Józsué 14,6-14.
Az első nemzedékből csak két ember lépett ki a lélek fennhatósága alól: Józsué és Káleb. Ők győzelmet arattak azon a területen, és le is győzték azt. Először azon a területen győztek, majd az Úr kivezette őket onnan, de olyan csodálatosan fedi fel a Józsué könyvének 14. fejezete azt, hogy míg ott voltak, a hit nyugalma volt az ő győzelmüknek titka. Ez olyan szép. Káleb, az egyikük, odamegy Józsuéhoz. Már öreg ember, de még mindig hit által él azon az alapon, amelyre az Úrban bízva évekkel azelőtt állt. Akkor foglalta el ezt a pozíciót, amikor ő is egy volt a kémek közül, és a nagy többség rossz híreket hozott. Ők a körülményeiken keresztül néztek Istenre, a másik kettő pedig Istenen keresztül nézett a körülményeikre; ez volt a különbség. Káleb arra az alapra állt, hogy mindenre Istennel számolva tekint, és még mindig így élt. Most pedig mint öreg ember, elmegy Józsuéhoz, és amikor a többiek kellemes, könnyű, gazdag területen kapják meg örökségüket, hol minden szép a láthatáron, Káleb azt kéri, hogy: Add nekem ezt a hegyet, ahol óriások, nagy és erősített városok vannak, add nekem ezt a hegyet!
Ó, barátaim, sok mindent lehetne erről mondani, de most megelégszem azzal, ami a mi szívünkhöz szól. Mit keresel? – könnyű örökséget, egy szép, jól megmunkálható kis káposztaföldet, ami azonnal meghálálja erőfeszítésedet, és megelégedéssel tölt el? Virágzó földet keresel? A hit, ami Józsuét és Kálebet a szív nyugalmához vezette, mielőtt még bementek volna a nyugalom földjére, az ez a hit volt: Adj nekem egy nehéz területet! Itt van egy helyzet tele nehézséggel, tele veszéllyel és ellenséggel, szinte rémisztő kilátások, mégis hadd próbáljam meg! Látod a próbát. A nehézségek elriasztanak, vagy egy nagyszerű lehetőség az Úrnak? „Hátha velem lesz az Úr… amint megmondotta az Úr” (Józs 14,12). Hogyan nézünk szembe a nehézségekkel? Mert vannak ám nehézségek, vannak problémák, és úgy tűnik, hogy csak halmozódnak, ahogy haladunk előre. Néha lehetetlennek, reménytelen helyzetnek tűnik. Talán személyes életünk miatt, vagy talán valamiért bennünk vagy rajtunk kívül, vagy a szolgálat miatt, amire elhívott minket az Úr, de annyira kilátástalannak, megmászhatatlan hegynek tűnik! És akkor mi lesz? Add nekem e hegyet! Csak az igazi Istenbe vetett hit fogadhat így dolgokat, hogy: Igen, nehéz, ez kétségtelen, emberileg ijesztő és reménytelen, de tegyük meg az Úr nevében; hátha az Úr… Az Úr! Tehát az Úron keresztül nézzük a hegyet, és ne a hegyen keresztül lássuk az Urat!
Úgy gondolom, erre a hitre van szükségünk, ami bevisz a nyugodalomba. Egy hegy, az biztos, hogy hegy: testi „hegy”, a körülmények „hegye”, vagy a szolgálatban a kilátástalanság „hegye”. Természetünkből adódóan a helyes utat válsztanánk, a bölcs, ésszerű megoldást, ha azt mondjuk: Nem, ehhez nem nyúlunk! De a hit azt mondja: Nem fogok a hegy körül forgolódni, nem fogok megfordulni, és elfutni. Add nekem a hegyet! Én ezt a hitet akarom, és te is azt akarod. Nem a mi emberi bátorságunk, a mi erőszakos vagy harcias természetünk az, ami ezt véghez viszi. Nagyon jól tudjuk, hogy semmink sincs; ha magunkra maradunk, legjobb, ha feladjuk. De az Úr szólít most meg bennünket, és Káleb példája meg is fedd. Egy hosszú élet végén, amikor úgy gondolnánk, hogy már épp itt az ideje, hogy kapjon egy szép kis kertet és házikót, ahol könnyebb a munka és pihenhet, ő azt mondja: Nem! Add nekem a hegyet, ahol az Anákok és erősített városok vannak, add nekem e hegyet! A nehézséget válaszotta, mert azt a lehetőséget látta benne, hogy az Úr megdicsőülhet!
Lehet, hogy nagyon hamar szembe kerülünk a gyakorlatban azzal, amit mondtunk, de Úrhoz menjünk ezekkel! Olyanokkal kell majd szembe néznünk, amik emberileg ijesztő, belső vagy külső nehézségek, melyektől elcsüggedünk, de bár ott lenne bennünk ez a csendes, nyugodt bizonyosság és bizalom a mi Istenünkben, hogy „Add nekem ezt a hegyet”, hogy az Úr megdicsőüljön!
És Káleb megszerezte. Hebron volt a hegy neve, de Hebron egy másik, hosszú történet. Rátok hagyom, hogy nézzetek utána, mert Hebronnak csodálatos szerepe van Isten tervében. Dávidot először Hebronban koronázták királlyá, mielőtt Jeruzsálemben megkoronázták. Hebron ’közösséget’ jelent. Hebronban nagy örökség van fenntartva azok számára, akikben megvan ez a hit, hogy nem akarok elmenekülni a nehéz körülményeimből, az Úr erejével vállalom, hogy megmutathassa, hogy Ő megteheti azt, ami emberileg lehetetlen. Az Úr adja nekünk ezt a hitet!
"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap" 