Jákóbból Izrael

Az itt következő bejegyzés részlet Lance Lambert HARC IZRAELÉRT (The Battle Over Israel) c. szolgálatából

Istennek a Gyülekezetre vonatkozó célja nem teljesülhet be a zsidók nélkül. Ővelük kezdődött, amikor a dicsőség Istene megjelent ősatyánknak, Ábrahámnak. Ő két dolgot mondott neki: Belőled nagy nép származik majd, és Benned áldatnak meg a föld minden nemzetségei.

Az Úr visszajövetele fölötti harc nemcsak Jézus bizonyságtételével áll kapcsolatban, hanem Izraelre is összpontosul. A Sátán célja – és jól figyeljetek -, és a sötétség erőinek a célja az, hogy likvidálja Izraelt, mielőtt üdvösségre juthat. Mit gondoltok, miért jött a Holokauszt? Mit gondoltok, miért haltak meg közülünk olyan sokan a legrettenetesebb körülmények között, legalább két millió kisgyermek? Miért? A Sátánnak egy nagy próbálkozása volt, hogy Isten célját meghiúsítsa, hogy lehetetlenné tegye Izrael államának újra felállását. […] Amikor a zsidó nép szívén lévő lepel szétszakad, a szemüket fedő vakság látássá lesz, a megkeményedés, ami rájuk esett, megolvad, olyan harang kongása lesz az, amely a Sátán végét hirdeti. Ezért megtesz minden lehetséges dolgot, hogy ezt a népet likvidálja, mielőtt a csoda megtörténik. Kudarcot fog vallani, teljes kudarcot. És utolsó próbálkozása, hogy ezt a népet megsemmisítse, üdvösségükhöz fog vezetni. Csakúgy, mint az első próbálkozása, hogy likvidálja őket, katalizátorrá lett Izrael államának létrejöttéhez, és a száműzöttek egybegyűjtésére Izrael földjére, ugyanígy ez az utolsó kísérlete, hogy likvidálja őket, megítélésem szerint üdvösségük katalizátorává lesz.

Ez valami csodálatos, hogy Isten ilyen népet alkotott, mint Izrael. Ebből az összetört szívből, ebből a szomorúságból, ebből a fájdalomból született meg egy állam. És el tudjátok képzelni, 61 éves, (2009-ben, – f.m.). Ez alatt a 61 év alatt kilenc háborúja volt, az Iszlám ellenségeink irántunk való gyűlölete egy cseppet sem csökkent. Remélem, hogy legalább amit ma este mondok, a szívetekbe új módon hatol be, amikor a Szent Szellem indít fel benneteket arra, hogy Izraelért imádkozzatok.

[…] A szövetség, amit Isten Ábrahámmal kötött, megáll, ez egy örökkévaló szövetség. És míg van egy generáció, amíg Ábrahámnak magjából egy fizikai generáció él a föld színén, ez a szövetség megáll. Sohasem lett hatálytalanítva, eltörölve, vagy félretéve. […] A szövetség, amit Isten Ábrahámmal kötött, a 15. fejezetben azt olvassuk, hogy feltétel nélküli volt.

Amikor az Úr azt mondta, a hely, ahová a Nevemet helyeztem, hogy ott lakozzék, mit mondott ezzel? Ahol Én Magamat megismertetem, ahol az a város az én kormányzásomat, az én trónomat, az én szavamat, az én célomat, az én Messiásomat, az én Üdvösségemet és az én Királyságomat képviseli. Az én örökkévaló célomat fogja képviselni. Amikor a Biblia végéhez érünk, ez az Új Jeruzsálem, amely a mennyből száll alá, Isten dicsőségével. Valami óriási dolog van itt!  De a régi Jeruzsálem, amíg az a város nem száll le a mennyből, a régi Jeruzsálem még mindig Isten gondolatát, szívét, célját, Isten szavát, Isten igazságát, Isten Messiását, Isten Üdvösségét képviseli.

