Igyekezzetek bemenni a szoros kapun

Szabó Zoltán (2011)

Lukács 13: 24-28.

„Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek. Mikor már a gazda felkél, és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! Nyisd meg nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom, honnét valók vagytok ti. Akkor kezditek mondani, Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál; De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti; távozzatok el én tőlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek! Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot és Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve.”

(…) Az Úr tudja azt, hogy milyen nyomásnak vagyunk kitéve, hogy különböző irányból mennyire változik a világ és rossz irányba. Két éve lesz már, hogy R. volt M-án, és szóba került az, hogy a gazdasági helyzet romlik, ahol mentek is a dolgok, nem mennek, és akkor az igeszolgálatban visszatért erre, hogy „Testvérek, ijedezünk, hogy rosszabbul mennek a dolgok, de legyünk elkészülve, hogy még rosszabb fog következni. Ez a menete a világnak. A végidők fele közeledve, valami hasonló történik, mint a szülési fájdalmakkal: miután egyszer elkezdődtek, az intenzitásuk egyre nő, a köztük levő szünet pedig egyre rövidebb lesz.

Ezeknek a szorítását én is érzem a saját bőrömön. És erre adott választ az Úr ebben, hogy „igyekezzetek bemenni a szoros kapun.” Mi ez a szoros kapu? Nagyon általánosságban fogalmazva, lássuk úgy ezt a szoros kaput, hogy most ezen a szoros kapun én kívül vagyok, és a kapun belül ott van az Úr. Mert az Úr aztán úgy folytatja, hogy feláll a gazda, bezárja az ajtót és akkor jöttök és kopogtok. Bármilyen nehéz helyzet, bármilyen nyomás egy szoros kapu. Kívül vagyok én és belül az Úr. A tét az, hogy kívül maradok magamban, vagy pedig az Úrral élem át, az Úrral viszem tovább a terhet, az Úrral élem tovább az egészet. Károli fordítást olvasom: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek.” A többi magyar fordítás nem használja kétszer az „igyekezni” szót, mert az eredetiben sincs kétszer az igyekezet. Egy nagyon erős kifejezés az első, az, hogy „igyekezzetek bemenni”. A harcra, a tusakodásra három különböző szó van az Újszövetségben, ez a legerősebb. Ennek a szónak a tövéből származik a magyar agónia vagy agonizál szó. Ez a haláltusaszerű harc. Pár igét fogok idehozni, ahol ugyanez a biztatása van az Igének, hogy mit is jelent ez az „igyekezet”.

János 18:36. „Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy ne adassam át a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.”

„Az én szolgáim vitézkednének” – adva van egy király, a királyi gárda, a testőrség, akit körül fog az ellenség. Mi történik ilyenkor? Vagy kitörnek a szorításból, vagy utolsó emberig harcolnak. Nincs választási lehetőség. Ugyanez a kifejezés van az eredetiben: „az én szolgáim vitézkednének.”

A munkahelyemen időnként nagyon sok munka összegyűlik, nem egyenletes a megterhelés. És egyszer az volt, hogy legyünk elkészülve, mert két hétig nagyon sokat kell dolgoznunk. A két hétből három hét lett, azután egy hónap. Rendszeresen este sötétben értem haza nyáron. Először úgy imádkoztam, hogy Uram, erősíts meg, hogy valahogy húzzam ki a két hetet, de azonkívül van még család, gyülekezet, egyéb terhek is, és azt mondtam, két hétig kibírom valahogy, de amikor már két hónap lett, és úgy nézett ki, hogy nem lesz vége. Ilyenkor az emberben benne van az, hogy de nem én választottam, nem én mentem bele, nem tudom kikerülni, mit tegyek? Hiába kértem, együtt imádkoztunk a családdal könnyebbedésért, de semmi kilátás nem volt, feleségem is kezdett reményvesztett lenni, hogy fizikailag sem bírom sokáig. Más munkahelyre, semmire lehetőség nem volt. És egy reggel eléggé leverten indultam el munkába, és útközben az Úr megszólított és azt hozta elém, hogy Pál leveleinek a címzettjei közt sokan rabszolgák voltak, és a rabszolgáknak írta Pál apostol az Efézusi levelet. Nem azoknak, akik délután 4-kor hazamennek, esetleg pihennek egy kicsit, előveszik az Igét, hanem azoknak, akik éjjel-nappal szolgálatban voltak. És ha az Úr Igéje, ez a kegyelem elégséges volt ott akkor, akkor elégséges nekem is, mert legalább minden este haza megyek. És ezzel felszabadultam ez alól a nyomás alól.

