T. Austin-Sparks „Krisztus dicsőségének evangéliuma” „Krisztust prédikáljuk, mint Urat”. Krisztus dicsőségét igazán csak akkor ismerjük fel, amikor Ő Úr, de akkor felismerjük, amikor Ő Úr. Isten szíve akkor elégszik meg, amikor az Ő Fia megkapja az Őt megillető helyet. Ha a menny örül egy bűnös ember megtérésén, az a bűnös biztos, hogy megkapja a menny … Ahol a menny öröme van – Krisztus uralma életünkben olvasásának folytatása
Címke: békesség
Mély csend, és szót hallék
„Mély csend, és szót hallék” (Jób 4:16). Húsz évvel ezelőtt, egy barátom a kezembe adott egy könyvet, melynek címe Igazi békesség volt. Régi középkori írás egyetlen mondanivalóval – hogy lényem mélyén ott vár rám Isten, hogy beszéljen velem, ha én elég csendben maradok ahhoz, hogy meghalljam a Hangját. Azt gondoltam, ez igazán könnyű lesz, és … Mély csend, és szót hallék olvasásának folytatása
Dolgozó emberek 23. zsoltára
Az Úr az én igazi főnököm, nem szűkölködöm. Ő ad békességet, amikor káosz vesz körül. Szelíden emlékeztet, hogy minden dolgomat zúgolódás és panasz nélkül végezzem. Az én anyagi forrásom is Ő, nem a munkaadóm. Józanságom helyreállítja naponta, és döntéseimben vezet, hogy mindennel, amit teszek, Őneki szerezzek tiszteletet. Még ha lehetetlen mennyiségű emailekkel, rendszerhibával, megvalósíthatatlan határidőkkel, … Dolgozó emberek 23. zsoltára olvasásának folytatása
És nyugalmat találtok…
"VEGYÉTEK FÖL MAGATOKRA AZ ÉN IGÁMAT, ÉS TANULJÁTOK MEG TŐLEM, HOGY ÉN SZELÍD ÉS ALÁZATOS SZÍVŰ VAGYOK: ÉS NYUGALMAT TALÁLTOK A TI LELKEITEKNEK." (Máté 11:29) Néha Isten egymás mellé helyez egy gondos és egy gondatlan embert, egy erőset és egy gyengét, egy egészségest és egy beteget, egy okosat és egy együgyűt, egy robbanékony és egy … És nyugalmat találtok… olvasásának folytatása
23. zsoltár – modern tolmácsolásban
A munkám ritmusát az Úr szabja meg. Nem szükséges hajszolnom magam. Újra és újra találok egy csendes percet, Egy lélegzetvételi szünetet, melyben magamhoz térek. Olyan látomásokat ad, amelyek láttán összeszedem erőmet és derűs nyugalom tölt el. Olykor nagyobb erőfeszítés nélkül is sikerül valami. Ezáltal ráeszméltet, hogy bizakodónak kell lennem. Sokszor észreveszem, hogyha az Úrban bízom, … 23. zsoltár – modern tolmácsolásban olvasásának folytatása



