Ha énbennem maradtok, kérjetek…

Részlet Norman Grubb: Rees Howells Intercessor (Rees Howells, közbenjáró) c. könyvéből Egy este, amikor Rees Howells és barátai a faluból hazafelé tartottak, elhaladtak egy olyan asszonyokból álló csoport mellett, akik még soha nem jöttek el az összejövetelekre. A hangjukról meg lehetett állapítani, hogy ittak. A társaság egyik tagja felsóhajtott: "Hol van az erő, ami megváltoztatja … Ha énbennem maradtok, kérjetek… olvasásának folytatása

Uram, tegyél érzékennyé a Te Igéd iránt

Radu Gavriluț 2024. március 3. Mi a boldogság titka? Az, hogy semmit ne akarj önmagadnak. Kedden a magvető példázatát fogjuk tanulmányozni. Ez a példázat nagyon-nagyon fontos, mert olyan dolgokról szól, amelyek a keresztény élethez kapcsolódnak.  Isten adta az Ő Fiát, az Úr Jézus Krisztust. Őt tette örökössé minden felett. És az Úr Jézus Krisztus meg … Uram, tegyél érzékennyé a Te Igéd iránt olvasásának folytatása

A test élete

Watchman Nee "akitől az egész test, összeillesztve és összekapcsolva minden egyes ízület által, minden egyes résznek [annak] mértékében való működése szerint, a test növekedését munkálja a szeretetben való önépítésére" (Ef 4,16. angolból, Darby) Mivel Krisztus testének tagjai vagyunk, és mindegyik tagnak megvan a maga része a testben, arra kell törekednünk, hogyan segíthetjük a testet abban, … A test élete olvasásának folytatása

A kereszt, az én és az összetöretés

T. Austin-Sparks "Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen és nem magunktól való." (2 Korintus 4:7) Isten minden szándéka, és minden, amit Isten számunkra a kereszt túloldalán, a feltámadt és felmagasztalt Krisztussal egyesülve jelent, mindenképpen teljes összetöretést követel tőlünk; nemcsak az elképzeléseink és külső reményeink összetörését, hanem egy belső … A kereszt, az én és az összetöretés olvasásának folytatása

Minden együttesen az Isten szerinti jót munkálja

Radu Gavriluț, elhangzott 2024. jan. 25-én Margittán Róma 8, 27-30 "Aki pedig a szíveket vizsgálja, az tudja, hogy mi a Szellem gondolata, mert ő közbenjár a szentekért Isten szerint. Mi pedig *tudjuk*, hogy minden dolog együtt van jóra azoknak, akik Istent szeretik, azoknak, akik elhívottak a szándék szerint. Mert akiket előre megismert, azokat eleve el … Minden együttesen az Isten szerinti jót munkálja olvasásának folytatása