A bennünk levő Élet jellemmé formálódása, 1. rész

Radu Gavrilut (Arad)

Ézsaiás 55,8: „mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok.”

Sok ember számára, akik az Úrhoz tértek, a gyülekezet egy titok maradt, mert elfedték a hagyományok. Az emberek eszében nagy az összevisszaság, és egyszerűen nem látják, hogy mi valójában a gyülekezet. Azt mondtam egyes testvéreknek, akik összegyűlnek: testvérek, nagyon egyszerű megbeszélni egy időpontot, összejönni és azt mondani: ez a gyülekezet. Együtt vagyunk, teszünk valamit, hogy elteljen az a két óra, vagy kevesebb. Az utóbbi időben egyre világosabban látom, hogy nagyon fontos a közösség.

Csel. 2,42: „és foglalatosak valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyér megszegésében és a könyörgésben.” Értjük mi, mit jelent az apostolok tudománya? Ez nagyon fontos, mert Isten igéje nagyon terjedelmes. Az interneten majdnem minden gyülekezet megjelenik ilyen címekkel: mit hiszünk mi. És több pontban leírják azt, amit ők hisznek. Arra gondoltam: ti csak ennyit hisztek, amit itt leírtatok? A Bibliában nagyon sok minden van, ami itt nincs.

Láttam olyan személyeket, akiknek vannak bizonyos meglátásaik, nézeteik, és ezekhez nagyon ragaszkodnak, mert ezek nagyon népszerűek. Az egyik az, hogy a gyülekezet elragadtatik a Nagy Nyomorúság előtt, annak ellenére, hogy ez ellentmond az írás szellemének (erről a témáról bővebben ITT olvasható).  Mi félünk a szenvedéstől. Azt mondta valaki: milyen jó, hogy mi nem megyünk keresztül a nyomorúságon. És én ezt feleltem: ha nem megyünk keresztül nyomorúságon, nem jutunk el oda, ahova kellene. Nevezhetjük nagy, vagy kicsi nyomorúságnak, kell hogy nyomorúságon menjünk keresztül. Nem lehet nélküle. A szenvedés kitartást szerez.

Mikor a búza érik, és a búzaszem megfelelő nagyságú lesz, még nagyon sok nedvességet tartalmaz. Az első dolog, ami történik vele, hogy a szár elszárad, megszakad az összeköttetés a földdel, és csak a napfénnyel marad kapcsolatban. A napfény szenvedést jelent. Ettől kezdve nagy szüksége van a napfényre. Nem kell, hogy féljünk a nyomorúságtól, mert az Úr megígérte: „vele leszek a nyomorúságban” (Zsolt 91,15). Elképzelitek, mi lenne velünk, ha tudnánk, mi fog történni holnap, vagy holnapután, vagy egy év múlva?

A közösség nemcsak azt jelenti, hogy te kapsz valamit általam Krisztusból, hanem hogy én is kapok valamit a benned lévő Krisztusból. Én most, ha szólok az igéből, adok valamit a testvéreknek és ezt szeretném tenni, de a végén, beszélgetve egy testvérrel, vagy testvérnővel, én is szeretnék kapni általuk valamit Krisztusból. Ez a közösség. A közösség nem azt jelenti, hogy eljövök és meghallgatok egy prédikációt. Krisztust kell tudjam adni másoknak minden alkalommal.

Lukács 12,35-43: „Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva. Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, akik az ő urokat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjő és zörget, azonnal megnyissátok néki. Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál. Bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjövén, szolgál nékik. És ha megjő a második őrváltáskor, és ha a harmadik őrváltáskor jő meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák. Ezt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház gazdája, mely órában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az ő házába törjön. Ti is azért, legyetek készek, mert amely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia. Monda pedig néki Péter: Uram, nékünk mondod-é ezt a példázatot, vagy mindenkinek is? Monda pedig az Úr: kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál.”

Mit jelent eledelt adni másoknak? Ez azt jelenti: Krisztust adni másoknak. Hogyan tehetnéd ezt akkor,  amikor Ő eljön, ha nem teszed meg ma? Ha ma nem teszed, bizonyosan nem fogod tenni akkor sem,  amikor eljön az Úr. Ezt ma kell elkezdeni.

Luk. 12,43-46: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt. Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: halogatja még az én uram a hazajövetelt, és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni, megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és ketté vágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja.”

Mindnyájunkat oda tett a gazda, hogy eledelt adjunk másoknak. Ma sok lehetőségünk van arra, hogy egymással kapcsolatot tartsunk. Én nem tudom megérteni azokat a testvéreket, akik rendelkeznek Facebook-al és ott nem élnek ezzel a lehetőséggel. Legyünk elnézőek azokkal, akik rendelkeznek ilyesmivel, nekem is van. Nem nagyon használom, de megnézem, hogy mi történik ott, és csodálkozom azokon, akik nem erre használják. Éljünk ilyen értelemben azokkal a lehetőségekkel, amiket  ez a világ felkínál. Az egyetlen célunk, hogy eledelt adjunk a testvéreinknek. A testvéreknek nem azért nincs eledelük, mert az Úr nem ad nekik. Ő azt mondta a tanítványoknak, mikor a kenyereket megszaporította: „adjatok nékik ti enniök”. Az Úrnak vannak szolgái, akikre rábízta az ő vagyonát. És nem azzal a céllal bízta ránk, hogy együnk, igyunk és részegeskedjünk és magunknak éljünk, hanem hogy Neki éljünk.

