Mit akar Isten mondani ma?

T. Austin-Sparks The Candlestick all of Gold

„Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem.” (Jel. 3:22)

A Jelenések könyvében ez a kifejezés hétszer ismétlődik meg (hetes szám =szellemi tökéletesség, teljesség), “mit mond a Szellem a gyülekezeteknek.”

Mit mond ma Isten?

Korunk egyik szembeötlő jellemzője az, hogy oly kevés hangnak van megkülönböztethető üzenete. Fájdalmas hiány van tekintéllyel bíró tiszta szóból a mostani időkre vonatkozóan…

Miért van ez így? Talán nem azért, mert oly sokan, akiknek ez a szolgálat adatott, egy rendszernek váltak a részévé? Egy olyan rendszernek, amely az igehirdetőket hivatásos alapokra helyezi, melynek hatása az, hogy az igehirdetést igény és ellátás dolgává teszi; hogy a felállított vallásos rendet és programot ellássa? Nem csak az igehirdetés területén, hanem az egész „Keresztyénség” szervezetében és tevékenységében, ahogyan ma az fennáll, minden egy rendszerbe van foglalva. Nincs szabadság és elfogulatlanság, hogy CSAK akkor szóljunk, amikor „az Úr szavának a terhe” van a prófétán, vagy amikor azt tudnánk mondani, „Az Úr keze volt rajtam.” A jelenlegi rend azt várja el, hogy az ember mindig szóljon; ezért tehát szereznie kell valamit, és ez a szükség azt jelenti, hogy vagy Isten elé kell tárnunk a programunkat és kérni Őt, hogy teljesítse azt (amit Ő nem fog), vagy az igehirdetőnek kell valamit készítenie az állandóan ismétlődő alkalmakra. Ez egy ártalmas rendszer, és megnyitja az ajtót számos veszélyes és romlott hatás számára, melyek emberektől származnak, és nem Istentől. A dolgok ilyen állapotának legkomolyabb szempontja az, hogy csak hangokat eredményez, a hangok zűrzavarát, nem pedig azt a megkülönböztethető hangot, amely Istennek a konkrét, aktuális üzenete.

Ennek túl gyakran az a hatása, hogy az emberek csak azért fognak figyelni és olvasni, hogy kapjanak valami prédikálni valót, valami igehirdetési témát, és a dolgok értékét az fogja meghatározni, hogy témáját tekintve mennyire ösztönző jellegű. Maga az ember lehet istenfélő, és az üzenet is lehet az igazság, de ennél kell valami több – ez vajon az az üzenet, ami Istennek a mostani időre vonatkozó, aktuális céljához kapcsolódik? Sok jó ember van, akik azt adják tovább, amiről tudják és hiszik, hogy igazság, de ugyanakkor az Úr gyermekei közül sokan éhesek maradnak és nem kapnak táplálékot.

A táplálék kérdése Isten népe között ma nagyon égető, és egy többé-kevésbé jó szolgálat nem fogja betölteni ezt a szükséget. Egyre növekvő fontosságú, hogy megismerjük, mi az Úr szava mára, hol vagyunk most, és Isten céljában mi tartozik ehhez a jelenlegi időhöz.

Istennek van valami mondanivalója. „Visszatért az angyal, aki beszélt velem, és felköltött engem, mint mikor valakit álmából költenek fel” (Zak. 4,1).

Szükséges felébredni, hogy meghalljuk, mit akar Isten mondani.

A Jelenések könyvében „Akinek van füle, hallja,”, és Laodicea esetében – amely a végidőt jelképezi – ez a hang azt mondja, „Azt tanácsolom neked, végy tőlem… szemgyógyító írt, hogy láss.” „Megfordultam azért, hogy lássam a szót, amely velem beszélt,” mondta János. Isten beszél, Ő akar valamit mondani, de kell hozzá „a bölcsességnek és kijelentésnek Szelleme az Ő megismerésében, hogy megvilágosíttassanak szívetek szemei.”

A szellemi ítélőképesség, felfogás, megértés és bölcsesség is túlságosan ritka. Ennek sok oka van. A munkában való elmerülés és annak sokrétű aggodalmai; a rohanó életvitel; a kor nyugtalan szellemisége; ezek, a külső vallásos lehetőségek kimerítő választékával együtt mind azt akarják, hogy Isten beszédének belső helyét hatástalanná vagy működésképtelenné tegyék. Talán elfelejtettük, hogy a Biblia nemcsak kijelentés, hanem konkrét kijelentést is tartalmaz, és azt, hogy azt a mélyebb szellemi tartalmat csak akkor lehet felismerni, és csak azok tudják felismerni, akiknek a szemei és fülei megnyíltak; más szóval – akik felébredtek. Az Úr leghűségesebb szolgái közül némelyek még mindig csak az Ige betűjével vannak elfoglalva, könyvek tartalmával, témákkal, tárgyakkal, vázlatokkal, elemzésekkel, és a legmélyebb értelemben nincsenek „képben.” Ezt nem kritizálásnak szánom. A különbség túl gyakran az, hogy a szolgálat az értelemnek vagy a fejnek szól, nem pedig a szívhez vagy szellemhez.  Az előbbi előbb vagy utóbb elfárasztja és kimeríti azt, aki szolgál és azokat, akiknek szolgál. Az utóbbi az életet adja át mind a kettőnek, és kimeríthetetlenül friss marad.

Hogy ez a felébredés kezdetkor jön vagy később, személyes megtapasztalásunknak a legnagyszerűbb napja, amikor azt mondhatjuk: „Tetszett az Istennek, hogy az Ő Fiát kijelentse énbennem.” „Nem emberektől vettem, hanem kijelentés által.” Ez a kezdete annak a belső megtapasztalásnak, aminek sok döntő kérdése van. Az egyik az, amivel most konkrétan foglalkozunk, vagyis, felébredni annak meglátására, hogy mi Istennek a gondolata és vágya egy konkrét időben, egy adott korban. Az ilyen kijelentés – a Szentíráson keresztül – nem kevesebb, mint forradalmi, viszont meg kell fizetni az árát. Bár adná Isten, hogy ebben a mostani időben lennének elegen olyanok, mint „Issakhár fiai, akik felismerték az időket, és tudták mit kell cselekedni” (1Krón. 12,32).

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s