű, akit az emberek szeszélyei és véleménye ide-oda hajt.
  2. Pál mindig úton volt. A szolga nem lehet rest.
  3. Pál fontosnak tartotta a jó fizikai kondíciót. Ezen alkalommal gyalog akart menni. Az igehirdető nem lehet mindig a dolgozószobájában, vagy a szószéken, és nem kell mindig a híveket látogatnia. Nem szabad elméjét túlterhelnie, testét pedig elhanyagolnia. Sétáljon, vagy legyen neki egy műhelye vagy kertje.
  4. Pál fontosnak tartotta az egyedüllétet. „Ő maga gyalog akarván jönni.” Mivel egy megrakott hajón másokkal volt összezsúfolva, ezért gyalog akart menni egyedül a szárazföldön, amíg a hajó tovább vitorlázott, és így tudott időt szakítani arra, hogy egyedül legyen Istennel.

Ez jutott eszembe, amikor elhaladtunk emellett a szárazföld mellet (a Dardanelláknál), amikor Isztambulból Athénbe hajóztam.

~ ~ ~

A Unity-ben töltött időszak nemcsak közvetlenül gyümölcsöző volt mások életén, hanem olyan időszak volt, amikor a rendszeres és nyugodt élet lehetővé tette számomra, hogy a Szentírás alapos tanulmányozásának az alapjait megvessem. Többek közt, és a napi folyamatos igeolvasással együtt, a Revised Version-t Mózestől a Jelenések könyvéig szóról szóra összehasonlítottam három másik verzióval. Az egyik a Veriorum Biblia volt, tudományos munka, jegyzetek formájában megadta a változatokat a héberben és a görögben, amit a különböző kéziratok kértek, és a fordítási változatokat, amiket különböző tudósok támogattak. A másik Newberrynek az Englishman Bibliája volt,  széljegyzeteket adott sok szónak a szigorú jelentéséről és javasolt módosulatokról. Nem sok haszna van Newberry széljegyzeteinek, ami ne lenne megtalálható a Revised Version-ben. Ami az ő közreműködésében segítséget jelent, az az eredeti kéziratok nyelvtani részleteiről diakritikus jelekkel adott közlései.

A harmadik verzió, amivel összehasonlítottam, az J. N. Darbynak az Új Fordítása volt. Mivel szándékosan szó szerinti, ezért nem zökkenőmentes angol, de Isten szavainak a jelentését annyi teljességgel és pontossággal adja vissza, amennyire egy fordításban lehetséges, és megítélésem szerint a független fordítások közül szellemi szempontból a legértékesebb. Úgy gondolom, hogy noha az ilyen fordítások között az első, az utóbbi időben ez marad a legjobb. Az Authorized Version-től eltérő változtatások, amiket Darby tett, sokkal inkább szorosabb egyetértésben mintsem ellentétben állnak a Revised Versionnel.

Ezeknek és az azt követő tanulmányozásoknak az általános következménye az lett, hogy megszilárdította bennem a bizalmat a Revised Version iránt. Bármelyik szakterületen végzett egyetlen emberi munka sem tökéletes. Jó lett volna, ha a fordításvizsgálók még alaposabban vizsgáltak volna, ahelyett, hogy gátolta őket az a szabály, hogy amennyire lehetséges munkájukat a 17. századi elavult angol nyelvhez hasonlítsák: de összességében véve, az angol fordítások közül az ő verziójuk a legmegbízhatóbb mind általános mind nyilvános használatra.

~ ~ ~

Egy sima arcú, sima beszédű kérdező azt kérdezte, hogy az eleve ismerésben nincs-e benne az eleve elrendelés is. Ha jobban kifejtette volna, akkor valószínűleg azt hangoztatta volna, hogy egy ember nem tudja előre, hogy egy esemény bizonyosan bekövetkezik-e, csak akkor, ha hatalmában az, hogy azt az eseményt ő idézze elő, és szándékában is állna előidézni azt.

Mr. West megkért, hogy válaszoljak. Ez a gondolat új volt a számomra. Mint amikor Nehémiásnak a király hirtelen egy alkalmatlan kérdést tett fel, „imádkoztam a menny Istenéhez”,  és rádöbbentem, hogyha erre a kérdésre a válasz igen, akkor az ateista azt mondaná, hogy tehát akkor Isten a bűn szerzője, és neki kell a legfőbb Bűnösnek lennie.

Hogy pontosítsam, miről is volt szó, megkérdeztem, „Ön ezt a kérdést általánosságban érti, vagy egy konkrét esetre?” „Csak általánosságban” – válaszolta. Akkor ezt mondtam, „Ebben az esetben a válasz: nem; mert lehet, hogy előre tudom, hogy egy betörő be akar törni a házamba, de ezt nem én rendeltem el előre.”

A kérdező nyilvánvalóan zavarba jött, és nem firtatta tovább a témát, de az elnök, a Társaság vezetője ezt mondta, „Az ön Könyve ön ellen szól”, és a Róma 8: 29-re utalt, „akiket eleve ismert, azokat eleve el is rendelte.” A Szentírás pontos és aprólékos ismerete alapvető. Azt válaszoltam, hogy a szöveg nem azt mondja, hogy „akiket eleve ismert, tehát azokat  eleve elrendelte” hanem „eleve el is rendelte” , és hogy az „is” azt mutatja, hogy az eleve elrendelés hozzáadódott, nem pedig benne foglaltatott az eleve ismerésben. Erre nem jött válasz. Az eleve elrendelés témáját a World Chaos című könyvemben hosszabban kifejtem.

