Részlet G.H. Lang: Egy fontos igeszakasz című írásából “Monda nékik Jézus: Megértettétek-é mindezeket? Mondának néki: Megértettük Uram. Ő pedig monda nékik: Annakokáért minden írástudó, aki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki újat és ót hoz elő az ő éléstárából.” (Mt 13, 51-52) "Ezért minden írástudó, aki tanítvánnyá lett a mennyek országában, hasonló a … Éléstárából újat és ót hoz elő olvasásának folytatása
Címke: világosság
Ahová folyt, életet és gyógyulást vitt
Radu Gavriluţ „Mikor kiment a férfiú mérőzsinórral a kezében, mért ezer singet; és átvitt engem a vízen, a víz bokáig ért. És mért ismét ezeret, és átvitt engem a vízen, a víz pedig térdig ért. És mére ismét ezeret, és átvitt engem, és a víz derékig ért. És mére még ezeret, és olyan folyó volt, … Ahová folyt, életet és gyógyulást vitt olvasásának folytatása
A nagy felszabadítás
A törvény mindig halált hoz, de Krisztusról a legfőbb dolog a feltámadás. Élet a halálból. Ez volt az, amit Pál meglátott, amikor tetszett Istennek, hogy Fiát kijelentse őbenne. És azt mondta, „ki akarok kerülni ebből az egész törvényi rendszerből. A Názáreti Jézus, akit mi megfeszítettünk, él. Kijelentette Magát a szívemben, mint élő személy.” Az egyetlen … A nagy felszabadítás olvasásának folytatása
Az Ige – ahogyan megéljük #4
Alan Knox Ennek a cikk-sorozatnak a célja, hogy elgondolkodtasson bennünket, mit is mond az Ige ahhoz viszonyítva, ahogyan tulajdonképpen élünk, és amit hagyományaink és szokásaink tanítanak. Te azonban követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! de mindezekből megszabadított az Úr. (2Tim. … Az Ige – ahogyan megéljük #4 olvasásának folytatása