A gonosz azt próbálja elhitetni, hogy ez így igaz, így van, de a te körülményeid között nem lehet az Úrral élő kapcsolatban maradni, nem lehet Igét olvasni, nem lehet megtalálni a módját annak, hogy imádkozzál, meghalld az Úr hangját. Igen, másoknak szép, meg lehet, de itt és most, a te esetedben nem lehet. És akkor döbbentem rá, hogy az alatt a két-három hónap alatt, amíg halogattam, azt az időt teljesen elveszítettem. De amit ma nem végeztél el, azt nem lehet holnap bepótolni, mert a holnapnak megvan a maga terhe és hordoznivalója. Az ellenség azt akarja, hogy összeszorított foggal valahogy bírd ki, és várjad azt, míg jobb lesz. De nem. Az Úr válasza erre az, hogy menj be most a szoros kapun. Nagyon szoros a kapu. Alig kis résnyi. Sok minden lemarad, sok mindent nem tudunk bevinni. Ez az egyik dolog.

Én világ életemben nagyon szerettem olvasni, igyekeztem haszontalan dolgokat kevésbé vagy egyáltalán nem olvasni, de például az ilyen nyomás időszak alatt egyszerűen nem fért be a szűk kapun. És én, aki nem tudtam elképzelni, hogy azt a két kedvenc kulturális hetilapomat ne olvassam el valamikor, de az Úr azáltal, hogy megtanított a szűk kapun bemenni, sok mindent leválasztott így rólam, ami szép szóval nem ment.

Azt is megtapasztaltuk, milyen az, amikor engedjük, hogy ez lenyomjon bennünket, és kívül maradunk. Amikor elhanyagoljuk az Igét, amikor nem találjuk meg az időt, hogy az Úr előtt álljunk. Akkor elkezdenek kihűlni a dolgok bennünk, és ezért fontos ezt tudni, nem történik semmi rendkívüli, hanem az Úrnak az ilyen helyzetre ez a megoldása. Egy angol magyarázó biblia került a kezembe, és az ezt mondja: „minden idegszáladat megfeszítve törekedj bemenni. ” Mert másképp nem lehet.

Amikor összegyűlünk hét közben, sokszor látszik sok testvérnek az arcán, hogy nem sikerült bemenniük a szoros kapun. Eljöttek, hogy hátha kapok itt valami, és nem. Pedig az Úr szándéka az együttléteinkre, az alkalmainkra az, hogy mindannyian valami frisset hozzunk abból, amit az Úrral megtapasztaltunk, amit az Úrtól kaptunk, és valamilyen módon közöljük. Még ha nem is mondjuk el, de ha ott van friss élmény, megtapasztalás a testvérek szívében, akkor más az alkalmak légköre. Amikor ez hiányzik, akkor érzik az a nyomasztó légkör, a fáradtság, az a valamilyen reménység, hogy hátha most szól az Úr. Testvérek, meg kell tanulnunk minden nap bemenni a szoros kapun, naponta néha többször is!

1 Kor. 9:24-25. ugyancsak erről a harcról, tusakodásról beszél. „Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra, úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”

Érdekes ez a kép a versenyfutásról. Egy bajnoki szellem van itt bemutatva. Sokan futnak, de egy veszi el a jutalmat. Akkor ez azt jelenti, ha mi itt most sokan futunk ezen az úton, akkor közülünk egy veszi el a jutalmat? Nem. „Úgy fussatok, hogy elvegyétek.” Tehát akiben benne van ez az elszántság, ez a bajnoki szellem, aki nap mint nap bemegy a szoros kapun, elveszi a jutalmat, elveszi a jutalmat egykor ott az Úr előtt. De ennek nap mint nap megvan a jutalma: az Úrral mehetek a nehézségekben. Az Úr van benne a szenvedésben, a nyomorúságban, a terhek hordozásában. „Úgy fussatok, hogy elvegyétek.” Pál is azt mondja: „Én azért úgy futok.” Sok ilyen ige van, érdemes őket kikeresni, átolvasgatni mindet, hogy az Úr szóljon, hogy megértsük, megtanítson bennünket, hogy jelent ez meg. Pál ismerte. A Filippibeliekhez írt levélben beszél arról, hogy önmagam felé, önmagamért, másokért, így küzdeni.

Kolossé 4:12 beszél az imádkozásban a küzdelemről. „Köszönt titeket Epafrás, ki ti közületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván tiérettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratában.”

Ez az ige, amikor elém került, engem megdöbbentett. Nem nagyon ismerem a küzdelmet az imádkozásban. Hogy imádkozunk, testvérek? Jó az Úrhoz közeledni, minél közelebb érünk, már ott van a jutalom benne. Az Úr meghallgat, az Úr válaszol. De a küzdelem. Epafrás, a testvérekért, akik közül való volt, mindenkor tusakodott érettük. Mindenkor elszántan imádkozott. Nálunk hetente van egy imaalkalom, ahol előtte megbeszéljük a terheket, megbeszéljük azt, amit a testvérek úgy éreznek, hogy sok egyedül hordozni, amit meg lehet osztani kis körben, és imádkozunk érte. Sokszor az ember onnan hazaviszi a terhet. És én pl. azt vettem észre, hogy egy hét alatt kialszik a buzgóság. Egy hétig imádkozok, és ha addig nem történik semmi, akkor egyre nehezebbé válik, és egyszer csak azon veszem észre, hogy már eltelt egy nap vagy kettő, és nem vettem fel ezt a terhet. Küzdelem az, mikor egy hét, egy hónap, két hónap is eltelik, és nem történik semmi, de ha az Úr nem szabadít fel annak terhe alól, akkor nem szabad abbahagyni.