~ ~ ~

Amint az ilyen gyakorlat által az elme elsajátította a logikus bánásmódot, biztonságossá és segítőkésszé válik arra, hogy magasztos igehirdetési jegyzeteket készítsen. Akkor az ember egyre jobban a Szent Szellemre hagyatkozik témáért, kifejtésért, értelmezésért, szavakért, kijelentésért. Ő felhasználja a már fegyelmezett elme és beszéd természetes eszközeit, és felhasználja azokat mint az Ő cselekvésének edzett és irányítása alatt lévő közvetítőjét, a lelkiismeretre, az intellektusra és az akaratra. Akkor a prédikálás nem csak logikus, hanem szellemi is, nem csak világosság van benne, hanem kenet is van rajta.

Már hosszú ideje, hogy így vezetve és felkészítve felhagytam azzal, hogy témát keressek a szolgálathoz. Az Urat keresem mintsem témát, és Ő szívesen adja az Ő üzenetét minden egyes alkalomra. Megszokott tapasztalatom, hogy egy téma, egy igeszakasz, egy szövegrész hirtelen előttem áll erőteljesen és világosan. Gyakran, anélkül, hogy erőltetném az elmémet, megvilágosodik előttem, hogy hogyan értelmezzem azt.

~ ~ ~

A délelőtti alkalmon Salwey parancsnok nagyon szeretetteljesen név szerint utalt rám. Ilyen ritkán fordul elő nyilvános konferenciákon, de délután egy másik jóravaló testvér ugyanezt megismételte. Azt hangsúlyozta, hogy a “gonosz” szolga, aki nem használta fel az urától reá bízott pénzt (“A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga… Miért nem adtad az én pénzemet a pénzváltók asztalára?” Lukács 19:22), a hitetleneket példázza, mert, mondotta, Krisztus “gonosz” szóval nem utalhat senkire sem az Ő vérén megvett népe közül. Ahogy befejezte hozzászólását, rám nézett, és ezt mondta: “És te, kedves Lang testvérem, ha bármi mást mondanál, nem hinnék neked.” Csak annyira volt időm, hogy egy pillantást vessek görög Újszövetségemre, aztán ezt válaszoltam: “Őszintén remélem, hogy sem a mi drága testvérünk, sem bárki más nem fog valamit elhinni csupán azért, mert azt én mondom. Isten Igéje álljon előttünk abban, hogy mit hiszünk el. Ami ezt a “gonosz” szót illeti, egy korábbi alkalommal (“Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem. Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon?” Máté 18:32) Urunk ezt egy olyan szolgára vonatkoztatta, akinek minden adóssága megbocsáttatott, de aki nem akart szolgatársának megbocsátani, ami azt bizonyítja, hogy az, akinek a bűnei mint szolgának meg lettek bocsátva, lehet “gonosz”.

~ ~ ~

Coonoorban (India) odajött hozzám egy őszinte, fiatal tanárnő. Panaszkodott, hogy régóta észrevette magán, hogy egyik munkatársára féltékeny. Ha az igazgató kedvesen beszélt vagy kedvesen nézett valakire a társai közül, máris gonosz irigységet érzett iránta. Annyira megkötözte, és annyira tönkre tette belső életét, hogy úgy érezte, vissza kell térnie Amerikába, ha nem nyerhet belőle szabadulást.

Fontos meggyőződni arról, hogy az erkölcsi szférában lévő ilyen betegség nem valamilyen fizikai szerv betegségének a tünete-e. Lehetséges ilyen eset. De az ő esetében semmi nem indokolta, hogy ilyen tényező álljon fenn. Korábban sohasem volt ilyen problémája, és általános jó egészségnek örvendett.

Elmondtam neki, hogy a Biblia magyarázatot ad az ő esetére, de ez szomorú és megalázó a számára. A Jakab 3:14, 15 azt mondja, hogy ahol keserű irigység található, az földi (nem a Mennyből származó); érzéki (nem az új, szellemi természetből fakadó); ördögi (démoni), és hogy kétségtelenül ő ezt észre sem véve, valamilyen módon bizonyára utat engedett egy démon számára, hogy ezzel a gonosz érzéssel megfertőzze.

Ezt követően a szívére helyeztem, hogy ha alázatosan elfogadja ezt mint Isten magyarázatát a dologról, akkor támaszkodhat Istennek az 1János 3:8 ígéretére, miszerint “azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa”. Keserű könnyek közt hajolt meg Isten előtt, kérve a megígért szabadítást, és azonnal és végérvényesen meg is szabadult. Az idézett igeversben a “leront” szó azt jelenti, leoldoz, kiold kötelékből, és annyira szabaddá tesz, mint a tőrből kiszabadított madár, vagy a köteleitől megszabadított fogoly, akit foglyul ejtője kötözött meg.

~ ~ ~

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s