A meglazult íj-húr

G. C. Willis

A meglazult íj-húr

Ek-lüó / εκ-λυο

Legutóbbi elmélkedésünkben (Ne gyávulj el, ne fáradj bele) a Galata 6,9-re utaltunk: “A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk meg, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Láttuk, hogy a “megfáradni” ige görög eredetije EN-KAKEO “helyet adni az ördögnek”, amelyet az Újszövetség rendszerint így fordít: “elbágyadni, megfáradni.” De megfigyelhetjük azt is, hogy a második mondat végén hasonló értelmű igével találkozunk újra: “meglankadni”. Azt is említettük már, hogy ennek a görög eredetije nem EN-KAKEO, hanem egy egészen más szó, éspedig EK-LÜÓ, azaz “meglazít” például egy íj-húrt.

Kisfiú koromban apám elvitt egy ún. vándorboltba (gondolom, ma már nemigen van ilyesmi), és vett egy szép, jól megfaragott kőrisfabotot, és abból nagyszerű íjat csinált nekem. Maga a kőrisfabot nem volt elegendő hozzá, kellett még egy erős zsineg, amelyet a meghajlított bot két végénél megkötött, úgyhogy feszes legyen. Így lett egy kiváló íjam, és micsoda öröm volt az a számomra.

Mi lesz, ha a zsineg meglazul? Akármilyen kiváló is a kőrisfavessző, az íj használhatatlanná válik. A jó íj titka a jól megfeszített íj-húr. Ezt használja fel szemléltetésre Isten Szelleme a Gal. 6,9-ben.

Ötször találkozunk az EK-LÜÓ szóval az Újszövetségben, és mind az ötször ilyen fordításban: ellankad. A Máté 15,32-ben és a Márk 8,3-ban maga az Úr használja ezt a szót azokkal kapcsolatban, akik már három napja élelem nélkül vele voltak. Az Úr nem akarta őket éhen haza küldeni, hogy az úton “el ne lankadjanak” (EK-LÜÓ), “nehogy kidőljenek az úton”. Ekkor hét cipóval és néhány kis hallal jóllakatta a négyezer férfit, a velük lévő asszonyokkal és gyermekekkel együtt.

Kétszer találkozunk még ugyanezzel a szóval a Héberekhez írt levél 12. rész, 3. és 5. versében: “mert gondoljátok meg, hogy ő aki a bűnösöktől ekkora támadást tűrt el azért, hogy el ne lankadjatok lelketekben elcsüggedve” “Fiam, ne kicsinyeld le az Úr fenyítését, nehogy elcsüggedj, ha dorgál“(VIDA). Itt kétszer is találkozunk az EK-LÜÓ-val, elcsüggedni értelemben.

Figyeljük meg, hogy az evangéliumokban a test ellankadásáról, a Héberekhez írt levélben pedig a lélek elcsüggedéséről szól ugyanaz a szó. A Galata 6-ban pedig “A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk meg, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” – mind a test mind a lélek ellankadására vonatkozik. De valamennyi esetben a kép a meglazult íj-húrra utal, márpedig ha az íj húrja meglazul, a gazdája semmi hasznát nem veszi.

Mennyire fontos, hogy megtaláljuk az orvosságot az ellankadás ellen! Az evangéliumokban az Úr kenyérrel és hallal gondoskodott arról, hogy a férfiak, asszonyok és gyerekek el ne lankadjanak. De Jézus Krisztus azt is mondta, hogy Ő az a Kenyér, amely a mennyből száll alá. Tudhatjuk tehát, hogy ha Ő lesz a mi táplálékunk, nem lankadunk el. Jánosnál találjuk ezt megírva az ötezer megvendégelésével kapcsolatosan. Itt azt olvashatjuk, hogy az Úr árpakenyérrel vendégelte meg őket. Az árpakenyér a legolcsóbb eledel volt (lásd: 2Kir. 7,1-18, amely szerint az árpakenyér ára éppen a fele volt a búzakenyérének.) Ez jelképezi azt, hogy az Úr Jézus nemcsak lejött a mennyből, hanem megvetett volt az emberek között. És a halak? A hal görögül ichtüsz. Máté és Márk egyaránt ichtüdion szót használ ezen a helyen, az ichtüsz szó kicsinyítő képzős alakját, amely azt jelenti: halacska. (Csak ezen a két helyen fordul elő az Újszövetségben.) Ha a szó öt betűjét egy-egy szó kezdőbetűjének tekintjük, akkor ezt kapjuk: I = Iésous = Jézus, CH = Christos = Krisztus, TH = Theou = Isten(nek), Ü = Hüiosz = Fia, S = Szótér = Megváltó. Tehát a hal görög eredetije a görög keresztények számára ezt jelentette:

Jézus Krisztus Isten Fia (a) Megváltó.

Ennek a jelentésnek köszönhető, hogy a keresztények igen gyakran halat véstek keresztény barátaik sírkövére a római katakombákban. A “két kis halacska” tehát az Úr Jézus Krisztusról, Isten Fiáról, a Megváltóról beszél. A kenyér, amellyel a sokaságot táplálta az Úr, a mennyből alászállt Emberről, tehát szintén az Úr Jézusról tanít. A hal pedig úgy szól Róla, mint Isten Fiáról, aki megdicsőülten a mennyekben van. Ha ezen a két módon táplálkozunk az Úr Jézus Krisztussal, akkor nem kell félnünk az ellankadástól.

És mit tanulhatunk abból a két igeversből, amikor a Héberek 12,3 használja az EK-LÜÓ szót? Jól jegyezzük meg az idézet első két szavát: “Gondoljatok Arra (Jézusra)! Gondoljatok Rá, “aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjek” (mert gondoljátok meg, hogy ő aki a bűnösöktől ekkora támadást tűrt el azért, hogy el ne lankadjatok lelketekben elcsüggedve, VIDA). Ha Ővele táplálkozunk, Aki megaláztatott és megdicsőült, ha Őrá tekintünk, akkor megerősödünk szellemünkben (Luk. 1,80), és nem lankadunk el.

Nem mulasztom el, hogy ne szóljak még a “gondoljatok rá” szóról. A görög eredeti, ANA-LOGIDZOMAI, az egész Szentírásban csak itt fordul elő, tehát egészen más szó, mint amit a Héberek 3,1 így fordít: “figyeljetek hitvallásunk apostolára, Jézusra.” Az ANA-LOGIDZOMAI második feléből származik a “logaritmus” szavunk, tehát ebből láthatjuk, hogy rokon a “számít, kiszámít” kifejezésekkel. Westcott püspök azt mondja róla: “Egy bizonyos dolognak alapos mérlegelése egy másik dologhoz viszonyítva. Figyelemreméltó, hogy itt nem dologgal, hanem személlyel kapcsolatosan fordul elő. Mintha azt mondaná a szerző: gondoljatok Krisztusra, mérlegeljétek szenvedését pontról pontra, gondoljátok végig újra és újra, nemcsak a kereszten való szenvedését, hanem mindazt is, ami odáig vezetett. ”

Ha szemünket Őrá függesztjük és szenvedéseire, ha Vele táplálkozunk, Aki elutasított és megvetett volt, most azonban megdicsőült állapotban van, akkor bizonyosan soha nem lankadunk meg.

forrás: https://goodnews.hu/gc-willis-a-gorog-ujszov-nehany-elrejtett-kincse