Tanulságok a gyülekezet történelméből, 3. rész: A lámpatartó

Részletek LANCE LAMBERT What is God doing? c. könyvéből A teljes cikk itt olvasható: Lance Lambert: Tanulságok a gyülekezet történelméből Az ötödik tanulság: ahol Jézus bizonysága van, ott van Isten jelenléte Úgy tűnik, minden a lámpatartó jelenlétével illetve hiányával van összefüggésben. A Jelenések 1-ben és a Zakariás 4-ben olvastunk erről. Nagyon világosan mondja az Ige, hogy a hét … Tanulságok a gyülekezet történelméből, 3. rész: A lámpatartó olvasásának folytatása

Hogyan ismerhetjük meg az Urat?

Radu Gavrilut Hogyan ismerhetjuk meg az Urat A Filippibeliekhez írt levél 3. részéből fogok olvasni, a 8-10. verseket: „Sőt, annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. Hogy találtassam Őbenne, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem … Hogyan ismerhetjük meg az Urat? olvasásának folytatása

Mit akar Isten mondani ma?

T. Austin-Sparks The Candlestick all of Gold „Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem.” (Jel. 3:22) A Jelenések könyvében ez a kifejezés hétszer ismétlődik meg (hetes szám =szellemi tökéletesség, teljesség), "mit mond a Szellem a gyülekezeteknek." Mit mond ma Isten? Korunk egyik szembeötlő jellemzője az, hogy oly kevés hangnak van megkülönböztethető üzenete. Fájdalmas hiány van … Mit akar Isten mondani ma? olvasásának folytatása

Úton az érettség felé

Radu Gavrilut Kolossé 1, 28. „Akit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcsességgel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő” (Károli) „Őt hirdetjük, mikor minden embert intünk, minden embert mindenféle bölcsességgel tanítunk, hogy majd a Krisztusban minden embert bevégzetten állíthassunk elő” (Csia) Filippi 3, 12-15. „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy … Úton az érettség felé olvasásának folytatása

Idézetek DeVern Fromketől

  „Nem lehet annál nagyobb, látható szolgálat, mint az a munka, ami a belső emberünkben ment végbe.” „Az embereket saját magamhoz és saját működési körömbe akarom vonzani, hogy őket a gyülekezetem vagy kis királyságom számára használjam, vagy pedig mindig arra törekszem, hogy őket Krisztushoz kössem és azt keresem, amit Ő kíván az életük és szolgálatuk … Idézetek DeVern Fromketől olvasásának folytatása