“Vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani.” Ézs. 7:15.
Urunk vajat és mézet evett; ezért tudta a jót választani, a gonoszt pedig megvetni. Az engedelmességhez nagy erő szükséges! Ha nem Isten tölti be a szívedet első helyen, akkor nem fog sikerülni semmi, külsőleg bármennyire is megfeszíted az erődet. Meg kell tanulnunk naponta Istenhez közeledni, és elvenni a mennyei vajat és mézet (Istennek a kegyelmét és szeretetét), hogy naponként úgy éljünk a földön, hogy a jót válasszuk, a gonoszt pedig visszautasítsuk.
Így szólok ma hozzátok, mert mélyen belül az az érzésem, hogy az Úr eljövetele bármelyik pillanatban bekövetkezhet, és a királyság küszöbön áll. Ezért a kísértések nagyobbak lesznek, a veszélyek megsokszorozódnak, és a megtévesztés még inkább előrehalad. Vegyünk észre egy dolgot: nem számít mi áll előttünk, csak azért fogunk tudni határozott, tiszta szívvel választani, mert ettünk a mennyei vajból és mézből.
forrás: http://www.c-f-p.com/ W. Nee, daily devotional