Ő maga gyalog akarván jönni

George Rogers egyik igehirdetése erről az egy mondatról szólt: „Pál maga gyalog akarván jönni” (Apcsel. 20:13). A következő tanulságokat vonta le belőle: Pálnak megvolt a saját véleménye. Az igehirdető nem lehet gyenge jellemű, akit az emberek szeszélyei és véleménye ide-oda hajt. Pál mindig úton volt. A szolga nem lehet rest. Pál fontosnak tartotta a jó … Ő maga gyalog akarván jönni olvasásának folytatása →

Akiket eleve ismert, azokat eleve el is rendelte

Egy sima arcú, sima beszédű kérdező azt kérdezte, hogy az eleve ismerésben nincs-e benne az eleve elrendelés is. Ha jobban kifejtette volna, akkor valószínűleg azt hangoztatta volna, hogy egy ember nem tudja előre, hogy egy esemény bizonyosan bekövetkezik-e, csak akkor, ha hatalmában van az, hogy azt az eseményt ő előidézze, és szándékában is áll előidézni … Akiket eleve ismert, azokat eleve el is rendelte olvasásának folytatása →

Az Úr sorrendje

Jóllehet, láttuk Isten munkálkodását, az én szívem mégis arra vágyott, hogy több megtérés legyen. Amikor ezt az Úr elé vittem, Ő így válaszolt: "Az apostolok azt mondták, 'Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az igehirdetés szolgálatában' (Apcsel. 6:4). Te az igehirdetés szolgálatának és az imádkozásnak szántad oda magad: tedd ezeket az Én sorrendembe, és … Az Úr sorrendje olvasásának folytatása →

A szeretetről

„Következőleg, legőszintébben magamhoz szólok és minden szenthez, hogy tárjuk szélesre a szíveinket, hogy Isten szeretete gazdagon áradjon belé… Isten Személy, és az Ő szeretete személyek felé irányul: „Az Atya szereti a Fiút”; „Úgy szerette Isten a világot”; „Maga az Atya szeret titeket.” A szív, amely az Ő szeretetével van telve, szereti a testvéreket. Végzetesen könnyű … A szeretetről olvasásának folytatása →