Mikor először voltam egy helyen, két dolog maradt meg bennem különösen, az egyik nagyon pozitív és mindig melegséggel gondolok rá, a másik megdöbbentett egy kicsit és megijesztett. Nagyon szépnek találtam azt, hogy a kenyértörést megemlékezésnek hívják, addig nem találkoztam ezzel az elnevezéssel. A másik pedig, ami egy kicsit ijesztőnek hatott, hogy hallottam, ahogy a testvérek azt mondták, „szabad nekünk imádkozni ezért”. Szabad? Ennyi az egész csak, hogy szabad? Persze, hogy szabad, de nemcsak szabad, hanem próbáljuk ki, hogy mi lesz, ha nem imádkozunk? Epafrás tudta azt, meg kell, hogy küzdjön azért, hogy a testvérek, akik közül való, megállhassanak tökéletesen és teljes meggyőződéssel Isten minden akaratában. Sokszor lehet, hogy nem látjuk felelősségünket abban, hogy körülöttünk miért bukdácsolnak némelyek. Beszéltem vele, megmondtam, tanácsoltam, még sincs semmi látszatja. Nincs, mert ilyenek vagyunk emberek, szükségünk van arra, hogy hordozzuk egymást, ezzel az elszántsággal. Tusakodni, küzdeni. Úgy, mint azok a katonák, akik a királyukért küzdenek, az ellenség gyűrűjének közepette.

Az 1Tim. 6:12-ben Pál apostol azt mondja Timóteusnak, hogy „harcold meg a hitnek szép harcát.” Kétszer ugyanaz a szó, egyszer ige, egyszer főnév. És Pál nemcsak másnak mondta ezt, hanem a 2Tim. 4:7-ben azt mondja, „Ama nemes harcot megharcoltam.”

Ugyanaz az ige, testvérek. Ugyanaz a küzdelem, „ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Lehet, hogy néha álmodozunk vagy álmodozhatunk arról, hogy régen könnyebb volt, régen más volt, milyen szép volt. Ne töltsünk sok időt ezzel. Ha nem vállaljuk fel ennek a realitását, ennek a valóságát, akkor elveszítünk valamit. Itt és most, naponta. Azt mindannyian tudjuk, hogy az Úr nélkül mi mindent nem tudunk megtenni. De ahhoz, hogy az Úrral tegyük meg, újra meg újra át kell mennünk ezen a szoros kapun. Hadd helyezze az Úr a szívünkre ezt, és vegyük komolyan ezt, hogy amint az idők nehezednek, amint a nyomás nő, nincs más lehetőségünk. Vagy megküzdök azért, és mint Dávidot az Úr megtanítja kezünket a harcra, megtanítja azt, hogy mit tegyek, hogy tegyek. Ha azzal indulunk el, hogy Uram, bármi is történik, én a közeledbe akarok kerülni, Veled menni tovább. Sokszor azzal jár, hogy meg kell, hogy feszítsük utolsó csepp erőnket is. Ez is egy olyan dolog, hogy mi nem tudunk tenni semmit, majd az Úr elvégezi. De az Úr azt választotta, hogy velünk együtt végezze el a dolgokat.  Végül az van, hogy nem én tettem meg, én csak az Úr közelébe törekszem, és a többi majd Vele együtt, mert Ő végzi a munkát.

Befejezésül még egy verset hozok a testvérek elé:

Kol. 1:28. „Akit mi prédikálunk, intvén minden embert és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban, amire igyekszem is, tusakodván az Ő ereje szerint, amely énbennem hatalmasan munkálkodik.” Kol. 2:1. „Mert akarom, hogy tudtotokra legyen, hogy milyen nagy tusakodásom van tiérettetek.”

Ez a tusakodás, ez a küzdelem, Pál itt a kettőt összekapcsolja: „tusakodván az Ő ereje szerint”. Ha valaki nem ismerte meg az Urat, ha valakinek nem jelent sokat az Úr Jézus Krisztus, az nem vágyik a közelébe. Az azt mondja, oké, Ő ott van túl, én meg kívül, a szoros kapu elválaszt bennünket. De mi, akik megismertük, mi, akiknek az élete lett Krisztus, meg kell, hogy tanuljuk ezt a naponkénti küzdelmet. Áldjon meg az Úr ebben bennünket, hogy megtapasztaljuk, és éljünk a Vele való napi közösségnek az áldásaiban, mert ez a garancia arra, hogy végül ama napon is megállhatunk előtte. Ámen.