Nagyon-nagyon közel vagyunk az utolsó eseményekhez, a Paruziához: az elragadtatás, a nagy nyomorúság, az antikrisztus, az Úr végső eljövetele. […] Elérkeztünk, ahogy már néhány éve mondogatom, egy útkereszteződéshez az emberiség számára. Beléptünk az utolsó napokba, Christian Chen testvérem szavaival, a végidők végéhez értünk.

Isten szeretett gyermeke, imádkozz Izraelért! Ez nemcsak az ő megszabadulása, hanem a te megszabadulásod is! Ez nemcsak a te áldásod, hanem az ő megáldatása is lesz. „Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért.”

[…] “Sionból fog eljönni a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat.” Itt valami csodálatos dolog van. Ott van Jákób és Izrael, és a Jákóbból lett Izrael. „És így az egész Izrael megtartatik” és „elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat”. Amikor Jákób szorult helyzetben volt, ott volt Lábán mögötte, Ézsau pedig előtte, és nem volt senki, akihez fordulhatott volna. És amikor egyedül volt, tele félelemmel, megjelent az Úr és tusakodott vele. Hát nem csodálatos, hogy az Úr tusakodott vele? Tudjátok, hogy az Úr gyengévé tette magát? Elisabeth Fischbacher írt egy csodálatos verset erről (a vers címe angolul: He did not prevail, – f.m.), hogy ez Jézus a Golgotán. Gyengévé tette magát, hogy megmenthessen minket. Gyengévé tette magát, azért hogy Jákób – ne mondjátok, hogy az Úr nem tudta volna ledönteni Jákóbot, egy pillanat alatt meg tudta volna ragadni a fülénél fogva, csavart volna rajta egyet, és ki lett volna ütve. Az Úr megtehette volna egy pillanat alatt. De e helyett engedte Jákóbnak, hogy felülkerekedjen rajta, annyira, hogy végül az Úr azt mondta, engedj el, és Jákób azt mondta, “Nem engedlek el, míg meg nem áldasz engem”. És azt kérdezte tőle az ÚR, “Mi a neved?” Mintha az Úr nem tudta volna. Miért mondta ezt az Úr, hogy mi a neved?  Az Úr nagyon jól tudta, hogy ő Jákób. Ő tervezte meg ezt így. Ott volt Lábán mögötte, Ézsau előtte. Az Úr Jákób egész életét ezért az egyetlen pillanatért tervezte. És akkor azt mondta az Úr, “Mi a neved?” Jákób mondhatta volna, hogy Ábrahám unokája vagyok, kiút lehetett volna. Vagy mondhatta volna, Izsák fia vagyok, jó kiút lehetett volna. Ehelyett, először mondta azt, hogy a Csaló vagyok. És abban a pillanatban Isten azt mondta neki, “Többé nem fognak Jákóbnak nevezni, hanem Izraelnek”, Istennel uralkodó/harcoló. Sok verziója van Izraelnek, Isten birtokol, Isten kitart, de ezek mind egy dolgot jelentenek, ez Isten kegyelme.

Tehát az én érzésem ez. Ne imádkozzatok érzelgős imákat, ne féljetek attól, hogy Izrael kiirtással néz szembe, ne féljetek a Közel-Keleten gyülekező viharfelhőktől. Az Úr az! Megragadta Jákóbját, ott van Lábán mögötte, a Hesbollah és Hamasz, és ott van Irán előtte. Ne féljetek. Mert az Úr meg fog jelenni, és végül Jákóbból Izrael lesz. És akkor a zsidó nép minden szenvedése, hasonlóan a Gyülekezet minden szenvedéséhez, dicsőséggé válik majd. Az Úr áldja meg ezt az Igét számotokra.

A teljes igehirdetés pdf formátumban letölthető itt is: HARC IZRAELÉRT

FORRÁS:

http://www.christiantapeministry.com/tape-page.php?id=2799

http://www.lancelambert.org/products.php?Category_Id=2

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.