Mi a jelenlegi kegyelmi korszak természete?

T. Austin-Sparks, A kegyelmi korszak természete, amelyben élünk, részlet

(…) Az igazság az, hogy az Újszövetség tele van ilyen dolgokkal. Éppen az az ember, aki az Újszövetségben bárki másnál több mennyei látással és szellemi ismerettel rendelkezik, az bárki másnál többet tud a dolgoknak erről az oldaláról is. Pál sok mindent elmond arról, hogy mi mindenen kellett keresztülmennie. „Háromszor hajótörést szenvedtem” (2 Kor. 11: 25). Itt valami nincs rendjén – az Úr megengedte, hogy egyik nagy apostola újra és újra hajótörést szenvedjen, úgy, hogy a hajó egy fadarabjába kapaszkodva menekült meg! Újra és újra bebörtönözték, bottal megverték, éhséget, hideget és mezítelenséget szenvedett el. Ó, micsoda lista! Nem tudjuk, hogy ezek a dolgok mikor történtek. Ő egyszerűen csak elmondja, hogy megtörténtek. A legtöbbet közülük sohasem jegyezte fel Lukács. Miért? Mert ő nem Pál életét írta meg, hanem az Úr Jézus életét, de Pál megemlíti őket. Pál azt mondja, „Egyszer is, kétszer is menni akartam hozzátok, de megakadályozott a sátán” (1 Tesz. 2: 18). Itt valami baj van! Pál nem ad magyarázatot, nem mondja azt, hogy ez rossz, ő ezt természetesnek találja. Értitek, mire gondolok.

Mi annyira azt akarjuk, hogy az Úr újra beavatkozzon térben és időben, hogy ezeket a nehézségeket megoldja, hogy az akadályokat elmozdítsa az útból, hogy szabad pályánk legyen, hogy kiemeljen a csapásból, szenvedésből, nyomorúságból, gyengeségből, és nagyon gyakran abba a kísértésbe esünk, hogy ezt tegyük annak feltételévé, hogy az Úr velünk és értünk van-e. Jól tudjuk, hogy sok van körülöttünk Jób barátai közül, hívők is, akik mindig készek azt mondani, ’Igen, ez azért van, mert vétkeztél, hibáztál, azért kapsz ilyen sokat belőle!’ Ez olyan dolog, amit tisztázni kell. Vajon mi számíthatunk-e bármi másra, mint amiben magának az Úrnak, a mennyei Úrnak része volt? Számíthatunk-e másra, mint ami Pált és az akkori hívőket érte? Ezek a levelek tele vannak a szentek nyomorúságaira és szenvedéseire való utalásokkal. Ez akkor azt jelenti, hogy a sátán győzedelmes, az Úr pedig vereséget szenved, vagy azt, hogy az Úr nincs az Övéivel? Ezt tisztáznunk kell.

Mi jelent hát akkor mindez? Nézzük meg még egyszer. Hát nem ezek által az eszközök által formálódunk-e a mennyei Krisztushoz hasonlóvá? Tudjátok, az igazság az, hogy azok az emberek, akik az átmeneti dolgok kiskorúságában élnek, akik nem hajlandók az Úrral járni, csak akkor, ha földi síkon valami pozitív bizonyítékát adja annak, hogy velük van, az ilyen emberek szellemileg nem tudnak segíteni másoknak, nem olyan emberek, akikhez odamehetsz életed legmélyebb óráiban. Van egy belső hely. Azok tudnak segíteni azokon, akik valóságosan megismerték a hit legmélyebb próbáit, akik maguk is átmentek és megtartattak azokban, még akkor is, amikor az Úr nem emelte fel kezét szabadításukra. Vajon nem így van-e? Ez az életnek egy szintje. A mennyei Úrhoz való hasonlatosság az által van, hogy minden mennyeivé válik, és az Úr nem hagyja, hogy ezt a mennyeivé válást elkerüljük.