A mi gondolkozásunk teljesen meg kell, hogy változzon. Az úton beszélgettem az egyik fiatal nőtestvérrel, aki felvételizett az egyetemre, és azt mondtam neki: láttam nagyon sok embert, akik nagyon tevékenyek, és állandóan kérdezgetik: jól tettem ezt? vajon itt van a helyem? de nagyon kevés embert láttam, akinek az Úr volt a fő elfoglaltsága. A mi legfontosabb foglalatosságunk az Úr kell, hogy legyen reggeltől estig. Ez a mi elhivatásunk, a mi szolgálatunk. Miért olyan erőtelenek az emberek ott, ahol mi vagyunk? Miért van az, hogy kell hogy jöjjön valaki, mint a Zsid 6,1-ben írja, hogy újra lerakja az alapokat? Miért kell, hogy valaki elmondja neked, hogy meg kell bocsáss, mikor ezek alapvető dolgok. Vagy megmondja azt, hogy teljes szívedből meg kell, hogy bocsáss. Nem mondom, hogy könnyű dolog teljes szívből megbocsájtani. Ez egy bonyolultabb dolog. Nem csak annyit jelent, hogy elmondod valakinek, hogy bocsáss meg, és minden rendben.

Érdekes időket élünk, és sok a felszínesség. Akik az Úréi, azok se látnak sok mindent. Ezek a szegény emberek egy életen át eljárnak egy gyülekezetbe, hogy meghallgassanak egy prédikációt. Talán van ott egy jó prédikátor, de én megkérdezem: mi a te felelősséged? És ez egy folyamat. Az itt lévő fiatalokra nem akarok nagy terheket tenni. Ők foglalatosak voltak (igyekeztek), és ez nagyon fontos. Keresed te a közösséget? Keresed, hogy megoszd másokkal azt, amit te kaptál? Várod, hogy másoktól kapjál valamit? Meg tudsz alázkodni, amikor talán több mindent megértettél, mint a másik, és mégis elfogadni Krisztust másoktól? Így kell eljárjunk.

Mindenhol, ahol a gyülekezet egy szervezet, egy rendszer lett, ezek a dolgok teljesen el vannak hanyagolva. A rendszer lerombol mindent, ami szellemi. Például a kenyértörés egy szertartás lett. És nem az történik, hogy az emberek számára valóságos, élő és friss lesz az Úrról való megemlékezés és rá irányítják a tekintetüket, pl. Zsolt 34,6: akik Ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul.” Minden nagyon merev. Mikor gyerek voltam, egy ilyen helyre jártam, és ez számomra nagyon unalmas volt. Nem tudtam megérteni, mi történik. Az emberek arcán se láttam az Úrra való emlékezés örömét. Minden annyira eltávolodott. Tudjátok, mire gondolunk mi,  amikor vasárnap reggel összejövünk? Arra gondolunk, hogy milyen lesz a prédikáció. Nem tudunk az Úrra gondolni. A prédikáció lett az összejövetelek középpontja. Elégedettek lennétek, ha nem lenne prédikáció? Én azt hiszem, hogy sokan elégedettek lennének, mert így az Úr felé fordulnának, Róla emlékeznének.

A közösség nagyon fontos. Nem csak hogy kapjál valamit, hanem hogy adjál is másoknak. Egyszer jött hozzánk egy nőtestvér, akinek nagyon sok problémája volt, és féltem ettől a találkozástól. Imádkoztam. Ez a nőtestvér elmondta, hogyan szabadította fel az Úr, és én nagyon örültem, mert Krisztust láthattam meg benne. Mi Krisztust kell megtapasztaljuk.

Reggel az evangéliumokból olvastam és arra gondoltam: Isten itt volt a földön és az emberek nem látták. Közöttük volt. Egyesek nagyon kemények voltak vele szemben és haragudtak azért, amit tett és ahogy megnyilvánult. De Ő minden helyzetben tökéletes volt. El volt rejtve az ő szemeik elől. Az övéihez jött, de az övéi nem fogadták be, visszautasították, nem látták, hogy Ő az. Arra gondoltam, hogy ha meg tudnánk állni egy kicsit az evangéliumok olvasása közben, hogy láthassuk, hogy minden beszédében, minden megnyilvánulásában van valami magasztos, valami, amit az ember nem tud megérteni. Nem tudod megérteni ki volt Ő és milyen volt Ő. Amikor a tanítványokkal beszélt, ott volt ez a nagyság, mikor az ellenségeivel beszélt, ugyanilyen volt, a fájdalmai közepette is méltósággal viselkedett. Mindenben különleges volt. Ha keresnénk azt, hogy az Úr megmutassa nekünk az Ő cselekedeteit, az Ő eljárásait, nagyon megérintene bennünket az, hogy milyen is Ő.

Szeretném ha az Úr munkálkodna az életünkben, hogy megértsük, hogy hosszú út áll előttünk. És itt elsősorban magamra gondolok, hogy meg tudjam érteni, hogy tudjam Krisztust adni a testvéreknek és legyek kész elfogadni Krisztust másoktól. Lehet, hogy azt gondolod: mit tudok én adni? Ez nem helyes, mert amit te tudsz adni azt más nem adhatja. Az Úr szólt az emberekhez, mikor nehéz helyzetekben voltak és voltak szavai a nyomorúságban levők számára. Ha te nem vagy nehéz helyzetben, akkor nem tudod azt megérteni és én sem tudom. Amit te elmondhatsz, amit te megtapasztalsz, az egyedi. Senki más nem tudja ugyanazt megtapasztalni. Lehetnek ismeretei, lehetnek ajándékai, de nem tudja azt megtenni, amit te. Ahogyan te tudod építeni a gyülekezetet, olyan módon csak te tudod ezt megtenni. Ha te nem teszed, akkor a gyülekezet ezt megérzi. Ha magunkra nézünk és azt mondjuk: mit tehetnék én? Itt vannak ezek a testvérek, nekik mindig van mondanivalójuk. Ha így gondolkozunk, az Úr munkája kárt szenved.