Mi itt lent akarjuk ezt, térben és időben, a látható dolgokban, amelyek pozitív bizonyítékok, minden, ami kézzel fogható. Így akarjuk ezt, azonban a mennyei Krisztushoz való hasonlatosság útja nem ilyen módon történik. A dolgok mennyeiek lesznek, de hiszen már azok! Nekünk nincs itt részünk, az Úr nem ad itt nekünk sokat. Mindez mennyei, ez Ő MAGA. Rögtön amint te és én elkezdünk nagyobb fontosságot tulajdonítani a DOLGOKNAK, az Úr közbelép, és csapást mér a dolgokra, azért, hogy Ő legyen a cél, ne pedig a dolgok; a mennyei Úr legyen a cél, akit a Szent Szellem ismertet meg és jelent ki élő úton, az élet által.

(…) és ha te és én nem vagyunk éppen egy valós helyzetben, ahol szörnyű problémával kell szembenéznünk, akár a saját magunk esetében, akár másokéban, akkor sohasem fogunk a mennyei Krisztus képére formálódni. Sohasem fogunk oda eljutni az által, hogy leülünk, és újszövetségi tanokat olvasunk. Tapasztalatok útján kell, hogy ez kimunkálódjon, és az a tapasztalat bizonyos értelemben tragikus tapasztalat lesz. Olyan valami, ami igazán élet és halál kérdése lesz.

Bárki, aki valóban az Úrral jár, tudja, hogy igazat mondok, hogy mindaz, amit Istenből igazán megismertek, és ami szellemi érték és erő igazán a sajátjukká lett, mindaz életük valamilyen sötét, rettenetes, rémisztő, szörnyű tapasztalatán keresztül lett az övéké. Olyan mélyre kellett lemerülniük, ahol a hit megremegett. Csak annyit tudtak, hogy ez volt a vége mindennek. De ez az, ahogyan növekedtek és szellemi hívőkké, mennyeiekké váltak. Nem úgy jutottak el ide, hogy az Úr minden gyerekes követelőzésüknek eleget tett az ő kielégítésükre és kedvükre, és imádságaikra mindenben térben és időben válaszolt. Próbára tétettek, és ha az Úr ezt követően imáikra válaszul kézzel fogható dolgokat cselekedett, ezt csak akkor tette, miután már belül elvégezte a szellemi munkát, ily módon készítve elő a helyzetet, hogy biztonságban cselekedhessen. A vajúdás után tette meg. EZ ENNEK A KEGYELMI KORSZAKNAK A TERMÉSZETE. Mennyei, szellemi, és Isten ezzel a ténnyel igazgatja igaz gyermekeinek az életét.

(…) Szándékosan kivontam magam az Úr kezéből, és a saját utamat választottam, imádság nélkül cselekedtem, és nem tettem az Úr kezébe az utamat, hanem a saját utamat választottam? Akkor, ha ez így van, lehet, hogy van magyarázat a helyzetemre, ha viszont a saját akaratomon kívül vagyok ott, ahol vagyok, és az Úrnak adtam az első helyet, azt kerestem, hogy Őt tiszteljem, és ez a helyzet mégis fennáll, akkor erre mi a magyarázat? Az Urat jobban érdekli a te és az én szellemi, mennyei mértékünk, mint az, hogy mit teszünk érte. Mi szellemi sikernek könyvelnénk el a megtérők számát, a gyülekezetek számát, és a munkások számát. Az Úr nem. A szellemi mértékünk az, ami számít. Ezt keresi az Úr. A mennyei mértéket, a szellemi mértéket, hogy mi van a Szent Szellemtől, ez az, ami számít.

„Azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem” (Jeremiás 9: 24). Megismerni az Urat, ez egy kemény, keserű iskola, mégis, ezt akarja az Úr elérni: Krisztusnak egy szellemi, mennyei mértékét bennünk. Őt jobban érdekli ez, mint bármi más, és ne felejtsük el, hogy te és én NEM TUDUNK SENKINEK SEM SEGÍTENI A SAJÁT SZELLEMI MÉRTÉKÜNKÖN FELÜL. Az Úr bennünket ebben a kemény iskolában készít fel arra, hogy valami többet tegyünk, mint az átlag, hogy a szellemi érték tekintetében valami több legyünk, mint az átlag.

 

One thought on “Mi a jelenlegi kegyelmi korszak természete?

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s